A kormány pár hete hozta nyilvánosságra a tervezett költségvetés főbb számait, melyekből kiderül, hogy 450 milliárd forintos kiadáscsökkentésre készülnek. Ezzel tartható lesz a 3,8 százalékos hiánycél 2010-ben?
Minden kiadáscsökkentést üdvözölni kell, sőt, már azt is, hogy ez a gondolat egyáltalán megfogalmazódott. Ugyanakkor ha arról beszélnek, hogy 7,5 százalékos gazdasági visszaesés lesz, akkor azzal ez nincs összhangban, hiszen a 450 milliárd az körülbelül a másfél százaléka a magyar GDP-nek. Véleményem szerint itt egy olyan költségvetésről van szó, ahol a rövidtávú egyensúlyteremtés és a politikai egyensúlyteremtés szempontjai dominálnak, de például a gazdaságélénkítés továbbra is háttérbe szorul.
Nem is feltétlenül abban látom a gondot, hogy ez a másfél százalékos kiadáscsökkentés kevés, ez az idei költségvetéshez képest 3 százalékos visszafogást jelent, ami nem kevés. Nagyobb probléma, hogy a 2010-es költségvetés-tervezet bevételi oldala rendkívül bizonytalan, ahogy arra már más elemzők is felhívták a figyelmet. Azt ugyanis úgy tervezték, mintha nem lenne gazdasági visszaesés. Többször is szó esett például a társasági adóbevételekről: ha kisebb a teljesítmény, akkor az adóalap is csökken, nem lehet több adóval számolni. Magyarországon a bizalomhiány egyik legfontosabb oka jelenleg az összevisszaság, a "majd csak történik valami"-hozzáállás, ez pedig sokkal nagyobb baj, mint az, hogy nem teljesítjük a számokat. Ha egy vállalkozó ezt az összevisszaságot látja, akkor inkább visszahúzódik jó esetben a szürke gazdaságba, mert akkor legalább foglalkoztat, rosszabb esetben viszont bezárja a boltot.
A 450 milliárd összetételével egyetért? Sokan felvetették, hogy a tervezett 85 milliárdos elvonás például nehéz helyzetbe hozhatja az önkormányzatokat.
A részletekről nehéz addig beszélni, amíg nincs egyértelmű irány, hogy hova akarunk eljutni. Kéne a gazdaságpolitikában valamilyen középtávú elképzelés, hogy a következő két-három évben mi fog történni. Akkor meg kéne hirdetni a súlypontokat a kiadási oldalon, illetve ezen belül azt, hogy az egyes részterületekre mennyit szán a kormány. Nem mondom, hogy nincs tartalék az önkormányzatok gazdálkodásában, de azt a szakmai törvények megváltoztatása nélkül nagyon nehéz elvonni. A baj az, hogy azt gondolják, hogy a restrikció elvezet a reformokhoz, pedig pont fordítva van.
Szintén a közelmúltban jelentették be, hogy fél évvel meghosszabbítják a tavaly októberben kötött IMF-hitelmegállapodást, így még a következő kormány is hívhat le a pénzből. Ezt Ön pozitívan értékeli?
Borzasztó zavaró, bizarr volt az, hogy a választások előtt egy hónappal kivonuljon innen a Valutaalap. Ha már egyszer bevonultak, akkor nincs mese, végig kell csinálni a választásokat is. Az mindenképpen jó, hogy meghosszabbították a hitelmegállapodást, ezzel elvették a Valutaalap szerepvállalásának politikai élét. Nagyon fontos a folytonosság, hogy nem költenek el mindent, de azt gondolom, hogy ez inkább elégtelen. A pénz négyötödét-öthatodát már lehívták, és azt feltételezve, hogy az év hátralevő részében már a piacról tudjuk magunkat finanszírozni, ez kevés lehet. Most lehetne kicsit engedni a gazdasági egyensúlyból, mert a többieknek is gyenge a mutatójuk, de ha mi azt mondjuk, hogy a 3,8 százalékból nem engedünk, akkor további adósságot kell csinálni. Azt gondolom, hogy itt még egy további bizonytalanság van, ami megnyithatja az utat egy újabb IMF-megállapodás felé.
Ön szerint szükség lesz újabb megállapodásra?
Nem értek egyet azokkal, akik mostanában egyre többször nyilatkozzák azt, hogy nincs szükség újabb IMF-hitelre, mert már a piacról is tudjuk magunkat finanszírozni. Szerintem legalább 2010-re, de lehet, hogy 2011-re átnyúlóan lesz még egy újabb megállapodás. Persze előfordulhat, hogy azt már nem kell lehívni, de valószínűleg elkerülhetetlen lesz, hogy védőernyőként, bizalomerősítő lépésként meglegyen ez a megállapodás.
Említette, hogy nem biztos, hogy mereven ragaszkodni kéne a hiánycélhoz, ez viszont mintha ellentmondana a JP Morgan elemzőinek véleményének, akik a közelmúltban fejtették ki, hogy éppen a hiány leszorítása miatt elsőként vezethetjük majd be az eurót a régióban.
A hiány egy eredeménycél, én viszont hosszú évek óta a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartás híve vagyok. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy nulla legyen az egyenleg, nem kell évközi intézkedés, külön program, hanem magától menjen. A növekedés szerkezetének, és ehhez igazodva az állami bevételek forrásainak kéne összhangba kerülni, nem rövidtávon leszorítani a hiányt. Nekünk tartósan kell megfelelni a maastrichti kritériumoknak, ehhez pedig szerkezeti változásokra van szükség. Nem értékelném túl a mostani kormány teljesítményét, mivel ezek tűzoltó intézkedések voltak, nem fenntarthatók. Éppen ezért én például a lengyelek helyzetét sokkal jobbnak látom a mienknél minden szempontból. Náluk sem mentek még végbe a reformok, de van egy reformpárti többség.
Hazánkkal kapcsolatban korábban több vezető hitelminősítő is a fő kockázatok között említette a 2010-től hatalomra kerülő kormány gazdaságpolitikáját. Ön szerint reális veszély lehet egy leminősítés jövő tavasszal?
A kérdést reálisnak tartom, de az nyilvánvaló, hogy ha itt bárki elkezdene költekezni, azt a piac megbüntetné, erre már voltak példák. Szűk körű beszélgetésekből és a nyilvános megszólalásokból én azt gondolnám, hogy aki ma Magyarországon kormányzásra készül, az ezzel tisztában van. A Fidesznél is most olyan gazdaságpolitikusok vannak előtérben, akik nem a lágyszívűségükről híresek, akár Járai Zsigmondot, akár Szapáry Györgyöt említhetem. Éppen ezért nem gondolom, hogy bárki nekiállna költekezni, inkább egy német alapon álló szociális piacgazdaság modelljét tartom elképzelhetőnek részükről, ahol azért nagy súly kerül a pénzügyi fegyelemre.
Beke Károly
