3p

Most már a KSH is alátámasztotta a jelentős áremelkedést. A második negyedévben 9,3 százalékkal nőttek az árak az egy évvel ezelőttihez képest.

Lapunkban az elmúlt hetekben többször foglalkoztunk az építőanyagok árának szinte megállíthatatlan emelkedésével. Szakmai forrásokra támaszkodva előrejeleztük, hogy a tavaszi, sokadik drágulási hullám nem fog csillapodni a nyár elején sem. Ezt támasztja alá a KSH ma közzé tett jelentése, mi szerint 2020 második negyedévéhez képest az idei azonos időszakban 9,3 százalékkal kerültek többe átlagosan az építőanyagok.

A nagy állami beruházások továbbra is jól haladnak (Fotó: Bánkuti András)
A nagy állami beruházások továbbra is jól haladnak (Fotó: Bánkuti András)

A második negyedévben az építőipar ágazatain belül az épületek építésében 10, az egyéb építmények építése vonatkozásában 7,2, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 10,2 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az építőipar egészének árai az előző negyedévinél 3,7 százalékkal magasabbak voltak.

A most kimutatott áremelkedés mögött egyszerre több tényező is áll. A tavalyi második negyedév elején a nagyon lefékezett beruházások miatt nem keletkezett túlkereslet az építőanyagokra, ez a lanyhaság kitartott az egész negyedévben, a bázis viszonylag alacsony lett. Erősebb árfolyamhatás is volt, a forint folyamatosan romlott az euróhoz képest, márpedig a hazai építkezéseken a felhasznált anyagok mintegy 40-45 százaléka importból származik, így a többletköltség egy része a fogyasztói árban is megjelenik. 

A hivatal ugyanakkor a termelési értékek megugrásáról is beszámolt. Kiderült, hogy egy év alatt 27,8, az előző hónaphoz képest 3,5 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene. Az épületek építése 25, az egyéb építményeké 32,1 százalékkal magasabb volt a 2020. júniusi, rendkívül alacsony bázisnál. A három építőipari ágazat mindegyikében bővült a termelés: az épületek építésének termelése 15, az egyéb építményeké 39, a speciális szaképítésé 29,4 százalékkal. 

Figyelemre méltó, hogy a megrendelői oldal is magára talált. A megkötött új szerződések volumene 65,9 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 72,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 56,1 százalékkal volt magasabb a 2020. júniusi bázisnál. Ennek folyományaként kissé megnyugodhatnak az építőipari kivitelező cégek is, ugyanis június végi szerződésállományuk volumene 21,2 százalékkal meghaladta a 2020. június végit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 32, az egyéb építményeké 14,3 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Ha hosszabb időszakot, jelesül az első hat hónapot nézzük, akkor azt rögzítette a KSH, hogy 2020 azonos időszakához képest az építőipari termelés 7,3 százalékkal emelkedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!