5p

Az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény hatályon kívül helyezését javasolja Székely Tamás egészségügyi miniszter. A hogyan tovább azonban kérdéses, hiszen ő maga a napokban még azt mondta, a törvény visszavonása számos kérdésre nem ad választ. A szocialisták szakpolitikusa szerint elképzelhető, hogy ősztől kezdődne az új pénztári rendszer bevezetése, ám az elmúlt hónapok tapasztalata alapján bármi történhet. Mfor.hu összefoglaló.

Elúszott... (Mfor-montázs)

A hivatalossá vált koalíciós szakítás után elkészül az MSZP biztosítási rendszerről szóló koncepciója is - így szóltak a korábbi tervek. Most azonban úgy tűnik, még nem kristályosodott ki teljesen, hogy mit akarnak a szocialisták a pénztártörvény helyett. Egy biztos: a keserves koalíciós kompromisszumok árán elfogadott törvényt nem valósítják meg és a magántőke nem kap szerepet, illetve az új egészségügyi miniszter pénztártörvény hatályon kívül helyezését javasolja, így összegezhető az elmúlt napok történése.

Többféle megoldás elképzelhető

"Tudomásom szerint még nincs döntés" - így válaszolt Székely Tamás egészségügyi miniszter-jelölt a napokban arra a kérdésre, hogy eldőlt-e már milyen biztosítási rendszert akar a kormány. A bizottsági meghallgatásán pedig azt fejtette ki a leendő tárcavezető, hogy szerinte többféle megoldás is elképzelhető.

A hétfőn esküt tett tárcavezető azt mondta, egyelőre nincs álláspontja, szerinte a legmegfelelőbb megoldást kellene megtalálni, mert önmagában a törvény visszavonása számos kérdésre nem ad választ. Székely Tamás azt mondta, a törvény a teljes egészségügyi joganyaghoz hozzányúl, így ha csak visszavonják, akkor előállhat a helyzet, hogy az egészségügy számos területe szabályozatlan marad, illetve visszaáll egy régebbi, nem megfelelő szintre. Hangsúlyozta: meg kell nézni a törvény összes szakaszát, azt, mi mit szabályoz és hogyan, és ennek alapján lépésről-lépésre lehet eldönteni, mi az a megoldás, ami vállalható.

Ennek ellenére egy szerdai szakkonferencián a tárca vezetője már azt mondta, hogy egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény hatályon kívül helyezését javasolja. A javaslatot jövő héten terjeszti a kormány elé, amely várhatóan jövő szerdán tárgyal majd erről - tette hozzá. 

A szocialisták a hónap elején - amikor bejelentették, hogy módosítják a pénztártörvényt -, még azt mondták, hat-nyolc önállóan gazdálkodó, nonprofit, állami tulajdonban lévő területi pénztárt akarnak létrehozni. Ez azonban még finomodhat, sőt akár változhat is. Az ötletről a szocialisták több mint tíz szakértővel egyeztetettek. Többségük nem tartotta célravezetőnek a felvázolt rendszert, köztük volt Sinkó Eszter közgazdász is: "Úgy foglaltunk néhányan állást, hogy az OEP maradjon egységes szervezet, de ezen belül a funkciója és a hatáskörei erősödjenek."

Most nem akarnak kapkodni

Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa szerint vannak még nyitott kérdések, de úgy látja, nincs ok a kapkodásra, elég, ha május második felében döntenek a koncepciójukról. Ezután pedig szerinte hosszabb időt kell szánni az egyeztetésre: "Arra nyilván módot kell találni, hogy egy szabályozási koncepcióról elinduljon egy türelmes ötpárti egyeztetés. Nem látnám eretnekségnek azt sem, ha mondjuk a nyarat használnánk erre fel és az őszi ülésszakban hajtanánk végre azokat a változtatásokat a korábbi törvény hatályon kívül helyezésével együtt, amit meg kell tennünk, és amiben megállapodunk."

Az egészségügyi miniszterhez hasonló állásponton volt egy másik szocialista szakpolitikus is. "Ha a pénztártörvényt gondolkodás nélkül visszavonják, több terület szabályozatlanul marad" - állítja Schvartz Tibor, a frakció egészségügyi munkabizottságának vezetője, aki példaként a gyógyszer-gazdaságossági törvénnyel, a kórházi kapacitásszabályozással és az irányított betegellátással kapcsolatos részeket említette.

Valódi biztosítót akar a miniszter

Székely Tamás, aki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) éléről került miniszteri székbe, kérdésre válaszolva úgy vélte, önmagában a törvény visszavonásától az OEP nem lesz valódi biztosító. Mint mondta, ha az OEP-et valódi biztosítóvá akarják alakítani, akkor szükséges, hogy ne legyen szerződési kötelezettsége a teljes szektorral, hanem minőségi szempontokat érvényesíthessen a szerződéskötéskor.

A miniszter a következő hónapok feladatának nevezte, hogy folytassák a háziorvosi rendszer finanszírozásának átalakítását, a járóbetegellátás kapacitásának rendbetételét, finanszírozását, és lényegesnek nevezte a kórházak területi ellátási rendszerének újgondolását.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye a több-pénztáras egészségbiztosításról, illetve hány pénztárat tart szükségesnek, Székely Tamás úgy fogalmazott, ő maga a nemzeti kockázatközösség híve, és a pénztártörvény preambuluma is az egységes nemzeti kockázatközösséget fogalmazza meg.

Nem lényegtelen technika, hogy ebből az egy biztosító, egy kockázatközösségből a források miként kerülnek a szolgáltatókhoz - jegyezte meg. Mint mondta, jelenleg a világban sehol nem létezik optimálisnak mondott rendszer, nincs egyedüli üdvözítő megoldás.

Mikola: vissza kell vonni a törvényt

Néhány napja a köztévében Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa leszögezte: a törvényt vissza kell vonni. Ám Kökény Mihály (MSZP) szerint ez nem jelenti azt, hogy a szocialisták által benyújtott ez irányú javaslatot támogatni is fogja az ellenzéki párt. Ebben Horváth Zsolt, a Fidesz egészségpolitikusa is egyetért. Állítja, ők első menetben csak azt támogatják, hogy a törvényt helyezzék hatályon kívül. Szerinte nincs szükség semmiféle módosításra. Ugyanezt mondta Csáky András, az MDF képviselője is, az pedig nyilvánvaló, hogy az SZDSZ - természetesen más okból - nem szavazza meg a törvény visszavonását.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!