2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Úgy vont be 1 milliárd értékű devizaforrást a magyar állam az elmúlt hetekben, hogy nem kellett sem a nemzetközi kötvény-, sem a nemzetközi hitelpiacon megjelennie.

Az Államadósság Kezelő Központ hétfői közleménye szerint már csak két napig lehet jegyezni a PEMÁK első sorozatát, mivel a pénteken egymilliárd euróra emelt keret is elfogyott. A kibocsátó az egymilliárd eurós összeg elérésekor új sorozatot indít a folyamatos megvásárolhatóság érdekében.

A 2015/X sorozatszámú, 5,1 százalékos induló kamatozású állampapírból a kibocsátás óta eltelt másfél hónap alatt a lakosság százmillió eurót meghaladó összegben vásárolt, azaz a lakosság részesedése 10 felett alakult a teljes értékesített mennyiségen belül. A belföldi intézményi befektetők aránya 88 százalék volt, míg a külföldi vásárlóké közel 2 százalékot tett ki.

A folyamatos megvásárolhatóság érdekében a PEMÁK-ból, mely belföldi és devizakülföldi természetes,- és jogi személyek és szervezetek számára is elérhető, új sorozatot bocsát ki az adósságkezelő 2013. január 17-i értéknappal. Az új, 2016/X megnevezésű euró kötvény 2016. május 25-én jár le, kamatfizetésre félévente kerül sor. Kamata az előző konstrukcióhoz hasonlóan az eurózóna fogyasztói árindexe, mely novemberben 2,2 százalék volt, plusz 2,5 százalék kamatprémiumból tevődik össze. Ez alapján az államkötvény induló éves kamata 4,7 százalék időarányos része lesz.

Bár az ÁKK olyan csatornát nyitott meg a PEMÁK-kal, melynek köszönhetően az elmúlt időszakban nem kellett a nemzetközi tőkepiacokról forrást bevonnia, közleményében az adósságkezelő fontosnak tartja kiemelni, hogy a PEMÁK kibocsátása és sikeres értékesítése nem helyettesíti a nemzetközi tőkepiacon történő megjelenést. Az elmúlt év decemberében közzétett 2013. évi finanszírozási terv 4-4,5 milliárd euró összegű nemzetközi tőkepiaci kibocsátással számol, melynek megvalósítása az éves kibocsátási terv szerves részét képezi. A tőkepiaci kibocsátások időzítését és devizanemét a piaci helyzet alapján határozza meg az ÁKK Zrt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!