7p

A hazai agrárvállalkozásoknak fel kell készülniük arra, hogy hamarosan véget ér a hét forrásbő esztendő, amikor az állami és uniós támogatások kiesésével alapvetően a bankhitelekből biztosíthatják finanszírozási igényeiket. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet az mfor.hu-nak adott interjúban Hollósi Dávid, a Takarék Agrár Igazgatóság vezetője és Mezei Dávid, a Takarékbank uniós agrártámogatási igazgatója.

Küszöbön a monetáris politikai szigorítás. Az ennek hatására mérséklődő kihelyezések és emelkedő hitelkamatok mennyire érinthetik érzékenyen a hazai mezőgazdasági vállalkozásokat?

Hollósi Dávid: Ez egy elhúzódó folyamat lesz, ami a hatását valószínűleg csak több hónap múlva fejti ki a banki hitelezésre. Ráadásul mi, a Takarék Csoportnál arra számítunk, hogy a jegybank először a nem-konvencionális eszközöket veti be, a kamatok emelkedésére az idén még nem kerül sor. Ám ha mégis, figyelembe kell venni, hogy az agrárium finanszírozási szempontból speciális ágazat. A kamatok emelkedésénél is fontosabb a világpiaci árak alakulása és az önköltség mértéke. A mezőgazdasági árak zömét ciklusok alakítják, így az a termelők számára a legfontosabb, hogy a legalacsonyabb árak esetén is eredményesek legyenek. A forrásokhoz való gyors hozzáférés a másik függőség. Erre azt tudom egyébként mondani, hogy aki megalapozott üzleti tervvel fordul a Takarék Csoporthoz, annak a jövőben sem kell attól tartania, hogy nem kapja meg az igényelt hitelösszeget.

Hollósi Dávid
Hollósi Dávid

Fotók: Bánkuti András

Ha pedig mégse, akkor még mindig reménykedhetnek az állami kamattámogatott hitelekben, mint például az idei évtől elérhető NHP Fix. Nem rontja egy kereskedelmi bank kihelyezési esélyeit, hogy a vállalkozások maximum évi 2,5 százalékos kamatra kaphatnak hitelt az államtól?

H.D.: Éppen ellenkezőleg. Egy bank számára csak jó, ha van ilyen lehetősége a vállalkozásoknak. Az olyan programok, mint az NHP Fix ugyanis nem tudják teljesen lefedni az agráriumban tevékenykedők hitelszükségletét, jobbára a kereskedelmi banki hitel elnyeréséhez szükséges önerő előteremtését könnyítik meg. Így volt ez már a korábbi NHP-k esetében is, amelyek forrásainak jelentős része az agrárvállalkozásokhoz került. Ha pedig az önerő biztosan megvan, az a kereskedelmi bank számára is pozitív, hiszen kevésbé lesz kockázatos a hitel kihelyezése.

Miközben az agrárvállalkozások az uniós pénzekben is dúskálhatnak.

Mezei Dávid: A mostani kétségtelenül kedvező időszak. Ám ne feledjük, hogy e tekintetben az idei és a 2020-as az utolsó békeévek. Az elmúlt esztendőkben mintegy 500 milliárd forint állt rendelkezésre a Vidékfejlesztési Programban mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokra, az ezekből elindított beruházásokat döntő többségében 2020-ra meg kell valósítani. Ami azt is jelenti, hogy a mezőgazdaság a következő két évben jelentősen hozzájárulhat az impozáns magyar gazdasági növekedés folytatódásához. A 2021-et követő éveket azonban bizonytalanság övezi, a legrosszabb esetben előfordulhat, hogy akár több évig nem lesz beruházási célokra elérhető uniós forrás. Ezt a kieső finanszírozási igényt kell máshonnan pótolni, s itt jutnak nagy szerephez a bankhitelek. Márpedig erre az időszakra az agrárvállalkozásoknak már most fel kell készülniük.

Miben kell erősíteniük, változtatniuk?

M.D.: Mindenekelőtt abban, hogy az üzleti tervhez pontosabb, a valóságot jobban közelítő cash-flow számításokat nyújtsanak be. Ez már az uniós támogatások elnyerésénél is nagyon fontos lett volna, de a banki hitelkérelem igénylésénél válik igazán megkerülhetetlenné.

A következő évek slágere a családi gazdaságok 2020-tól várható megjelenése, jobban mondva az azokra való átállás lehet – már amennyiben végre sikerül az erre vonatkozó törvényjavaslatot végleges formába önteni. Mi várható ettől a változástól?

H.D.: Az a cél, hogy őstermelő az legyen, aki valóban őstermelői tevékenységet végez, azaz magának termel, a saját felhasználására és a felesleget értékesíti a helyi piacon. Aki efelett üzleti célra termel, tehát eleve azért, hogy értékesítsen, az ne őstermelőként tegye ezt, hanem jöjjön létre egy értékelhető méretű jogi szervezet, cég. Ez a családi mezőgazdasági vállalkozás, amelyben csak olyan családok tevékenykedhetnek, amelyek deklaráltan értékesítenek. Ennek a változásnak a legfontosabb hozadéka az átláthatóság növekedése, mivel e kör tagjai ma semmilyen számviteli nyilvántartást nem kötelesek vezetni. A tervezett változás azért is elemi érdeke maguknak a vállalkozásoknak, mert annak következtében például egy bank is könnyebb szívvel ítélhet oda egy hitelt egy olyan kérelmezőnek, amelynek a tulajdonosi és a pénzügyi háttere transzparens. Ez a Takarék Csoport számára különösen azért fontos szempont, mert mi nagyon sok kis- és közepes méretű mezőgazdasági céget finanszírozunk. A családi gazdaságok megjelenése nagyjából egymillió embert érint, akik nagy része nekünk lakossági ügyfelünk.

Köztük sokan kistelepüléseken gazdálkodnak, s eddig jobbára személyesen, a helyi fiókban intézték a pénzügyeiket. Számukra nagy érvágás lehet, hogy a kirendeltségek csökkenése miatt át kell állniuk digitális üzemmódra, megtanulniuk az internetes bankolást. Képesek lesznek erre?

H.D.: Ez tévedés. A személyes ügyintézésre ezután is lehetősége lesz mindenkinek, akár úgy, hogy a sok településre rendszeresen közlekedő Takarék Busz szolgáltatásait veszik igénybe, akár úgy, hogy egy közeli takarékfiókba mennek. A Takarék Csoportnak van az országban messze a legnagyobb fiókhálózata, közel annyi fiókot üzemeltetünk, mint az összes többi bank együttvéve. Nem lehetünk ott minden településen, de 10-20 kilométeres körzetben ezután is elérhetők maradunk. Eddig sem jelentett akadályt, hogy a gazdáknak a komolyabb pénzügyeik elintézéséhez utazniuk kellett. Emellett egy olyan országos agrártanácsadói hálózat kiépítésén dolgozunk, amelynek tagjai házhoz menve segítenek elintézni a vállalkozások ügyes-bajos dolgait, tanácsot adnak a hitelkérelmek elkészítéséhez. A digitális átállás eközben javában zajlik, a fiatalabb generáció kifejezetten igényli ezt, márpedig egyre több helyen ők veszik át a gazdálkodást a szüleiktől.

Mezei Dávid
Mezei Dávid

A digitalizációval amiatt is meg kell barátkozniuk, ha lépést akarnak tartani a világgal, például élni a precíziós gazdálkodás nyújtotta lehetőségekkel.

H.D.: Ez kétségtelenül fontos, de azért ezt nem szabad misztifikálni. Azért még egyetlen hitelkérelmet sem utasítottunk el, mert kiderült, hogy az igénylő nem állt át a precíziós gazdálkodásra. Az még nem elég, ha egy gazda megveszi az összes fontos kütyüt, és bemutatja, hogy lám, nekem is van ilyen. A lényeg, hogy képes is legyen azt használni, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, ha javulnak a pénzügyi mutatói. Ez egy bank számára azért fontos, mert ezáltal csökken az ő finanszírozásának a kockázata is.

És a globális felmelegedés mekkora rizikót jelent, ha nem is rövid, hanem hosszabb távon az agráriumra?

H.D.: Ez kétségtelenül hatni fog a teljes élelmiszeripari vertikumra, a fogyasztótól az inputanyagot beszerzőn keresztül a termelőig, a feldolgozóig. A klímaváltozás a napi életünket is befolyásolhatja, megváltozhatnak a fogyasztói szokások. Az árak lehetnek kérdésesek. Nemcsak arra kell gondolni, hogy hőhullámok vannak, hanem arra is, hogy ha mondjuk nincs az eddig megszokott hideg tél négy-öt éven keresztül, az a kártevők elszaporodásához vezethet. Ez azt jelenti, hogy lesz például olyan növény, ami jelentősen megritkul, vagy ne adj isten, végleg eltűnik, emiatt annak az ára elszabadulhat. Fontos szempont az aszály kiküszöbölése. E tekintetben nagyon tetszik az a törekvés, hogy elkezdtünk aktívan foglalkozni az öntözéssel, magyarul azzal, hogy ne csak azt a százezer hektárt öntözzük, amennyit most. Ne feledjük, száraz kontinensen fekszünk, ami nagyon forró nyarat és nagyon hideg telet jelent. Ha fokozódik ez a szélsőség, akkor gondolkodnunk kell azon, hogyan tudunk ezen változtatni. Márpedig az öntözés elterjedését mi banki oldalról támogatjuk. Hiszen csökkenti az ügyfél kockázatát, miközben alternatív vetésszerkezetet, nagyobb jövedelmet, termésátlagot eredményez. Ebből a szempontból nem féltem a mezőgazdaságunkat. Összességében képesnek tartom arra a gazdákat, hogy alkalmazkodjanak a klímaváltozáshoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!