Távol álljon tőlem, hogy beálljak abba a kormányzati kórusba, amely a kudarcot is sikerként szokta tálalni idehaza, de most kénytelen vagyok ellenkezni azokkal, akik vereségként értékelik Orbán Viktor csütörtöki produkcióját. Vagyis azt, hogy a magyar miniszterelnök pont akkor ment ki a tárgyalóteremből, amikor az EU-s kormányfők nekiálltak szavazni arról, hogy Ukrajnával (és Moldovával) megkezdődjenek az uniós csatlakozási tárgyalások.
S nemcsak azért, mert nem sokkal később kiderült, ez az egész kivonulósdi is egy pontosan megtervezett forgatókönyv része volt. Amelyet ráadásul nem is Orbán, hanem a német kancellár, Olaf Scholz írhatott – legalábbis a hírek szerint. S amit – így utólag belegondolva – akár már a szavazás napján Macron francia elnökkel, Ursula von der Leyen és Charles Michel uniós vezetőkkel ötösben elköltött „munkareggelin” is felvethettek neki.
Mint legális megoldást arra a patthelyzetre, hogyan lehet úgy zöld jelzést adni az ukránoknak, hogy abba egyedüli kormányfőként Orbán nem megy bele. Így a kecske (ez esetben az EU 26-ok) jóllakott, de a káposzta is megmaradt, vagyis miniszterelnökünk csak kisebb arcvesztéssel úszta meg a helyzetet, egy esetleges moszkvai érdeklődésre védekezhet azzal, hogy ő nem mondott igent – igaz, nemet sem.
Márpedig ez a trükk már bevált az Oroszországgal szembeni uniós szankciók ügyében. Mind a 12-nél. Csak a 8. csomag elfogadása utánra eszkábálta össze a propagandagyár és adta Orbán szájába a "Magyarország sosem támogatta a szankciókat, nem is szavaztuk meg őket, de a magyar kormány nem engedheti meg, hogy minden lépésnél vétózzon” magyarázatot. Mely szitán ugyebár hamar át lehet látni.
Hogy a vétózást a kávézásra való látványos kivonulásával ezúttal is elkerülte a magyar kormányfő, azt Putyin ezúttal azért nézheti el neki, mert Orbánnak hogy, hogy nem sikerült visszaérnie arra a szavazásra, ami arról szólt, kapjon-e Ukrajna 50 milliárd eurót az EU-tól. Ott pedig már nem taktikázott, megfúrta az indítványt.
Márpedig a két téma közül Moszkvának per pillanat az lehet sokkal fontosabb, hogy az ukránok minél később jussanak hozzá pluszpénzekhez ahhoz, hogy tovább finanszírozzák az Oroszországgal szembeni honvédő háborújukat.
Bár az Európai Tanács elnöke bizakodik, hogy csak egy hónapig csúszik az egyhangú döntés, erre a helyében én nem vennék mérget. Michellel szemben ugyanis Orbán nem mondott konkrét hónapot, mindenesetre a januári igenje kizártnak tekinthető azon kijelentése alapján, miszerint „az ügyre majd jövőre térnek vissza az uniós állam- és kormányfők ülésén rendes előkészítés után”.
Minél tovább tartja – ahogy a magyar miniszterelnök fogalmazott – ez ügyben behúzva a kéziféket, annál hamarabb kivérezhetnek az ukránok.
Nem véletlenül kapott a Kremltől ezért a vétóért elismerést Orbán Putyin szóvivőjétől, Dmitrij Peszkovtól, s maradt el az ejnyebejnye azért, hogy a kivonulásos színjáték lehetővé teszi Ukrajna EU-s csatlakozásának előkészítését.
Az ugyanis a nagyon is bizonytalan távoli jövő homályába vész. Emlékezzünk csak, a mi esetünkben is hat évet vett igénybe a tagság előkészítése. Nem csoda, hogy maga Peszkov is szükségesnek tartotta megjegyezni, „az EU-hoz való csatlakozás folyamata a szigorú csatlakozási kritériumok miatt évekig, sőt évtizedekig is eltarthat”.
Azért egyet remélek. Az ukránokkal szembeni háborújuk jóval korábban véget fog érni.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
