3p

Az ifo szerint minél előbb lépni kellene. 

Hamar túl kell esni az Oroszország elleni olajembargó elrendelésén, mert különben alternatív piacokat talál magának az olaj és az európai országok sem érzik majd elég sürgetőnek az átállást megújítható energiahordozókra - fogalmazott a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete szakértője az intézet honlapján pénteken megjelent értékelésében.

Karen Pittel, az ifo gazdaságkutató intézet kutatója szerint Európa nagy dilemma előtt áll az oroszországi kőolajimport leállításával kapcsolatban.

"Egyrészt ha több idő állna rendelkezésre, az lehetővé tenné az EU számára, hogy jobban felkészüljön az alternatív energiaforrások biztosítására, csökkentetni tudja a keresletet, valamint optimalizálhassa az EU-n és a tagországokon belüli energiahordozó-logisztikát" - fogalmazott.

Pittel kifejtette, hogy másrészt az olajembargót sem lenne szabad túl sokáig halogatni.

"Mert ezzel csak több időt adunk Oroszországnak, hogy más vevőket találjon olajszállításainak, miközben az EU-tól származó bevételek továbbra is a rendelkezésére állnak" - fogalmazott.

Hozzátette: a halogatással pedig az uniós tagállamok is kisebb késztetést éreznek majd az orosz szállítások kiváltására.

A Müncheni Gazdaságkutató Intézet szakértője szerint megoldhatónak tűnik az orosz kőolaj kiváltása más beszerzési forrásokból. A szén és az olaj behozatalának együttes megtiltása, miközben nem biztosítható az orosz gázszállítások folyamatossága, már komoly gondot okozhatna. 

Más piacokat találhatnak. Fotó: Pixabay
Más piacokat találhatnak. Fotó: Pixabay

Pittel úgy vélekedett, hogy a szén- és kőolajárakra gyakorolt hatás attól függ, hogy a globális kínálat csökken-e az embargó miatt. Ha Oroszországnak sikerül viszonylag hamar máshol értékesítenie a nyersolajat és a szenet, akkor a piacokat érő sokk sokkal kisebb lesz - mondta.

Ebben az esetben azonban szerinte az Oroszországra gyakorolt következmények is enyhébbek lennének.

"A magas energiaárak azért fontosak a jelenlegi helyzetben, mert jelzik a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak, hogy kevesebb energiát kellene felhasználniuk. Az alacsony jövedelemű háztartásoknak azonban támogatásra van szükségük, hogy megbirkózzanak a nagymértékben emelkedő energiaköltségekkel. Az államnak támogatást kellene nyújtania a szegényebb háztartásoknak" - fejtette az Ifo Center for Energy, Climate and Resources vezetője.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!