2p

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 2011 és 2013 közötti gazdálkodását és feladatellátását ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely megállapította, hogy az OBA által kártalanítási tevékenysége szabályszerű volt, gazdálkodása pedig megfelelt a jogszabályi előírásoknak.

A számvevőszék jelentését összefoglaló keddi közlemény szerint az OBA vagyona az ellenőrzött időszakban 9,2 százalékkal emelkedett, pénzbeli vagyonát állampapírokban tartotta, kezelésére vagyonkezelőket bízott meg, továbbá letétkezelői szerződéseket kötött. Az OBA vagyongazdálkodással kapcsolatos feladatellátása eredményes volt, a vagyonkezelői tevékenység hozzájárult a vagyon növekedéséhez, továbbá fedezetet biztosított a kártalanítások kifizetéséhez - állapította meg az ÁSZ.

A 2011–2012. évi kártalanítások során a jogszabályban előírt közzétételi kötelezettségnek az OBA eleget tett, a kifizetésekben közreműködő partnerekkel kötött együttműködési megállapodások biztosították a szabályszerű kifizetések lebonyolítását. 2013-ban nem volt kártalanítási kötelezettsége az alapnak.

Az ÁSZ ugyanakkor jelezte, hogy az OBA az éves mérlegében a kötelezettségek között nem teljes körűen mutatta ki a betéteseket megillető, de még ki nem fizetett tőke és kamat összegét. Ezáltal nem biztosították a jogszabályban előírt teljesség és valódiság elvét. A betétesekkel szembeni kötelezettségekről – tagintézeti bontásokban – vezetett analitikus nyilvántartásokban kimutatott összegek nem egyeztek meg a főkönyvben és a mérlegben kimutatott összegekkel. Az ellenőrzés megállapításai alapján az ÁSZ az OBA igazgatótanácsa elnökének fogalmazott meg javaslatokat, amelyek alapján az ellenőrzöttnek intézkedési tervet kell készítenie.

Az OBA feladata, hogy a tagintézeteknél elhelyezett és biztosított betétek befagyása esetén kártalanítást fizessen a betéteseknek, valamint ezzel kapcsolatosan tájékoztassa őket. A tagintézetek által befizetett díjakból finanszírozza az OBA a tevékenységét. Az OBA-t létrehozása óta az ÁSZ többször, utoljára 2008-ban ellenőrizte.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!