4p

Magyarország polgárai ezzel teljesen egyetértenek - mondta a miniszterelnök az MTI beszámolója szerint.

„Manfred Weber megsértette a magyar népet” címmel interjút közölt Orbán Viktor miniszterelnökkel a Welt am Sonntag című konzervatív vasárnapi német lap – írja az MTI.

A beszámoló szerint Orbán a legutóbbi EU-csúcson a költségvetésről, a koronavírus-járvány miatt felállított helyreállítási alapról és a jogállamisági mechanizmusról kötött megállapodásról kiemelte, hogy az Európai Parlament (EU) egy objektív kritériumok nélküli jogállamisági mechanizmusról tartott szavazással kapcsolta össze a helyreállítási alapot, és "a mi álláspontunk az volt, hogy ez ésszerűtlen".

"Miért kellene még inkább megterhelni egy témát akkor, amikor éppen egy nehéz válságban vagyunk?" - vetette fel, hozzátéve, hogy a mechanizmusról később is lehet tárgyalni, méghozzá azzal a céllal, hogy mind a 27 tagállamra kötelező kritériumok érvényesüljenek.

A hitelből finanszírozott helyreállítási alapról elmondta, hogy Magyarország mindig is kritikusan viszonyult az elképzeléshez, de "mivel sok déli állam összeomlana a támogatások nélkül, szolidaritásból beleegyeztünk".

Arra a kérdésre, hogy ösztönözte-e a megállapodást a járvány okozta válság, kifejtette, hogy az EU Tanácsának német soros elnöksége csomagban akarta megtárgyalni a költségvetést és a helyreállítási alapot, amit valamennyi tagállam támogatott, az EP viszont utólagosan beavatkozott a folyamatba, mert "teljességgel túlértékeli a szerepét".

Az EP "azt gondolja, hogy nagyobb a legitimitása, mint a nemzeti parlamenteké", ami "teljes tévedés".

A testület ebből a szerepfelfogásból kiindulva előállt egy utólagos kiegészítéssel, amelynek célja a nyomásgyakorlás volt. "Ezért kényszerültünk a vétó bevetésére" - mondta a kormányfő.

Hozzátette, hogy valójában az összes tagállam szuverenitásáról volt szó. Hangsúlyozta, hogy az EU-s szerződésekben már van meghatározás a jogállamiság fogalmára, az EP pedig ezt "megpróbálta jogellenes módon megkerülni".

Ezért volt szerinte "zseniális" Angela Merkel határozati javaslata, miszerint a mechanizmus csak az EU-s szerződések alá rendelve, méghozzá a költségvetési érdekek védelmére maradhat meg, és a szankciókat elsőként felül kell vizsgálnia az Európai Unió Bíróságának. "Magyarország állampolgárai ezzel teljesen egyetértenek" - mondta Orbán Viktor.

Arra a felvetésre, hogy a mechanizmus az EU-tagság követelményei közé tartozó ügyekre, a hatalmi ágak szétválasztására és a bírák függetlenségére vonatkozna, kiemelte, hogy mindez része a magyar alaptörvénynek, és ezekért az értékekért a magyarok 31 éve "keményen megküzdöttek". A "valódi vita" a családpolitikáról, a migrációs politikáról, kulturális kérdésekről szól.

Ez nem "képzelődés" - jelentette ki arra a felvetésre, hogy a jelzett ügyekről nincs szó a mechanizmusról szóló megállapodásban. Mint mondta, az EP kiegészítésének első változatában az állt, hogy a mechanizmust bármilyen témára ki lehet terjeszteni, és Brüsszelből rengeteg dokumentum érkezett, amelyek szerint például a menekültek befogadása is a jogállamisági mechanizmus témája, "de mi nem akarunk migrációt".

A jogállamiságnak az EP által képviselt meghatározása "önkényes", és azzal járhat, hogy bármikor a mechanizmus hatálya alá lehet vonni akár a családpolitikát is - fejtette ki Orbán Viktor.

Manfred Weberrel, az Európai Néppárt (EPP) EP-frakciójának vezetőjével kapcsolatban elmondta, hogy két éve egy budapesti találkozón megegyezett a német politikussal, hogy támogatja megválasztását az Európai Bizottság elnökének, de két nap múlva Weber nyilvánosan kijelentette, hogy nem akarja a magyarok szavazataival megszerezni a tisztséget.

"Itt mindenki azt kérdezte: miféle ember az ilyen? Másodrangú európaiaknak tart bennünket? Ez az ügy nem rólam szólt, hanem a magyar nép sértegetéséről. Elvesztettük a bizalmat benne" - mondta Orbán Viktor.

Hozzátette, hogy nevetségesnek tartja az EPP soraiban a magyarországi médiahelyzetről megfogalmazott vádakat. Kiemelte: "objektív vizsgálatok igazolják, hogy a kormánykritikus média piaci részesedése 50 százalék feletti".

A koronavírus-járvány kezeléséről kiemelte, hogy Magyarországon "sokkal kisebb az ellenállás az intézkedésekkel szemben, mint Németországban". Ez a védekezésről folytatott nemzeti konzultációnak is tulajdonítható, amely biztosította az intézkedések "bázisdemokratikus támogatottságát". "Ne feledkezzünk meg az ókori görögök demokráciáról vallott két alapelvéről: a demokrácia a részvétel mellett a jó kormányzásról is szól. Ezt csináljuk mi Magyarországon" - mondta Orbán Viktor.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!