Többféle interpretációja van annak, ami a múlt heti, meglehetősen izgalmasra sikeredett uniós csúcson, illetve annak felvezetéseként történt. Gyorsan összefoglaljuk: az Európai Bizottság - az Európai Parlament képviselői és a magyar civil szervezetek, ellenzéki politikusok tiltakozása ellenére - teljesítettnek nyilvánította a magyar kormány igazságügyi reformját, majd ennek nyomán felszabadított 10,2 milliárd eurónyi Magyarországnak járó, eddig zárolt uniós forrást. A csúcson aztán Orbán Viktor elegánsan vagy gyáván (nézőpont kérdése) kivonult „kávézni”, amikor a tagállamok vezetői egyébként egyhangúan megszavazták az Ukrajnával folytatott csatlakozási tárgyalások megkezdését. A magyar kormányfő viszont fenntartotta a vétóját a másik fontos kérdésben, az Ukrajnának több évre szánt 50 milliárd eurós közös uniós támogatás ügyében, így ezt legkorábban januárban lehet majd elfogadni.
Bátran kivonult
Ki nyert? Orbán Viktor megszerzett 10,2 milliárd, a magyar költségvetés siralmas állapota miatt különösen fontos uniós pénzt, és igazából nem sokat kellett adnia érte. Igaz, némi arcvesztést jelenthet az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdésének nem megakadályozása – ezt a magyar kormány képviselői következetesen olyan „vörös vonalnak” nevezték, amit nem fognak hagyni átlépni, valójában azonban ez inkább elvi, szimbolikus döntés volt. A magyar közvéleménynek szokásos péntek reggeli interjújában úgy magyarázta bizonyítványát a miniszterelnök, hogy rengeteg alkalma lesz még a csatlakozás megakadályozására Magyarországnak – és ez igaz, mivel minden fontosabb mérföldkőhöz az összes tagállam egyetértése kell, ugyanezt a játékot még több tucatnyiszor el tudja játszani a magyar kormány.
Az Ukrajnának szánt támogatás ügyében pedig nem mozdított az álláspontján – legalábbis nyilvánosan – a magyar kormány, ezzel veszélybe sodorva a Kijevnek létfontosságú pénzügyi és katonai segítség időbeli megérkezését. Mindezt pont akkor, amikor Washingtonban is belpolitikai játszma zajlik az Ukrajnának adott jövő évi támogatás megszavazása körül, így Zelenszkijék nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnek a jövő év elején, egyes szakértők szerint mindkét pénz- és fegyverszállítási csap elzárása esetén már jövő nyáron kétségessé válhatna, hogy az ukrán haderő tudja-e folytatni a harcot az orosz agresszor ellen.
Ha másik szemüvegen keresztül nézzük az eseményeket, akkor viszont más eredményre juthatunk. Miután Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója arról beszélt, hogy csak az összes uniós forrás felszabadítása esetén változtat Orbán Viktor az álláspontján, „csak” tízmilliárd – majd valamikor lehívható – euró fejében sikerült egy alapvető fontosságú, elvi kérdésben megtörni a magyar ellenállást. Igaz, hogy innentől még hosszú és nehéz út vezet Ukrajna uniós tagságáig, de ez a magyar vétófenyegetés nélkül is így lenne, hiszen más uniós vezetők sem gondolják úgy, hogy Ukrajna kész lenne a csatlakozásra, viszont az elvi döntés fontos jelzés mind az ukrán nép és kormány, mind Oroszország felé
Orbán Viktor pedig kénytelen volt ezzel "a meg sem vétóztam, de meg sem szavaztam" körrel feloldani a szavai és a tettei között feszülő ellentmondást, és ezzel mind a magyar, mind az európai közvélemény előtt látványos visszavonulót fújva, de közben mégis megmaradva az európai egység bomlasztójának szerepében.
Véget vetni a zsarolásnak
A közhangulat most már egyértelműen Orbán Viktor ellen fordult. Ha vannak is, akik bizonyos kérdésekben egyetértenek vele, sőt akár titokban örültek is, hogy a „háta mögé bújva” nem kell nekik beszélniük az ukrán uniós csatlakozás vagy az Ukrajnának tervezett támogatás problémáiról, most már a magyar kormány régi kritikusai mellett nyíltan beszélnek vezető európai politikusok, tisztségviselők és mértékadó sajtótermékek is arról, hogy amit Orbán Viktor tesz, az tűrhetetlen, vagy éppen arról, hogy a magyar kormányfő az orosz érdekeket képviseli az Unió kebelén belül. A napokkal korábban még Orbán Viktort ölelgető Emmanuel Macron is arról beszélt, hogy elég a magyar „zsarolásból”, a Der Spiegel vezércikke szerint „Orbán határozottan egy diktátor oldalán áll, aki erőszakkal akarja megváltoztatni a határokat Európa közepén”.
A Financial Timesban arról írnak, hogy az EU-nak „továbbra is Orbán-problémája van”, Guy Verhofstadt EP-frakcióvezető az Európai Parlament elé idézné és leváltaná az Európai Bizottság vezetését, ha az nem vonja vissza a források felszabadításáról hozott döntését, az Európai Néppárt litván alelnöke azt követeli, hogy induljon el a gondolkodás Magyarország szavazati jogának visszavonásának lehetséges útjairól.
Az EPP egy másik alelnöke is kijelentette:
„Nem tűrhetjük tovább a magyar zsarolást.”
Ukrajna európai és euroatlanti integrációjáért felelős miniszterelnök-helyettese pedig hétvégi sajtóhírek szerint egyenesen arról beszélt, hogy amennyiben Magyarország megakadályozta volna tagsági tárgyalások megkezdését Ukrajnával, akkor a tagállamok megfosztották volna a vétójogától.
„Ha a helyzet kritikusabb lett volna, mint amilyen valójában volt, a 26 uniós tagállam kész lett volna megfosztani Magyarországot a szavazati jogától”
– mondta Olha Stefanishinya.
Semlegesíthető a vétó-csodafegyver?
Az mindenesetre látszik, hogy a magyar diplomáciának gyakorlatilag nem maradt semmilyen más eszköze a vétó belengetésén kívül, legutóbb a bolgár gázadó ügyében is ezt vette elő Szijjártó Péter. Tény viszont, hogy ez valóban erős fegyver, és szinte kivédhetetlennek látszik. De nem teljesen kivédhetetlen.
Nem először kerül elő most Magyarország vétójogának esetleges eltörlése, avagy az ország szavazati jogának felfüggesztése, de talán ilyen széles körben és komolyan még soha nem emlegették ezt a lehetőséget. Igen ám, de a helyzet igazi 22-es csapdájának tűnik uniós szempontból. Hogyan lehet megfosztani egy országot a vétójogától, illetve felfüggeszteni szavazati jogát, ha minden fontos kérdésben csak egyhangú szavazással lehet döntést hozni – azaz az érintett tagállam megvétózhatja, hogy megvonják vétójogát?
Az Ukrajnának nyújtandó támogatás kérdésében viszonylag egyszerű a válasz. Nem kell megvonni Magyarország szavazati jogát, ám meg lehet kerülni Orbán Viktort, méghozzá úgy, hogy a maradék tagállamok kétoldalú megállapodások keretében döntenek a támogatásról. Ez ugyan bonyolult lenne és PR-szempontból sem annyira szerencsés (hiszen nem lehetne az Ukrajna mögé egységesen felsorakozó Unióról beszélni) de egyáltalán nem lehetetlen.
Lapértesülések szerint ez a lépés már előkészületben is van, függetlenül attól, hogy az uniós vezetők még bíznak Orbán jobb belátásra bírásában – de nem akarják kockáztatni, hogy egy januári esetleges újabb kudarc megint hetekkel tolja ki az Ukrajnának nyújtandó támogatás elindítását.
„Lehetséges a 26 tagállam számára, hogy bilateláris alapon folyósítsák a pénzt. A karácsonyi időszak alatt egy kis idő és nyugalom segíthet ebben”
– jelezte Leo Varadkar ír miniszterelnök.
Tartós megoldás is jöhet
Ez a megoldás kivenné tehát Orbán Viktor kezéből az egyik fontos kártyát, azonban a jövőre nézve nem segítene sokat. Az igazi csapás a magyar kormányra nézve a Magyarország ellen már régóta, 2018 óta zajló, de megrekedt 7-es cikkely szerinti eljárás végigvitele lehetne, amely az egyetlen most létező jogi lehetőség egy ország szavazati jogának felfüggesztésére. A hosszadalmas eljárás végén „csak” az összes többi tagállam egyhangú döntésére van szükség ehhez.
A magyar kormány egészen a legutóbbi hónapokig számíthatott arra, hogy végső esetben Lengyelország vétózna ebben a helyzetben, azonban a lengyel kormányváltással fordult a kocka. Igaz, Orbán Viktornak most ott van új szövetségesként Robert Fico szlovák kormányfő, azonban Szlovákia és Lengyelország uniós gazdasági, politikai és katonai súlyát nem lehet összemérni, és nagyon komoly elhatározás esetén Ficót talán rá lehet venni, hogy Orbán Viktor ellen szavazzon.
Egy másik, még nagyobb időtávban működő megoldás lenne az úgynevezett „kétsebességes” Európa létrehozása, erről utoljára néhány hónappal ezelőtt esett sok szó. A fő problémát itt nyilván az jelenti, hogy egy ilyen rendszer kidolgozása, az Unió bürokráciáján és a tagállamok kormányain és törvényhozásain való keresztülvitele, majd életbe léptetése gigászi feladat, pláne úgy, hogy közben súlyos gazdasági, biztonsági kihívások is lekötik az Unió erőforrásait.
Eddig éppen ezért talán senki nem is gondolkodott abban, hogy ezt a folyamatot mihamarabb el kell indítani, és a lehető leggyorsabban haladni is vele – de ennyire nyilvánvalóan még az uniós közhangulat sem fordult egyetlen, immár szinte teljesen elszigetelődött uniós vezető ellen sem. Nagy kérdés persze, hogy milyen eredményeket hoznak a jövő júniusi EP-választások. Sokak szerint Orbán Viktor mindent arra a lapra tesz fel, hogy ezeken jókora előretörést érhetnek el az euroszkeptikus, migrációellenes, változó mértékben oroszbarát politikai erők, mint mondjuk a német AfD vagy a francia Nemzeti Tömörülés.
Azonban nem biztos, hogy ez rögtön Orbán Viktor pozícióinak megerősödését is elhozná. Emlékezhetünk például arra, micsoda várakozások övezték Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kormányra kerülését a hazai kormányhoz közel állók körében – hogy aztán Meloni éppen Ukrajna következetes támogatójaként, más ügyekben pedig kompromisszumokra kész politikusként verekedte be magát a „szalonképes” európai vezetők körébe.
Nem elképzelhetetlen, hogy a magyar kormányfő más potenciális szövetségesei is hajlandók lesznek Orbán Viktort beáldozni azért, hogy tárgyalóképes partnernek tűnjenek fel a többi politikai erő előtt.
