2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerdán közölte: a kormány szerint "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve" ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket.

Szavai szerint a devizahitelekből fakadó helyzet olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni.A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felvázolt alkotmányos-jogi mozgástér széles, hiszen több olyan nemzetközileg ismert eljárás is van, amely a devizahitelekkel kapcsolatos problémákra megoldást jelenthet - közölte.

Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány szándéka egyértelmű: egyrészt "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve" a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket ki kell vezetni a hazai hitelpiacról, másrészt olyan helyzet létrehozása, amellyel a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mintha a hitelfelvételkor devizakölcsönt vettek volna fel.

A nemzetgazdasági miniszter ezen célok elérése érdekében tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel.

Varga szavaira az OTP-részvények értéke esni kezdett a tőzsdén.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!