4p

A beszerzési menedzser indexek Európa-szerte optimizmusról árulkodtak. Ugyanakkor az adatfelvételi időpontokban vélhetőleg még kedvezőbb járványügyi adatok lehettek, így szeptemberben könnyen jöhet egy újabb visszaesés.

Úgy tűnik, a magyar vállalkozások a márciusi mély depresszió után hónapról-hónapra kedvezőbbnek ítélik meg a kilátásokat. Ennek köszönhetően az augusztusi adatok már azt mutatták, hogy a cégek „látják az alagút” végét. Pedig nagyon mélyről indultunk, hiszen az elmúlt években rendre a bővülést jelző 50 pontos érték felett alakult a hazai BMI, ám az április elején publikált magyar BMI óriási összeomlást mutatott, hiszen a szezonálisan kiigazított márciusi értéke 29,1 pont lett. A márciusi BMI visszaesésének mértéke extrém nagy volt, az értéke pedig nagyon erős recessziós várakozást tükrözött. Utólag nézve egyébként az előrejelzés indokolt volt, hiszen a második negyedéves magyar GDP adat rekordmértékű 13,6 százalékos csökkenést mutatott.

A márciusi magyar beszerzési menedzserindexben egyébként az volt a különösen döbbenetes, hogy nemcsak a német vagy az eurózóna hasonló mutatóját múlta alul, de a totálisan padlóra került Olaszország esetében is 40,3 pontot, vagyis a magyar számnál magasabb értéket mértek. Akkor a magyar adatsort összeállító Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaságot (MLBKT) szakértője úgy vélekedett, hogy az adatfelvétel időpontjának különbsége magyarázhatja a jelentős eltérést. Mint kiderült, az európai adatokat március 12-24. között gyűjtötték a Markit munkatársai, a magyar adatsor összeállítói viszont arra törekszenek, hogy minél közelebb legyenek az adott hó végéhez, amikor jobban lehet látni az adott havi tényleges történéseket. Így nálunk az adatgyűjtés március 18. után kezdődött egészen március 31-ig. Az időközben berobbanó járvány, és az annak hatására bevezetett szigorú korlátozások miatt pedig a cégek szembesültek azzal, hogy ezek miatt komoly visszaesést szenvednek el.

Áprilisban Európa minden országa bezárta a kapuit, és a járvány megjelent az Egyesült Államokban is. Ráadásul akkoriban nem volt egyértelmű, hogy milyen szigorú korlátozások lesznek, és azokat meddig tartják majd fent, így nem csoda, hogy a magyar mutató csak minimális javulást mutatott akkor, áprilisban ugyanis a beszerzési menedzser index 33,6 pont volt a márciusi 29,1 pont után. Miután májusban Magyarországon és a legfontosabb exportpiacainkon is enyhítették a korlátozásokat, így a hangulatindex ezt követően már javulást mutatott, hiszen májusban 40,3 pontra kúszott fel az értéke, majd júniusban már 47 pontra mászott vissza a mutató, amely érték csupán kisebb mértékű zsugorodást jelez előre.

A BMI szezonálisan kiigazított júliusi értéke 51,1 pont lett, így négy hónapos szűkülés után a válaszadó cégvezetők egyértelműen azt érezték, hogy a magyar gazdaság túljutott a válságon. Ezt a kilábalási folyamatot koronázta meg úgymond az augusztusi adatsor, az ugyanis egyértelmű fellendülést jelzett, hiszen az MLBK által számított érték 52,8 pontot ért el.

Ez egyébként korábbi augusztusokkal összevetve meghaladja a hosszú távú augusztusi átlagot (52,7), ám nem éri el az elmúlt három év átlagát (54,8). Ráadásul úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság a német és az eurózóna növekedését is felümúlhatta, hiszen a közösségi átlag 51,7 pont lett, míg Európa legnagyobb gazdaságában 52,2 pontot mértek.

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a következő hónapok értékei hogyan alakulnak akár Magyarországon, akár az eurózónában. A járvány terjedése miatt ugyanis ismét korlátozások léptek életbe, igaz, ezek mértéke nem összevethető a tavaszi karanténnal, amikor mindenütt nagyon szigorú szabályozást léptettek életbe. A politikusok nyilatkozatai alapján a tavaszihoz hasonló mértékű korlátozásokkal most nem kell számolni. Ezt jelzi egyébként Magyarország esetében az is, hogy a külföldiek beutazását ugyan (néhány országtól és esettől eltekintve) megtiltották, ám annak ellenére sem vezettek be ezen felül (a gazdaságot érintő) szigorításokat, hogy a hétvégén a tavaszi rekordértéket meghaladó új esetszámot regisztráltak.

Ha a mostani lépésekkel sikerül kordában tartani a koronavírus-járványt, akkor várhatóan a BMI továbbra is mérsékelt fellendülést jelezhet majd előre. Természetesen amennyiben magunk mögött tudjuk a járványt – mert teljesen visszaszorul, lesz hatékony vakcina vagy gyógyszer -, akkor a hangulat is jelentősen javulhat, ami tükröződik majd mind a magyar, mind az európai beszerzési menedzserindexekben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!