2p

Elkerülhetetln a korábbinál is nagyobb megszorítás, különben mg nagyobb baj lesz.

A magyar gazdaság immáron negyedik éve ijesztően nagy költségvetési hiánnyal küzd, és ennek előbb vagy utóbb meg kell fizetni az árát – hívja fel a figyelmet írásában Zsiday Viktor, a Hold Alapkezelő brókere. Mint fogalmaz,

„tény, hogy a költségvetési helyzet az évtized első éveiben legalább olyan rossz lett, mint 2006-ban, a Gyurcsány-korszak mélypontján”.

A befektetési szakember felhívja a figyelmet, hogy a költségvetés elsődleges egyenlege a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok fiskális felelőtlensége miatt borult meg 2002 és 2006 között, amit muszáj volt 2007 és 2009 között helyrerakni. Arra is emlékeztet, 2011-ben Matolcsy György próbálkozott „egy agresszív fiskális stimulussal”, ami viszont az európai adósságválság közepette ez lehetetlennek bizonyult, ennek szintén recesszió lett az eredménye.

„Ez volt a hét szűk esztendő (2006/7-12/13), amikor gyakorlatilag stagnált a hazai gazdaság, de folyamatosan javult a költségvetés mögöttes helyzete” – írja Zsiday, aki szerint ez egy önerősítő kör volt, a rossz gazdasági helyzet miatti rossz megítélés újabb megszorításokat hozott, ez még tovább mélyítette a recessziót.

Mint a bróker írja, 2013-tól viszont elindult a hét bő esztendő, mert felhalmozódtak tartalékok, és a világgazdasági helyzet is jó volt. Ám 2017-2019-re elveszett a költségvetési óvatosság, míg az elmúlt 4 évben megugrott a deficit, ez pedig visszavitt a 2006-os szintre. A 2023-as megszorítás pedig

„az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb recesszióját/fogyasztáscsökkenését okozta”.

Fotó: Hold Alapkezelő
Fotó: Hold Alapkezelő

Zsiday azt jósolja, a költségvetés helyzete 2023-ban még mindig fenntarthatatlan, a kiigazításhoz külső konjunktúra és belső fegyelem kellene. Úgy látja, „a magyar kormányzat továbbra is a magas nyomású gazdaságban hisz, és valószínűleg elodázza a további kiigazításokat”, ami a következő világgazdasági sokk idején újabb recessziót fog okozni.

A szakember szerint az Egyesült Államokban is hasonló a helyzet, és kipukkadt az ingatlanlufi is, ami a kínai növekedést húzza le. Véleménye szerint két út áll a magyar kormány előtt:

  • 2-3 év nadrágszíjmeghúzás, ami szavazatvesztéssel jár,
  • elodázza a kiigazítást, olcsó hitelekkel, elinflálással pörgeti a növekedést, ami még nagyobb gondokat fog okozni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!