Ha leviszik a kamatot, akkor csökken a megtakarítási és nő a fogyasztási kedv a megtakarítók oldaláról, a beruházók oldaláról meg nő a beruházási kedv, hiszen olcsóbbá válik a hitel, és az alacsonyabb diszkontráta miatt olyan projekteket is megéri megcsinálni, amit korábban nem érte meg. Így szól az elmélet, és a normális viszonyok között így is működik. Azonban úgy tűnik, hogy ha kilépünk a megszokott kamatszintek világából (ami mondjuk 2-3%-tól tizenegynéhány százalékig tart) akkor hirtelen megváltozik a valóság, a korábbi szabályok nem érvényesülnek.
Ha nulla közelébe vagy akár az alá süllyednek a kamatok, akkor ugyanis a nyugdíjra megtakarítók hirtelen azt látják, hogy hiába takarítanak meg, a megtakarításaiknak nem csak a reálértéke nem nő, sőt csökken, hanem még a nominális értéke is, és sokkal nagyobb egyszeri összegre van szükségük nyugdíjbamenetelkor, hogy megéljenek belőle, mint korábban gondolták. Így egy bizonyos szintű kamatcsökkentés után nemhogy növelnék a fogyasztásukat és csökkentenék a megtakarítási rátájukat, mint ahogy azt várni lehetne az elmélet alapján, hanem elkezdik növelni a megtakarításokat, hogy legyen esélyük a nyugdíjra. Valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy a súlyosan negatív reálkamatok ellenére egyáltalán nem csökken, hanem a válság előtti állapothoz képest magasabb szinten van a megtakarítási ráta pl. az USA-ban:
https://research.stlouisfed.org/fred2/series/A072RC1Q156SBEA
Véget ért a dollárbika?A nulla közelébe történő kamatcsökkentés tehát egy perverz ösztönző, mert egy a várttal ellenkezően pont magasabb megtakarítást kényszerít a befektetőkre, ami egyben azzal is jár, hogy ezt a (szándékozotthoz képest) többletmegtakarítást valahova be kell fektetni, de mivel nincs értelmes hozamot kínáló célpont, ezért kényszerbefektetésekbe vándorol: bármibe belemegy, ahol legalább a hozam reménye megvan. Így eszközárbuborékokat gerjeszt. A tartósan egyensúlyi kamatszint alatti kamat (amelyet kifejezetten megalapozatlan véleményem szerint nagyjából a nominális GDP, vagy nominális bérnövekedéssel közelíthetünk) torzulásokat okoz és buborékokat gerjeszt, a kérdés mindig csak az, hogy hol.
A fentiek miatt az 1-2% körüli kamatszint valószínűleg sokkal hasznosabb egy gazdaság számára mint a nulla vagy negatív, mert jobban támogatja a fogyasztást (azáltal hogy nem kényszerít extra, "védekező jellegű, defenzív" megtakarításra, nem kényszerít bele ostoba, meggondolatlan befektetésekbe cégeket és embereket, és nem serkenti az agyatlan, tőkeáttételes, nagy hitelt igénybevevő spekulációkat.
A jelenlegi nulla közeli, vagy alatti kamatszintek kifejezetten károsak, többet ártanak a gazdaságnak, mint ha mondjuk 1,5% lenne a kamat. És minél tovább áll fenn ez a helyzet, annál nagyobb lesz a torzulás: eszközárbuborékokat vált ki egymás után. Ennek a 2008 utáni első kifejeződési formája a feltörekvő országokba áramló hitelezés volt, amely most kipukkanásakor láthatóan romba dönti a fél feltörekvő világot. Ezután jó eséllyel a lakossági és kereskedelmi ingatlanok piacán folytatódik a buborék, ehhez elég megnézni a londoni vagy new york-i ingatlanpiacot, de a buborék szépen terjed egyre tovább. Amíg a jegybankok ezt a politikájukat folytatják, addig nyugodtan számíthatunk arra, hogy újabb buborékok és azok kipukkanásai fogják jellemezni a világgazdaságot...
