2018. július 10. 12:09
mfor.hu

Részben az üzemanyag-drágulás miatt júniusban 3 százalék fölé gyorsult az infláció. Az év hátralévő részében 3 százalék feletti mutatóra lehet számítani.

Júniusban 3,1 százalékos volt a 12 hónapra visszatekintő infláció, havi szinten pedig 0,3 százalékkal nőttek az árak. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője közölte: „Júniusban az üzemanyagok és a dohánytermékek húzták felfelé az éves mutatót. Ezeket leszámítva a júniusi infláció megegyezett volna a májusi 2,8 százalékkal. A változékony élelmiszer-, energia- és üzemanyag-, valamint hatósági árak nélkül számolt maginfláció nem változott, 2,4 százalékos szinten maradt.”



A szakember szerint az év hátralévő részében 3 százalék feletti inflációval lehet számolni. Egyrészt lakossági kereslet, a szolgáltatások árának emelkedés miatt. Másrészt az euró május közepe óta 315 forint feletti árfolyamokon mozog. A korábbinál gyengébb forint pedig valamennyire megjelenhet az importált cikkek árában, ami felfelé húzhatja az inflációt. Az élelmiszerárak viszont várhatóan nem gyorsítják majd az inflációt.



A K&H elemzője a jelenlegi kilátások szerint 2,8 százalékos éves átlagos inflációra számít, decemberre pedig 3,3-3,4 százalékos mutatót vár.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!