2p

A orosz-ukrán háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

A közleményben azt írták, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első. A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad - jelezték.

"Elhúzódó háborúra számítunk, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is" - fogalmaztak. Úgy folytatták, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagy, vezérkari főnök részére a haderő képességének magasabb, hadműveleti szintre emelését írta elő, amely az alakulatok számára fokozott terhelést és összpontosítást jelent.

 Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy (j) a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén 2023. május 2-án. Balról Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Honvéd Vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy (j) a kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén 2023. május 2-án. Balról Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az állomány ezért gyakorlatokon vesz részt, amelyeken a hivatásos állomány mellett kiemelt szerepet kapnak az újonnan megalakult területvédelmi erők is - tették hozzá. "A kiképzést előtérbe helyezve, a beérkező eszközökre és a gyakorlatok során megszerzett és megerősített képességekre alapozva olyan felkészült, összetartó, 21. századi haderőt építünk, amely - amellett, hogy garantálja Magyarország és a magyar emberek biztonságát - a szövetségi rendszerekben továbbra is kiváló és nemzetközileg is elismert színvonalon teljesíti feladatait" - áll a HM közleményében.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!