2p

Az alapítvány alapító okirata arról is rendelkezik, hogy ezt a vagyont már nem vonhatja el, nem követelheti vissza senki.

Hétfőn jegyezte be a bíróság a Fudan Hungary Egyetem Alapítványt, melynek a magyar állam egy sor budapesti ingatlant ingyenesen, alapítói vagyonjuttatással ad majd át. Ezek azok a zömmel csepeli telkek, melyekre a Diákváros nevű kollégium-komplexumot tervezték volna, aminek jelen állás szerint végül meg kell majd elégednie egy az eredetinél jóval kisebb területtel, mintegy a Fudan sarkában.

Az Átlátszó most alapítványi iratok alapján arról ír, hogy a Fudannak juttatandó telkek összértékét összesen 13 milliárd 310 millió forintra taksálja a kormány.

Ezt a számot eddig nem lehetett tudni, a nyilvánosságra került iratokon is csak nagy, piros kérdőjelek szerepeltek az ingatlanok értéke helyén, jegyzi meg a lap.

A Fudan-alapítvány alapító okirata azt is kimondja, hogy „az alapító (…) az alapítvány részére juttatott vagyont nem vonhatja el és nem követelheti vissza”.

Az Átlátszó szerint az általuk megismert alapító okiratból az is kitűnik, hogy a kormány összesen eddig 13,9 milliárd forintnyi vagyon juttatására vállalt kötelezettséget, úgy, hogy még egy kapavágás sem történt a Diákvárostól elvett, Fudannak szánt területen.

A Fudan-projektet a Fidesz esetleges választási veresége ellen védi, hogy a kormány az alapítvány kezdeti vezetésének kinevezésével le is mondott az alapítói jogosítványairól – pontosabban a kuratóriumra ruházta azokat. A szervezetet eszerint főnöklő kuratórium és a szokásoshoz képest szintén extra jogokkal felvértezett felügyelőbizottság összetételéről nem a kormány, hanem ennek a két testületnek a tagjai dönthetnek a jövőben.

Fudan-közeli fejlemény, hogy a Fővárosi Közgyűlés szerdán megszavazta a 2023-as budapesti atlétikai vb megrendezéséhez szükséges hozzájárulás visszavonását.

Erre azért kapacitálta a testületet Karácsony Gergely főpolgármester, mert elmondása szerint a kormány felrúgta a Budapesttel kötött alkuját, melyben az ország vezetése a világbajnokság fővárosi támogatásáért cserébe mások mellett azt is garantálta, hogy nem fudanosítja el a Diákvárost.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!