Az egyszeri halandó azt gondolná, hogy több százmillió fontos bevétellel gazdálkodó vállalatok tulajdonosai, irányítói, javarészt 50 év fölötti üzletemberek egyben tapasztalt szakemberek is, akik alaposan végiggondolják, megtervezik lépéseiket, sokszor hosszú távra tervezve. Hiszen így szerezték vagyonukat vagy így lettek cégvezetők. Nos, ha a Szuperliga klubjainak vezetőiről beszélünk, mintha nem is tévedhetnénk nagyobbat, annyira
minősíthetetlenül amatőr volt, ahogyan előadták a futball alapjait megrengető és felforgató elképzeléseiket.
Nem feltétlenül a Szuperliga ötlete volt rossz, bár sokan már ezt is elítélik, de a kivitelezés és a kommunikáció botrányosan gyengére sikeredett. Pedig nem lehet azt mondani, hogy ne szántak volna rá elegendő időt, hiszen a JP Morgan hónapok, évek alatt rakta össze a finanszírozási tervet, a hitelezők táborát. Nem kevés megbeszélést folytattak a szereplők egymás között is (talán ez volt az egyik fő probléma, hogy saját magukon kívül másokkal nemigen konzultálhattak) , jogászok hada dolgozott az alapító dokumentumokon, a bírósági beadványokon, felbérelték Theresa May, volt brit kormányfő kommunikációs igazgatóját, Katie Perriort, hogy vezesse az ESL médiastratégiáját.
Ez utóbbi különösen érdekes, hiszen
az elmúlt 48 órában gyakorlatilag az derült ki, hogy ilyen stratégia nem létezett.
Az egy dolog - bár ez is egészen hihetetlen -, hogy nem konzultáltak a tulajdonosok a saját klubjaik vezetőedzőivel, játékosaival (legalább a csapatkapitányokkal), egy szurkoló csoportot sem kérdeztek meg, néhol még a klub vezérigazgatójával sem (John W. Henry, a Liverpool legfőbb tulajdonosának bocsánatkérő videóüzenetéből legalábbis ez derült ki), és emiatt meglepettnek tűntek az elsöprő erejű visszautasítás láttán.
Az is furcsa volt, hogy bár folyamatosan 15 alapítóról szóltak a kiadott nyilatkozatok, a "piszkos tizenkettőn" kívül megcélzott másik három klub (a PSG, a Bayern München és a Borussia Dortmund) elég gyorsan visszautasította a csatlakozást, alaposan lefékezve a kezdeti lendületet.
Két lövés a szívbe, egy a fejbe - ehelyett beragadt a tár
De a legmegdöbbentőbb és a professzionalizmus látszatát is leginkább nélkülöző az volt, hogy mennyire felkészületlennek mutatkoztak ezek a vezetők a termékük iránti rokonszenv felkeltésében, szövetségesek megnyerésében, egy olyan megnyerő(nek szánt) narratíva felmutatásában, ami a várható ellenkezésekkel szembeállítható.
A válsághelyzet bemutatása elnagyolt maradt, a nyilvánosság elé Florentino Perezen, a Real Madrid elnökén kívül senki nem lépett, holott egy ilyen mértékű átalakítás előtt, ami rengeteg érdeket, szokást, tradíciót érint,
életbevágóan fontos lett volna egy átgondolt kommunikációs offenzívát indítani egy olyan narratívával, olyan szereplőkkel (véleményvezérekkel), ami és akik támogatókat tudtak volna szerezni az elképzeléseknek. Vagy legalább felmutatni a potenciális új közvetítő csatornát, amely bemutatja, mennyire kiváló lesz az új formátum formabontó tévés és/vagy netes közvetítése.
Ehelyett a Sky Sportson elsöprő erejű kommunikációs ellentámadás indult, Gary Neville vagy Jamie Carragher vezetésével.
A futball irányító testülete(i), mint az UEFA és a FIFA ugyanis nem örvendenek (örvendtek?) túl nagy népszerűségnek, korrupciós botrányoktól terhelt szervezeteik kevés sportrajongóban keltettek szimpátiát, vagyis lett volna lehetőség a helyzet olyan bemutatására, ami híveket szerzett volna a szakadár liga népszerűsítésére.
Ehelyett a süket csend övezte a bejelentést, és a szakadárok ölbe tett kézzel nézték végig, ahogyan minden kommunikációs csatornából, felületről és intézménytől a vehemens ellenkezés, néhol gyűlölet érkezik feléjük.
Persze ehhez értelemszerűen elkelt volna egy kicsit jobban átgondolt terv is. Annak belátása, hogy az európai futball nemzeti keretek között zajlik születése - bő 150 év - óta, közösségek identitását határozza meg mintegy a kulturális hagyomány részeként.
A forradalom elmarad
Mindazonáltal korai örömtüzeket gyűjtani, hogy a foci megmenekült a kapzsi tőkések, üzletemberek markából.
Ahogy a The Atheticen név nélkül megszólaló játékos elmondásából világossá válik: a játékosok ugyan nem mondanak le hazájuk képviseletéről, a válogatottak továbbra is fontosak maradnak számukra, ám ugyanannyira egyértelmű, hogy nem mondanak le a lehető legmagasabb fizetésről sem. "Először az ügynökömmel beszéltem, aki szerint nem valósul meg (a Szuperliga - a szerk.). Azt mondta, nem lenne jó a játékosoknak sem, mert a Szuperligában kevesebbet költenének a játékosokra, mert többé nem kellene a Bajnok Ligájába kerüléséért küzdeni, és a játékosok bére valójában csökkenne". Egy másik játékos ügynöke pár órával a bejelentés után már arról üzent ügyfelének, hogy mennyi Bajnokok Ligája-bónusztól esik el, ha megalakul a Szuperliga.
Megkapóan őszinte reakciók, amik pőrén mutatják meg a nyers valóságot. A Szuperliga klubjainak játékosai idén nyáron szerződéseik újratárgyalása esetén vélhetően kivárnak majd, hogy nagyobb szeletet kérjenek a beígért növekvő bevételekből - írta még a sportlap a szakadár liga megbukása előtt. A helyzet azonban változatlanul fennáll, főleg, ha tényleg igazak a hírek, hogy az UEFA is pusztán még több pénzzel és engedékenyebb pénzügyi szabályokkal próbálja kezelni a helyzetet. Ugyanis a fő probléma nem pusztán a pénz, bár a körül forog minden.
Az ESL kiszivárgott tervei szerint ezt a strukturális problémát azzal kezelték volna, hogy a játékosok és ügynökeik fizetésére, vásárlásokra csak a klubok bevételeinek 55 százalékát költhették volna (jelenleg ez inkább 70-80 százalék), valamint amerikai mintára a játékosokkal a liga kollektív munkaszerződéseket kötött volna.
Ha az UEFA (vagy bárki más, akinek dolga lenne ez, mint az FA, a FIFA, a PL, a La Liga és a többi nemzeti bajnokság szervezete) nem hajlandó végre szembenézni a futball strukturális problémáival
- a gátlástalan költekezéssel, a csillagászati fizetésekkel, eladósodással, végtelenül készpénzvezérelt működéssel -, 30 éve feszítő kettősségével (a meccsre kijáró szurkolók helyiek, ahogy a klubok tradíciói is, miközben a topklubok és maga a topfutball is globalizálódott és kommercializálódott, a szórakoztatóipar részévé vált), a futballpiramis alján levő klubok egyre reménytelenebb helyzetével, a fiatalabb korosztályok egyre növekvő érdektelenségével a futball iránt, akkor... Nos, senki nem tudja, pontosan mi lesz akkor, de hogy jó nem sül ki belőle, az biztos.
Mindezeken felül azt is végig kellene gondolni, hogy a különböző tulajdonosi struktúrák mennyire egyeztethetők össze az európai futball hagyományaival, szurkolói tradícióival, kezelhetők-e pusztán befektetésként ezek a klubok. Milyen szerepet játszanak a szurkolók a klubok és a futball életében? Egyáltalán, hogyan lehet összeegyeztetni a helyi futballszurkolók érdekeit és értékeit a világ másik pontján élő, kedvenc csapata meccseit csak tévén követő szurkolók érdekeivel és értékeivel? Kellene valamit kezdeni azzal a versenynaptárral, amit minden futballt irányító szervezet a saját érdekei szerint módosítgat, éppen azért, hogy a nézők korlátlannak tűnő fociéhségéből egyre nagyobb szeleteket hasíthassanak ki. Így jött létre az UEFA mostani módosítása, a Nemzetek Ligája, a klub VB és annak kiterjesztett formája, a VB és EB résztvevő válagotatottak létszámának emelése. A játékosok ebben a rendszerben természetesen ugyanazok, akiknek évente 50-60 meccset, vagy még többet kell játszaniuk, miközben nyári pihenésük egyre csökken, az elvárás velük szemben ugyanaz mindig minden sorozatban: csúcsteljesítmény. Mondván ennyi pénzért elvárható...
Végső soron egyelőre Nyugaton a helyzet változatlan: ahogy John Barnes, a Liverpool és az angol válogatott korábbi focistája fogalmazott, a szurkolókat ezentúl is az UEFA, a FIFA és PL, valamint a többi szövetség feji meg, és nem egy új szereplő, az ESL. A forradalom elmarad, a Sky előfizetési díja nem csökken, a mezekért egyre többet kérnek, ahogy a mérkőzések jegyeiért is.
Folytatódik a folyamat, ami a Premier League és a Bajnokok Ligája megalakulása óta tart: a szurkolók megfejése.
