4p

Zajlik a 2018-ban indult pilótaképzés a Debreceni Egyetemen, ahol most a Covid miatt elmaradt oktatás drágulása okán módosították a képzést végző céggel a szerződést. Közben az is kiderült, hogy már nem repülőgépvezetőket, hanem repülőmérnököket képeznek Debrecenben.

Az eredetileg hét, de most már nyolc féléves, angol nyelvű pilótaképzés2018 őszén indult Debrecenben, a tandíj félévente 4,5 millió forint. A legfrissebb Európa Uniós közbeszerzési értesítő szerint az akkor harminc fővel, a műszaki karon indult hivatásos repülőgép-vezető képzést egy EMMI rendelet alapján 2019. február 19. napjától „repülőmérnöki” képzésre keresztelték át.

A Covid miatt csak idén tudják bepótolni, de közben drágább lett az oktatás. Fotó: Depositphotos
A Covid miatt csak idén tudják bepótolni, de közben drágább lett az oktatás. Fotó: Depositphotos

A közbeszerzési szerződés módosítására azért volt szükség, mert egy előre nem látható körülmény, nevezetesen a 2020. március 11-én beköszöntött „élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, tömeges megbetegedést okozó” COVID-járvány miatt a kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki. Emiatt az egyetem és a PHARMAFLIGHT Nemzetközi Tudományos és Szolgáltató Központ Zrt. közötti keretmegállapodás keretében meghatározott képzési időt az elrendelt oktatási szünet miatt meghosszabbították, mégpedig a 2021-/2022. tanév tavaszi félévére.

A képzés egyébként a Tempus Alapítvány ösztöndíjtámogatásával valósul meg, így 20 fő Stipendium Hungaricum miniszteri ösztöndíjas hallató részére szól a Debreceni Egyetem idei tanévére halasztott oktatása.

Az eltolódás azonban áremelést okozott az időközben elszabadult infláció miatt, így az eredeti 3 299 049 716 forint (ÁFA nélkül) helyett az egyetem 3 313 689 716 forintot fizet a 2016-ben bejegyzett debreceni cégnek. A PHARMAFLIGHT Zrt. egyébként megalapítása óta tavaly érte el a legmagasabb nyereségét, 152,4 millió forintot.

A debreceni állami pilótaképzés egyébként az EU rendeletben előírt tantárgyakra és gyakorlatra vonatkozóan tartalmazza a 750 elméleti és 200 gyakorlati órát. A képzés egyedisége egyrészt, hogy a 750 elméleti órán felül tartalmaz még 37,5 légiközlekedés specifikus órát, másrészt a hallgatók típusképzésben is részesülnek a képzési időn belül az általuk választható Boeing 737-800 vagy Airbus 320 típusokon, mely tartalmaz 37,5 óra elméleti és 32 óra szimulátor gyakorlati órát.

Magyarországon állami oktatás a Budapesti Műszaki Egyetemen is van, ahol 2017-ben indult a pilótaképzés. A négy féléves oktatás tandíja 22 millió forint, és a gödöllői székhelyű CAVOK Aviation Training Kft-vel működnek együtt.

De igazán öreg motorosnak a Nyíregyházi Egyetem számít, ahol 1968 óta képeznek pilótákat, és a 3,5 éves időszak 13-14 millió forintba kerül.

A magyarországi képzések között fontos szerepet tölt be a Wizz Air kadétképzése is. A cég 2030-ig 4600 pilótával tervezi bővíteni munkatársai számát, és ehhez már el is indította új pilótáinak toborzását. Tavaly például 150 pilótát képezett ki.

A Wizz Air pilótaképzése az első évben 13 950 euró, ami a jelenlegi árfolyammal (378 forint) számolva közel 5,3 millió forintba kerül, s közvetlenül a program kezdése előtt fizetendő.

A képzési díj fennmaradó részét havi részletekben kell megfizetni 5 évig, de az utolsó öt részletet 5000 euróig elengedik, amennyiben a pilótakadét betartja a szerződés feltételeit, különösen, ha 5 évig pilótaként dolgozik a Wizz Airnél. Jelen pillanatban erre a tandíjra Diákhitel nem vehető fel, de a légitársaság egyéb finanszírozási és támogatási formákkal kapcsolatban folyamatosan vizsgálja a lehetőségeit az együttműködések tekintetében több lehetséges partnerrel is. Ezek a tárgyalások jelenleg is zajlanak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!