3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A kormányt az motiválja, hogy továbbra is stabil, versenysemleges, a gazdaság érdekeit megfelelően szolgáló hitelintézeti és bankrendszer legyen - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, miután törvényjavaslatot terjesztett be a parlamenthez egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról, amelyet az Országgyűlés kivételes eljárásban tárgyal.

Varga Mihály kiemelte, hogy egyebek közt egységes felügyeleti rendszerre tesznek javaslatot, a módosítás elfogadása esetén a takarékszövetkezeti rendszert is elsősorban a pénzügyi felügyelet, a jegybank tudja majd hatékonyabban ellenőrizni. Jelezte: a felügyelet nemcsak ellenőrizhet, hanem menet közben beavatkozhat, például kötelezheti a takarékszövetkezeti integráció központi bankját arra, hogy átfogó vizsgálatot indítson. Hozzátette: sokkal szigorúbb, egységesebb ellenőrzést jelent, hogy a felügyelet kezdeményezési hatáskörébe kerülnek a bírságok, a szankciók, a felfüggesztések, valamint az engedélyek visszavonása.

Varga Mihály kiemelte: fontos módosítás továbbá, hogy nem jogszabály jelöli majd ki hosszú távon a takarékszövetkezeti integráció központi bankját, ami most a Takarékbank, hanem a versenysemlegességet érvényesítve a szövetkezeti hitelintegrációs szervezetnek lesz nagyobb jogosítványa. Ez segíteni fogja a rendszer működési hatékonyságát.

A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) dönthet majd a jövőben a tisztségviselői felfüggesztésekről, meghatározhatja az integrált informatikai rendszer működtetésének alapkövetelményeit - jelezte a miniszter.

Varga Mihály a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a szövetkezeti hitelintegráció helyes lépés volt a kormány részéről, sokkal stabilabb, kiszámíthatóbban működő, transzparensebb lett a rendszer. Azonban az elmúlt három év tapasztalata alapján finomhangolásra szükség van - tette hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hetekben két levél is érkezett a kormányhoz a témában. Az egyikben Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke hívta fel a miniszterelnök figyelmét a takarékszövetkezeti rendszer működésében lévő visszásságokra. A másikat Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke írta, amelyben a rendszer versenysemleges és hatékony működéséhez módosításokat javasolt négy területen, méltányosabb bankadót, az egységes felügyeletet, az integráció során is működő versenysemlegességet, az integráció szabályozottságának további erősítését kezdeményezték. Varga Mihály tájékoztatása szerint a Takarékbank és a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete is közölte álláspontját a két említett levélben foglaltakról.

A kormány pénteki ülésén foglalkozott a kérdéssel, áttekintette a bankrendszer, ezen belül a szövetkezeti integrációs rendszer működését, és döntött a törvényelőkészítő munkáról. A jegybank és a bankszövetség munkatársainak bevonásával hétfő délelőttre elkészült a törvényjavaslat az egyes törvényeknek a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő módosításáról - ismertette Varga Mihály.

Elmondása szerint a bankszövetség versenysemlegesség kiterjesztéséről, a felügyeleti rendszer módosításáról szóló felvetését el tudták fogadni, a csoportszintű bankadófizetésre vonatkozót viszont nem.

Varga Mihály hangsúlyozta, továbbra is az a cél, hogy egységes felügyeleti működés valósuljon meg, növekedjen a takarékszövetkezetek működésének stabilitása, átláthatósága, hatékonyabban tudjanak hozzájárulni a magyar gazdaság növekedéséhez.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!