Egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy az elmúlt évek kötélhúzása után egy olyan szuboptimális megoldást sikerült kiharcolni, ami rossz a hitelfelvevőknek, a bankoknak, és az egész gazdaságnak. A 4 éve tartó folyamatos harci állapot miatt a bankok rosszhitel-állománya nőtt, veszteségesek lettek, nem hiteleztek, így ez ártott a bankok tulajdonosainak, és a hitelezése befagyása miatt az egész gazdaságnak. A gazdaság gyengesége miatt nem volt növekedés, növekedés híján nem volt elég adóbevétel, amit újabb különadókkal kellett kipótolni, ami megintcsak nem tett jót a növekedésnek. De az egészben a pláne persze az, hogy még a devizahitelesek sem jártak jól, mert a nagy hajcihő alatt leértékelődött a forint, és a banki "elszámoltatás" okozta törlesztőcsökkenés sem nagyon tudja ellensúlyozni a devizagyengülésből adódó törlesztőemelkedést. Magyarul: mindenki bukott. Természetesen az egészben részt nem vevő állampolgárok is a megugró adóterheken, és lassú növekedésen keresztül.
A devizahitelezés kétségtelenül egy nagyon komoly szabályozói hiba volt, ami önmagában is óriási károkat okozott, de a kezelése ezt még minimum megduplázta: az óriási gazdaságpolitikai hibák sorozata 2010-től folytatódott.
Pedig nyilvánvaló volt már 2010-ben is (erről többen írtak útközben is, sokszor) hogy a helyes megoldás az, amely csökkenti a hitelterheket, de nem veti vissza a banki hitelezést, nem lassítja a gazdaságot. Egy országban akkor van olcsó hitel, ha a bankok a fedezetüket érvényesíteni tudják (ez jelenleg nálunk nincs meg, a magyar gazdaság egyik legnagyobb rákfenéje a szerződések betartathatatlansága!), a játékszabályok kiszámíthatóak, mindenki tudja mire számíthat. Példaként, ha maximálták volna 2010-ben a kamatszintet CHFLIBOR+3%-ban, és ezzel párhuzamosan lehetővé tették volna a bankoknak, hogy a fizetni alig tudóknak jelentős futamidőhosszabbítást végezzenek, a végképp fizetni nem tudóktól pedig elvegyék az ingatlanjukat (amelyet egy gyorsabban felállított és hatékonyabb állami vagyonkezelő megvett és az ott lakóknak bérbe adott volna, hogy senki ne maradjon fedél nélkül), akkor gyorsabb lett volna a fellendülés, nem sérülnek a tulajdonjogok, nem kellett volna különadó, és a devizahitelesek is érezhető törlesztőcsökkenést éltek volna át. Valószínűleg más jó megoldások is lettek volna, de nem ez történt...
De nem is azért akartam erről írni, hogy a múlt felett keseregjek, hanem azért, mert van egy nagyon fontos implikációja annak, hogy az összes devizahitelest átforintosítják. A történetnek ugyanis távolról sincs még vége. Innentől fogva ugyanis az embereknek forinthitelük van, forintkamatokkal - amely utóbbi az MNB-től függ, ő viszont a világgazdaság alakulásától. Nyilvánvaló, hogy politikai szempontból megengedhetetlen, hogy egy esetleges kamatemelkedés miatt ismét megugorjon a törlesztőjük a devizacsapdából éppencsak kimenekült hiteleseknek, így valószínűleg folytatódik a hagyomány, miszerint az először ideiglenesnek mondott intézkedések állandósulnak. Így volt ez a különadókkal is, sőt 1956 után a hazánkban "ideiglenesen" állomásozó orosz csapatokkal is, és ennek megfelelően valószínűleg ez lesz a jelzáloghitelek kamatszintjével is. Magyarul: a kamatmoratóriumot meg fogják hosszabbítani. Ha tehát az MNB-nek kamatot kell emelnie, akkor hiába akarnak majd hiteleiken kamatot emelni a kereskedelmi bankok, erre nem lesz lehetőségük. Ennek persze megint lesz egy csomó következménye...
