4p

2012 márciusában még mindenki érezhető növekedést várt a magyar ipartól, néhány elemző 5 százalék feletti bővülést jósolt, ami egyes hónapokban akár 6-7 százalékra is emelkedett volna a Mercedes-gyárnak köszönhetően. Az élet azonban jócskán felülírta a várakozásokat, és a tényadatok különösen az év végére nagyon keservesek lettek.

A KSH csütörtök reggel közölt előzetes adatai szerint decemberben 7,6 százalékkal esett vissza a magyar ipart teljesítménye, ami még a novemberi adatnál is egy hajszállal rosszabb. Bármilyen meglepő azonban, ebben a brutális mértékű visszaesésben némi pozitívumot is fel lehet fedezni. Például ha a 2011-es és 2012-es decemberek eltérő munkaszámától megtisztítjuk az indexet, akkor éves összevetésben a csökkenés már csak 3,4 százalékos, ami kisebb, mint a novemberi 7,1, illetve az  októberi 3,6 százalék. Igaz azonban, hogyha még a szezonális hatást is kiszűrjük belőle és 2012 novemberéhez, tehát a megelőző hónaphoz viszonyítjuk a teljesítményt, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy újabb 2,5 százalékkal tovább zsugorodott a magyar ipar, ráadásul immár a harmadik egymást követő hónapban.

Év eleje óta a teljesítmény összesen 1,7 százalékos visszaesést jelez, ami visszagondolva az elemzői várakozásokra, nagyon siralmas eredmény. 2012 márciusában a gyenge januári statisztikát kommentálva az elemzők még abban reménykedtek, hogy a Mercedes-gyár márciusi beindulása hatalmas lökést fog adni az iparnak, és 2012 tavaszától az év végéig tartósan 5 százalék feletti lehet az ipari termelés volumenének bővülése, míg egyes hónapokban a 6-7 százalékot is elérheti. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye pedig arról szólt, hogy a nyugati piacokon érződő konszolidálódás, illetve az a tény, hogy az összes rendelésállomány 14,5 százalékkal emelkedett tavaly januárhoz képest, biztató jövőképet mutat.

Bár a Mercedes-gyár beindulása Bács-Kiskun megyében jelentősen éreztette kedvező hatását (lásd: Ennyit ért a Mercedes-gyár), a magyar ipar többi szereplőjének aktivitása az év második felére jelentős mértékben visszaesett. Ez igaz a hazánk területén tevékenykedő egyes nemzetközi vállalatokra (például Suzuki őszi egy-műszakos termelése, illetve a Nokia komáromi leépítése), ugyanakkor hatványozottan a belső piacra termelő cégekre.


Mit hozhatnak 2013 első hónapjai?

Januárban talán ez a tendencia megfordulhat, hiszen a nemzetközi beszerzési menedzserindexek a magyar ipar számára fontos felvevőpiacokon (elsősorban Németországban) elmozdultak a mélypontról, bár továbbra is minimális zsugorodást vetítenek előre. Eközben a magyar beszerzési menedzserindex januárban közel éves csúcsra ugrott, így bizakodhatunk a jobb teljesítményben. Persze az is igaz, hogy a magyar BMI az elmúlt időszakban hónapról hónapra jelentősen változó értékeket mutatott, és például az ipar hatalmas novemberi visszaesésekor 52,3 pontot jelzett, ami bővülést vetített volna előre.

Suppan Gergely szerint is januárban és februárban éles fordulat jöhet, mivel a Suzuki visszatért a kétműszakos termeléshez, a Mercedes elkezdte a CLA gyártását, valamint februárban elindul a termelés a GM szentgotthárdi motorgyárában is. A Takarékbank senior elemzője az idei évre egyébként 3,5 százalék körüli emelkedést remél elsősorban az Audi győri üzemének elindulására, a Mercedes üzem kapacitásának felfutására, kedvezőbb külső keresletre, valamint az alacsony bázishatásra alapozva.

A csehekhez képest nem is olyan rossz

Azt, hogy Európában a decemberi teljesítményünk mire elég, majd csak jövő hét szerdán tudjuk meg, akkor közli ugyanis az Eurostat az EU iparának alakulását. Régiós társaink közül azonban már ismertek a cseh számok, amik a magyarnál is lényegesen rosszabbak. A Cseh Statisztikai Hivatal kimutatásában szereplő nyers adatok szerint 12,5 százalékkal esett vissza a csehek termelése a tavalyi év utolsó hónapjában. Ha a munkanaphatástól megtisztított adatot nézzük, akkor a zsugorodás náluk 5,8 százalékos mértékű. Ahogy fentebb jeleztük, nálunk ez a két mutató 7,6, illetve 3,4 százalék. Ugyanakkor ha a teljes évet nézzük, akkor az ő 1,2 százalékos éves visszaesésük jobb, mint a mi 1,7 százalékunk.

szp
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!