3p

Ma hivatalosan is átadták a Pick Arénét, Szeged legújabb büszkeségét.

Átadták csütörtökön a Pick Arénát, Szeged új multifunkciós sportcsarnokát, amely a januári magyar-szlovák közös rendezésű felnőtt férfi kézilabda Európa-bajnokság egyik helyszínéül szolgál majd - tudósít az MTI.

Ma végre átadták. Fotó: MTI
Ma végre átadták. Fotó: MTI

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ünnepségen elmondta, a Pick Aréna a vidék legnagyobb kézilabdacsarnoka, melyhez edzőpálya, és az akadémistákat kiszolgáló létesítmény is kapcsolódik. Magyarország 2018 nyarán nyerte el az Európa-bajnokság rendezésének jogát, s két és fél évvel a fővállalkozói szerződés aláírását követően megrendezhették a csarnok átadóját - mondta.

Emlékeztetett arra is, hogy az arénától néhány száz méterre tavaly adták át Szeged új uszodáját, amely a vízilabdasport otthona.

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke kifejtette, a Szegeden folyó szakmai munka az elmúlt években Európa élvonalába juttatta a Pick Szegedet, és az egyesület több mint 400 utánpótlás sportolót is nevel. A Pick Aréna Magyarország harmadik legnagyobb csarnoka, melyre minden szegedi büszke lehet.

A csarnok a szegedi kézilabdacsapatnak, a kézilabdát választó fiataloknak, a sportágat szerető szurkolóknak épült, és nemcsak sportesemények, hanem koncertek, rendezvények helyszínül is szolgál majd. De az elsőség a férfi kézilabda Európa-bajnokságot illeti, ahol szerb, horvát, francia és ukrán csapatok alkotta C csoport küzdelmeinek ad majd helyet január 13-tól 17-ig.

Csányi Sándor, a Pick Szeged tulajdonosa szerint a hatvan esztendeje alakult, 1993-tól a Pick Szeged nevet viselő klub eddig méltatlan körülmények között játszott a Szegedi Sportcsarnokban. Az új csarnok elkészültével a klub infrastruktúráját tekintve megelőzte a rivális Veszprémet. Hangsúlyozta, a klub ugyanolyan hangsúlyt helyez az utánpótlás-nevelésre, mint az élsportra. A Pick Szeged jelenleg négy játékost ad a válogatottnak, és bízik benne, hogy a klub akadémiájának köszönhetően a jövőben több magyar játékost tudnak beépíteni a csapatba.

Botka László polgármester közölte, minden szegedi büszke arra, hogy a város csapata évek óta a magyar és a nemzetközi élvonalban szerepel, s az önkormányzat a kezdetektől fogva támogatja a csarnok építését, két telket biztosított a beruházáshoz, több mint egymilliárd forint értékben - mondta a politikus.

A 28 390 négyzetméteres alapterületű létesítmény kivitelezője a West Hungária Bau Kft. volt, a szerződés értéke nettó 29,325 milliárd forint. A Hajós Építész Iroda Kft. által tervezett csarnok 8143 férőhelyes. Épült egy külön - magyar bajnoki kézilabda-mérkőzések lebonyolítása alkalmas - edzőcsarnok is, 1500 férőhelyes lelátóval. A kisebbik csarnokban keresztben két edzőpálya alakítható ki. A komplexumhoz kapcsolódik egy 25-30 gyermek középiskolai bentlakásos kollégiumi elhelyezésére alkalmas akadémia, valamint egy 80 fős konferenciaterem is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!