Bár még csak az EU tagok mintegy fele közölt adatokat a nélkülöző háztartások arányáról, már most látszik, hogy Magyarország azon kevesek közé tartozik, ahol romlott a helyzet. Mindez annak fényében sem meglepő, hogy nálunk már a minimálbéresek is a hivatalos szegénységi küszöbnél kevesebb pénzből gazdálkodnak. Míg 2011-ben a háztartások 23,1 százaléka volt "súlyosan deprivált", 2012-ben már 25,7, tavaly pedig 26,8. Ezekkel az arányokkal 3 éve hazánk még a negyedik helyet tudta megszerezni az uniós rangsorban, azonban Lettország olyan mértékben csökkentette szegény háztartásainak számát, hogy a 2013-as sorban már csak Románia (28,7) és Bulgária (45,9) helyzete rosszabb, mint a miénk. A visegrádi országok közül csak Csehországra és Lengyelországra vonatkozóan vannak tavalyi adatok, 6,6, illetve 11,9 százalékos aránnyal. Szlovákia 2012-ben 10,5 százalékon állt.
Az eddigi adatok szerint Portugália, Bulgária és Ciprus rontott még rajtunk kívül a deprivációs arányon, míg a balti államok, Olaszország, Lengyelország és Románia javított - derül ki az Eurostat adataiból.
Az anyagi depriváció, mint mutató olyan, a hétköznapi életből vett tényezőkre mutat rá, amelyek minden háztartásban megjelennek. Ilyen többek között a váratlan költségek fedezésének képessége, amelyben Magyarország minden más országtól, még Bulgáriától is elmarad. Itthon a háztartások 74,2 százalékában jelentene gondot ugyanis egy nem várt kiadás, mögöttünk Lettország (69,5) és Bulgária (66,4) áll. Hazánk tavaly előtt is az utolsó helyet foglalta el, így nem valószínű, hogy az adatszolgáltatással késő tagállamok változtatnának a helyezésünkön.
Arra sem lehetünk büszkék, hogy a családok 66,6 százaléka képtelen egy egyhetes nyaralást kifizetni. Sovány vigasz, hogy Bulgáriában (71,7) és Romániában (68,2) még több embernek kell lemondania a hosszabb kikapcsolódásról. Ebben a rangsorban még javíthatunk, ugyanis Horvátország 2012-ben rosszabb adatokat közölt és kérdéses, hogy egy év alatt tudott-e javítani a családok helyzetén.
Talán még az előbbieknél is szomorúbb az az adat, amelyben hazánk hátulról a második legrosszabb helyen áll. Honfitársaink 33 százaléka nem jut hozzá húshoz, halhoz, vagy ennek megfelelő tápértékű zöldséghez legalább kétnaponta. Ennél a bolgár 53,5 százalék rosszabb, de az előttünk álló Lettország (23,3) is közel 10 százalékpontot ver ránk.
Az Eurostat 2005-től közöl magyar adatokat a súlyosan deprivált emberek számát és arányát illetően. Az uniós csatlakozásunk utáni évben a társadalom 22,9 százaléka élt nélkülözésben, arányuk pedig egészen 2008-ig folyamatosan csökkent. A válság kirobbanása előtt 17,9 százalékra sikerült ezt a számot leszorítani, ami 1,77 millió embert jelentett. A recesszió következményeképpen egy év alatt közel 240 ezerrel nőtt azok száma, akiknek nem jutottak hozzá az alapvető javakhoz. Bár a válság hatásai enyhültek, 2012-ben átléptük a 25 százalékos lélektani határt, tavaly pedig még 100 ezerrel nőtt a súlyosan nélkülöző magyarok száma. A tavalyi és a 2008-as szám közötti különbség 852 ezer.
Nincs középosztályunk
Magyarországon a rendszerváltás óta nem tudott kialakulni egy klasszikus értelemben vett középosztály. Erre a megállapításra jutott legalábbis a GfK Piackutató Intézet és a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja. A magyar társadalom rétegei egyfajta körte formában épülnek egymásra, míg a társadalmi mobilitás felfelé igencsak korlátozott. Hogy valaki milyen státuszt foglal el a társadalmon belül, azt számos tényező határozza meg. Ezek között szerepel a jövedelem, a vagyon, az iskolai végzettség, a hivatás és a kapcsolati tőke.
Ezek alapján a társadalom 8 különböző csoportba sorolható. A legfelső 2 százalék az elit egy nagyon zárt réteg, főleg budapesti, felsőfokú végzettségű emberek alkotják. Ez a státusz gyakorlatilag örökletes. A felső közép 10,5 százaléka szintén fővárosi, illetve nagyvárosi értelmiségből áll, sok szabadidővel, aktív közösségi élettel, a kultúra iránti magas igénnyel. Mintegy 6 százalékot tesz ki a feltörekvő fiatalok csoportja, akik bár még a szüleik pénzéből élnek, bennük van a jövő ígérete.
A vidéki értelmiséget kb. 7 százalék adja. Ők a kisvárosi tanárok, orvosok, helyi közéleti szereplők, átlagos, de biztonságos jövedelemmel, magas kultúra iránti igénnyel. A csak "éldegélő" emberek 17 százalékos csoportját nevezik "kádári kisembernek". Állami munkahelyeken, irodai foglalkozást űz, nehezen, de kijön a jövedelméből, a kisebb településeken él. A sodródók a másik fiatalos réteg, azzal a különbséggel, hogy szüleik nem az elitbe tartoznak. Kultúra iránti igényük alacsony, de a modern világ vívmányainak (internet) ismeretével akár a feljebb lépés lehetősége is előttük lebeg.
A két alsó társadalmi réteget mindössze a munka különbözteti meg egymástól. A munkások 16,5 százalékos csoportjába tartozók kultúrafogyasztása a TV-re korlátozódik, sok embert ismernek, de kötődéseik alacsony presztízsűek. Ha elveszítik állásukat, akkor tartalékok híján rögtön a leszakadók legnagyobb, 23 százalékos rétegét növelik. Ők a közfoglalkoztatottak, a segélyezettek, rokkantak, öregségi nyugdíjasok. Sajnos ez a réteg is újratermeli önmagát - állapítja meg a kutatás.
Szász Péter
mfor.hu
