2p

Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint semmilyen formában nem életképes az Európai Szuperliga (ESL), a projekt "halott".

A szlovén sportvezető Buenos Airesben újságírókkal folytatott beszélgetés során röviden kitért az ESL új vezetőjének, Bernd Reichartnak két nappal ezelőtt tett állításaira, mely szerint "a kontinens futballja nem fenntartható", az "folyamatosan veszít vezető szerepéből a világ sportjában", és erre a választ még mindig az új, európai liga életre hívása jelentené, amelyet viszont a korábbi terveikkel ellentétben már nem csupán egy zárt közegnek, a topcsapatoknak szerveznének.

"Azért vagyunk itt, hogy a labdarúgásról beszéljünk, ez viszont nem futball" - utalt Ceferin az Európai Szuperligára, és az eredeti elképzelést követően visszautasította az ESL által megreformált rendszert is.

A húszcsapatosra tervezett ESL ötletével 2021 áprilisában a Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus mellett további kilenc - a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atletico Madrid, az Internazionale és az AC Milan - egyesület állt elő. Miután az UEFA és a nemzetközi szövetség (FIFA), valamint a futballvilág más befolyásos személyiségei, továbbá állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése - és az UEFA-tól független új sorozat beindítása - ellen, a Real Madrid, Barcelona, Juventus trió kivételével mindegyik klub visszalépett a tervtől. Az ESL ötlete a szurkolói csoportok tiltakozását is kiváltotta.

Az UEFA 2021 májusában fegyelmi eljárást indított a szuperligát továbbra is erőltető három egyesület ellen, miközben a visszalépő kilenc klubbal - többek között bírság megfizetése mellett - "békét kötött". Florentino Pérez, a Real Madrid és az ESL korábbi elnöke akkor kijelentette, hogy a 12 alapító klubot továbbra is szerződés köti a szuperligához, azaz a tagok - bár a többség ezt már kijelentette - nem távozhatnak a társaságból. Reichart szerdán jelentette be, hogy az alapoktól, komolyabb pénzügyi támogatás nélkül kezdik újratervezni az ESL-t, amelyben már nem csak az európai topcsapatokkal terveznek, új elképzeléseikben a liga kieséses-feljutásos rendszerben működne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!