4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Magyar Bankszövetség elnöke arra számít, hogy a bankszektor az idén a válság ellenére nyereséges lesz, ám profitja 20-30 - az OTP Bank eredményét kiszűrve pedig akár 30-40 - százalékkal is alatta maradhat a tavalyinak.

Felcsuti Péter az MTI-nek elmondta: a bankok nyereségét a megnövekedett céltartalékképzés, a forrásköltségek ugrásszerű növekedése és a negyedik negyedévben erősen lelassult expanzió nyirbálja meg. Az adott körülmények között szép teljesítmény, hogy a szektor nyereséges lesz - hangsúlyozta az elnök, aki szerint a jövő év lesz igazán érdekes, amikor nem négy, hanem tizenkét hónapon keresztül érvényesül a válság hatása.

Az idei utolsó negyedév folyamatait előrevetítve úgy vélekedett, jövőre jelentős céltartalék-igény jelentkezik. A marzsok szerencsére elég jók ahhoz, hogy nagyobb veszteséget is fedezni tudjanak - mondta -, a nyereség azonban csökkenni fog. "Arra nem számítok, hogy vezető kereskedelmi bankok veszteségesek lesznek, ezért tőkeprobléma a szektorban remélhetően nem fog felmerülni" - tette hozzá. Az idő szerinte még rövid annak megítéléséhez, hogy intézményi koncentráció bekövetkezik-e, a piaci részesedések azonban minden bizonnyal jobban mozognak majd, mint eddig - mondta.

A jövő évet az elnök szerint az aktivitás csökkenése fogja jellemezni, a hálózatbővítés lelassul, a létszám akár csökkenhet is. Ez az elnök szerint azért probléma, mert nem egy túlméretezett szektor fogyókúrájáról van szó. A stagnálás csak átmeneti üzemmódja lehet egy felzárkózni kívánó gazdaságnak - figyelmeztetett Felcsuti Péter -, különben a bankok kénytelenek lennének leépíteni az elmúlt egy-két évben létrehozott kapacitásokat, aminek a célja a növekvő üzleti volumen kiszolgálása volt.

A leánycégek likviditását biztosítják az anyabankok, bővíteni azonban valószínűleg nem fogják, vagy legalábbis olyan mértékben nem, amilyenre a magyar gazdaságnak szüksége volna - vélekedett. A betéti kamatok megemelésekor - ami nehéz helyzetbe hozta a befektetési, különösen az ingatlanalapokat - a bankoknak nem volt mérlegelési lehetőségük - mondta a bankszövetség elnöke. Ha a piac 12 százalékra árazza a betéteket, többek között, mert a külföldről történő forrásbevonás ellehetetlenült, a bankok nem tehetnek mást, mint megfizetik a szűkös belföldi likviditás árát - jelentette ki.

A devizahitelesek megsegítésére szánt csomagról, amelynek elemeit (a törlesztési időszak meghosszabbítása, a devizaalapú kölcsön forinthitellé alakításakor az átváltási díjak elengedése, az előtörlesztés rugalmas kezelése és a törlesztés átmeneti könnyítése, ha valaki önhibáján kívül kerül nehéz helyzetbe) december végéig lehet igénybe venni, úgy vélekedett: a lakosság okosabb volt annál, hogy 15-20 százalékos kamatozású forinthitelekbe "üljön át". A forint árfolyamának stabilizálódása elvette az élét a dolognak - tette hozzá.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által a banki szerződéses aszimmetria enyhítésére kidolgozott javaslatok (az egyoldalú szerződésmódosítás korlátozása a folyószámla- és a hitelkiváltás megkönnyítése érdekében; a jelzáloghitelek végtörlesztési díjának maximálása; az összehasonlíthatóság javítása; az állami támogatás hordozhatóvá tétele; a folyószámla-ügyintézés egyszerűsítése) kapcsán úgy vélekedett: a kereskedelmi bankok sokat tehetnek a fogyasztók jobb felvilágosítása érdekében.

Felcsuti Péter elismerte, hogy vannak olyan szerződéses feltételek, amelyek jobban védik a bankot, mint a fogyasztót. Vannak azonban olyan klauzulák is, amelyek a fogyasztók érdekeit óvják - mondta. Úgy vélekedett, hogy a GVH figyelmen kívül hagyja, hogy a bankok nem saját pénzüket kockáztatják, hanem a betétesek pénzét helyezik ki, s az egyoldalú szerződésmódosítással az ő érdekeiket is védik.

A bankszövetség elnöke szerint józan párbeszédre van szükség, a bankoknak el kell fogadniuk, hogy bőven vannak még teendőik, a másik félnek pedig be kellene látnia, hogy a szélsőséges fogyasztóvédelmi álláspont nem segíti a konszenzust.

A válság megmutatta, szükség lehet arra, hogy a hatóságoknak mérlegelési joguk legyen - reagált arra az elképzelésre, amely szerint a felügyelet megtilthatná egyes termékek értékesítését. Felcsuti Péter szerint érthető, hogy a válság közepette megnövekedett azon igény, hogy a felügyelet nagyobb jogosítványokat kapjon, mert a piaci szabadság, mint látható, olykor rombolóvá tud válni. Nem lenne jó azonban, ha visszatérnénk a régi gyakorlathoz, és a hatóságok rátelepednének a piacra - mondta.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!