4p

A magyar-török gazdasági vegyes bizottság a két ország közötti energetikai, ipari és egészségügyi együttműködés erősítéséről állapodott meg csütörtöki ülésén - mondta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön Budapesten.

Az államtitkár, a vegyes bizottság egyik társelnöke hangsúlyozta: megegyeztek abban is, hogy Magyarország és Törökország megvizsgálja a légiközlekedésben jelenleg nyitott kérdéseket, valamint a két ország közötti vízumkötelezettségi rendszerek módosításának lehetőségét a turistaforgalom növelése érdekében.

Recep Akdag török egészségügyi miniszter, a bizottság másik társelnöke a csütörtöki ülés megállapodásait rögzítő jegyzőkönyv aláírása előtt kiemelte: háromhavonta beszámolót készítenek majd a megállapodások megvalósulásáról. Szijjártó Péter szerint a bizottság ülésén olyan megállapodásokat kötöttek, amelyeknek köszönhetően jelentősen nőhet a két ország közötti, jelenleg 2,5 milliárd dolláros évi kereskedelmi forgalom.

Az energetikai együttműködésről kifejtette: Magyarország az európai energiabiztonság egyik garantálójaként tekint Törökországra, hiszen az ország alatt húzódik az a transzanatóliai vezeték, amelyen keresztül az azerbajdzsáni gáz Európába fog jutni. "Megerősítettük azt, hogy Magyarországnak a legmesszebbmenőkig az az érdeke, hogy az azeri gáz a török-bolgár határról a Nabucco West vezetéken keresztül jusson el Közép-Európába" - jelezte Szijjártó Péter.

Hozzátette: a Mol kapcsolata a török olajipari vállalattal egyre szorosabb, a cégek megkezdték a kétoldalú tárgyalásokat. Törökországban jelenleg villamosenergiaipari vállalatok privatizációs tenderei zajlanak; ezek iránt magyar vállalatok is érdeklődnek - emelte ki Szijjártó Péter. Szólt arról is, hogy Törökország még 2010-ben megállapodott Oroszországgal négy atomerőmű megépítéséről. Törökország és Magyarország tárgyal arról is, hogy a Törökországban szükségessé váló atomenergia ipari szakemberek képzésébe Magyarország hogyan tud bekapcsolódni.

Az ipar területén - a török egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint - alapvetően egészségügyi beruházásokhoz kapcsolódóan nagy építkezések lesznek, amelyek során a földrengésvédelemre nagy hangsúlyt fektetnek. Az ezen a területen aktív, és Törökországban már vállalatot alapított magyarokat is lehetőség lesz bevonni az építkezésekbe - emelte ki az államtitkár.

Az egészségügy kapcsán Szijjártó Péter elmondta: az illetékes török és magyar minisztérium szoros együttműködéséről szerdán alá is írtak egy megállapodást. Hozzáfűzte: Magyarország kulcsszerepet szeretne játszani a kaukázusi és távol-keleti áruk Európába szállításában, ezért megállapodtak abban, hogy a török és magyar vasúti szállítmányozási cégek együttműködését is előmozdítják. Szijjártó Péter elmondta: Recep Akdag elismerően nyilatkozott a Magyarország járműiparban betöltött szerepéről és a magyar motorgyártásról, ezért megállapodtak abban, hogy Törökország autóipari fejlesztései során számít a magyar motorgyártási kapacitásra és szakértelemre.

Recep Akdag is az energetikai együttműködés fontosságát emelte ki, és kifejtette: mindkét országban különböző lehetőségek vannak, szeretnék kihasználni azokat, az együttműködést erősítve. Ő is elmondta, hogy a vízumkérdésben és a légi közlekedésben vannak megtárgyalandó ügyek, valamint hogy Törökország is a két ország közötti turizmus fellendülését szeretné elérni, mert a kereskedelmi kapcsolatok fellendülését is segíti, ha az emberek megismerik egymást. Az egészségügyi miniszter beszédének végén emlékeztetett arra, hogy február 5-én Budapestre érkezik Recep Tayyip Erdogan török kormányfő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!