2p

Ezt is megtudhatjuk az interjúból, amelyet a Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos adott a Magyar Nemzetnek.

Néhány év alatt nem csupán Közép-Európa legütőképesebb hadserege épül ki Magyarországon, hanem ezzel párhuzamosan a legmodernebb hadiipara is, amely technológiai szempontból is évtizedekkel előzi meg a szomszédos országok hasonló üzemeit – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Maróth Gáspár.

Komolyan átszervezik a győri céget. Fotó: MTI
Komolyan átszervezik a győri céget. Fotó: MTI

A védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos beszámolt arról, hogy az állam közel háromnegyedes tulajdonában lévő győri Rába igen komoly átszervezésen megy keresztül, annak érdekében, hogy jobban tudjon fegyvert gyártani. Ez az átstrukturálás állhat ezek szerint amögött, hogy novemberben a Rába teljes vezérkarát lecserélték.

Maróth úgy véli, a pandémia alatt bebizonyosodott, hogy nem kell számolni a védelmi iparág ázsiai kitettségével. A szektor NATO-n belüli nagyarányú védettsége biztosítja a folyamatos gyártási lehetőséget. Mint a kormánybiztos elmondta, "az első hullám idején a magyar állam által megvett osztrák Hirtenberger fegyverüzemben továbbra is több műszakban, folyamatosan folyt a termelés, míg az alapító család tulajdonában maradt autóipari alkatrészgyártó üzem leállni kényszerült".

A cikkből azt is megtudhatjuk, hogy a német Rheinmetall céggel való megállapodás alapján folyó lézeres fejlesztési program kutatásaiban Magyarország is szerepelt vállal, pontosabban a szegedi ELI, amely Európa és a világ egyik legkomolyabb ilyen irányú kutatóközpontja. 

Maróth emlékeztetett arra, hogy a 2016-ban elindított haderőfejlesztési program és a mögötte álló iparfejlesztésnek az volt az eredeti célja, hogy tíz éven belül meglegyen ez első egymilliárd eurós árbevételű magyar cég az iparágban. A kormánybiztos szerint most úgy tűnik, "2024-re ezt a célt messze túlszárnyaljuk, megelőzve több környező országot is. A már elkészült és most épülő hazai üzemek a világon elérhető legmagasabb technológiai színvonalat képviselik." Hozzátette: olyan két-háromezer fős high-tech iparág épül, ahol a beszállítókkal együtt a legtöbb adóbevételt, profitot tudjuk az országban tartani – vázolta fel Maróth Gáspár a magyar hadiipar közeljövőjét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!