4p

A kormány az idén egy százalék fölé várja az éves átlagos GDP-növekedést; 2013 a növekedési fordulat éve, a magyar gazdaság egészségesebb szerkezetű, tartós növekedési pályára tud állni - mondta a nemzetgazdasági miniszter a harmadik negyedéves GDP-adatokról tartott sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

Varga Mihály kifejtette: a KSH-adatok alapján jól látható, hogy Magyarország valóban jobban teljesít, és a magyar gazdaság tartósan növekedő pályára került. Ennek alapján kijelenthető, hogy ebben az évben a kormányzati várakozásoknak megfelelően teljesülhet az államháztartási hiánycél, és jó lesz a gazdaság teljesítménye is.

Örömtelinek nevezte, hogy a magyar gazdaság egészségesebb szerkezetre kezd átállni, alapvetően a termelő ágazatok teljesítménye növekedett. Míg korábban elsősorban az export húzta a gazdaság növekedését, az idén ehhez a belső fogyasztás is felzárkózik: a belső kereslet növekedése a második negyedévtől kezdve beindult - hangsúlyozta. Ehhez hozzájárult, hogy az elmúlt hónapokban az európai uniós források intenzívebb felhasználása segítette a beruházások növekedését - jegyezte meg. A fogyasztás élénküléséhez az alacsony infláció, a növekvő reáljövedelmek és a javuló fogyasztói bizalom is hozzájárult. A növekedést tehát a fogyasztás és beruházás egyaránt támogatta.

A rekord alacsony infláció növelni fogja a bérek és a nyugdíjak vásárlóerejét. Ez a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók béremelésével kiegészülve szintén élénkíteni fogja a fogyasztást - közölte a miniszter. Hozzátette: a beindult növekedési folyamat a munkaerőpiacra is kedvező hatással lesz, arra számítanak, hogy a 2010-es kormányváltás óta megvalósult több mint 200 ezer új munkahely száma a következő hónapokban növekedhet.

Varga Mihály kiemelte: Magyarország európai összehasonlításban is jól teljesít. A visegrádi országokkal összevetve, az előző negyedévhez viszonyítva a magyar gazdaság növekedése volt a legjobb. A növekedési adatot az előző évhez viszonyítva a második helyen áll Magyarország, Lengyelországtól kevéssel, 0,1 százalékkal maradunk el a szezonálisan kiigazított index szerint - ismertette a miniszter.

Kitért arra is: európai uniós negyedéves összevetésben a negyedik, éves összevetésben pedig a hatodik helyre tornázta fel magát Magyarország. (szerk.: az Eurostat statisztikája alapján valami kavarodás lehet, hiszen a negyedéves bázis alapján a második legjobban teljesített hazánk, míg az éves összehasonlítás alapján az ötödik legjobb volt.)

Kérdésre elmondta: arra számít, hogy a parlament a kormány által szeptemberben beterjesztett számok alapján fogadja majd el a jövő évi költségvetést. Rámutatott: jövőre bérnövekedés lesz jónéhány ágazatban, és adót is tudnak csökkenteni, példaként a családi adókedvezmény kiterjesztését említette. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek konszolidációjának eredményeit, amelynek köszönhetően az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, nem szabad veszélyeztetni.

A tájékoztatást megelőzően a miniszter a Duna tv-csatorna híradójában méltatta, hogy az elmúlt hónapokban úgy ment végbe ez a gazdasági növekedés, hogy közben az ország finanszírozása, a külső egyensúly nem romlott.

A miniszter kérdésekre válaszolva a tájékoztató végén megjegyezte, az elmúlt hónapokban indított hitelprogramokat ki lehetne terjeszteni a magánépítkezésekre, és ezzel is lehetne segíteni a gazdaságot. Egy további kérdésre, hogy mely programokra gondol, azt mondta, mindegyikre. Varga Mihály ezzel a Magyar Nemzeti Bank júniusban indult hitelprogramjára utalhatott, melynek keretében az MNB nullaszázalékos forrást ad a bankoknak, amit legfeljebb 2,5 százalékos kamattal adhatnak tovább a vállalkozásoknak.  

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!