A színfalak mögött, és néha a színfalak előtt is, már hetek óta zajlik az uniós országok közti alkudozás az orosz fosszilis energiahordozók embargójáról. Mint arról már többször írtunk, az európai országok többsége lehetőleg minél rövidebb távon szeretné beszüntetni az orosz földgáz és kőolaj vásárlását, mivel ezzel közvetett módon a putyini rezsim Ukrajna elleni háborúját finanszírozzák.
A legnagyobb figyelmet ebben az ügyben a földgáz kapta, mivel ebben a legnagyobb a kontinens függése az orosz importtól, e forrás kiváltása pedig rövid távon szinte lehetetlennek tűnik, és hosszabb távon is hatalmas logisztikai kihívást, illetve szinte biztosan még tovább emelkedő piaci gázárakat jelentene.
Az olaj esetében – valamivel – egyszerűbbnek tűnik a helyzet. Míg az Európában felhasznált földgáz több mint 40 százaléka érkezik Oroszországból, addig az olajnak kevesebb mint 25 százaléka származik Oroszországból, ráadásul az olaj hosszú távú, vezetékek nélküli szállítása is egyszerűbb, infrastruktúrája kiépültebb, mint a földgáz esetében.
Ezért is lehet, hogy míg a gáz esetében egyelőre nem tűnik közeli lehetőségnek, hogy az EU távlati célkitűzések mellett egységes szankciókat vezessen be az importra, addig az olaj ügyében már a jövő héten összeállhat egy javaslattervezet az orosz behozatal korlátozására. A kérdés csak az, hogy ebben pontosan mi lesz, és mennyire fogja súlyosan érinteni az oroszokat. A Politico információi szerint az uniós diplomaták egy jó része attól tart, hogy a hezitáló országok, elsősorban Németország és Magyarország annyira fel fogják vizezni a szankciós javaslatot, hogy nem lesz igazán komoly hatása. De miről is folyik az alkudozás?
Kéz kezet olajoz
Ahogy a földgáz esetében, úgy a kőolaj esetében is kölcsönös egymásra utaltság áll fenn az Unió és Oroszország között. Az EU 2021-ben naponta nagyjából 15 millió hordónyi nyersolajat és más olajszármazékot importált, ebből 3,5 millió származott Oroszországból, és ezért (Nagy-Britanniával együtt) mintegy 88 milliárd eurót fizetett. A másik oldalról Oroszország teljes olajexportjának közel fele irányult az EU-ba, és mivel ennek nagy része kényelmes vezetékeken érkezett, más célpontoknak való eljuttatása komoly nehézségekbe ütközne még akkor is, ha a szankciók ellenére is sikerülne fizetőképes keresletet találni.
Az biztosnak tűnik, hogy az orosz olajimport teljes, azonnali leállításáról nincs szó uniós szinten. A tervezet biztosan meg fog határozni valamilyen határidőt a bevezetésre, illetve termékkört, amelyre az intézkedések vonatkozni fognak. A Politico értesülései szerint az olajembargós tervezet különbséget fog tenni a különböző olajfajták között, illetve a tekintetben is differenciálni fog, hogy a termékek milyen úton, csővezetéken vagy tankerek tartályaiban érkeznek (2020-ban az Oroszországból importált napi 2,8 millió hordó nyersolajból 0,7 millió érkezett vezetéken, a többi tengeri úton). A nyersolajon kívül Oroszország sok nehéz fűtőolajat és a főleg dízelolaj készítéséhez használt vákuum gázolajat is szállít az EU-ba, valamint a szövetség a felhasznált kész dízelolaj 10 százalékát közvetlenül Oroszországból szerzi be.
Kérdés, hogy pontosan mi kerülhet majd a tervezetbe. Ha túl sok lesz a kivétel, akkor az egyrészt azt fogja jelenteni, hogy a szankciós csomag nem éri el azt a célját, hogy súlyos bevételkiesést okozzon Oroszországnak, másrészt a világ többi része előtt is „átlátszóvá” tehetné a csomagot – bárki joggal mondhatná azt, hogy milyen jogon szólít fel Európa az orosz olaj bojkottjára, ha valójában maga sem mond le róla.
Az EU-s országok sem egységesek az olajembargó kérdésében. Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán kijelentette:
„Az olajimportot nyárra a felére csökkentjük, év végére pedig teljesen kivezetjük.”
Ennek ellenére a német kormány – ha nem is olyan kategorikusan, mint a gáz esetében – de ellenzi a drasztikus intézkedéseket. A magyar álláspont jól ismert: Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is többször kijelentette, hogy Magyarország nem támogatja az orosz energiahordozók importjának tilalmát, sőt az ilyen intézkedéseket „az ország érdekében” meg is fogja vétózni.
Ehhez képest lehet érdekes, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón már kicsit árnyaltabban fogalmazott:
„Gáz esetén nincs alternatíva belátható időn belül a kiváltásra, nagy recesszió lenne Németországban is az orosz gáz nélkül. Az olaj esetén valamivel több alternatíva van, de itt sem egyszerű a helyzet. Bármilyen szankciónál pontos képet kell látni, milyen következményei vannak, az árát ki fogja megfizetni. A válaszok nélkül felelőtlenség szankciókról dönteni.”
A Politico forrásai szerint a magyar kormány az olaj ügyében elsősorban nem politikai, hanem gazdasági alapon ellenzi a tiltást, ez pedig utat nyithat valamilyen kompromisszumos megoldásra, például a részleges tiltás következtében megemelkedő költségek szolidaritási alapon történő kompenzációjára.
A kiszivárgó hírek szerint egyébként Németország és Magyarország mellett még más, elsősorban közép- és kelet-európai országok, Csehország, Szlovákia, Bulgária, valamint Ausztria is aggodalmát fejezte ki a túlságosan erőteljes szankciók okozta gazdasági problémák miatt.
„Az a kérdés, hogy ha betiltjuk az olajimportot, akkor az Oroszországot vagy az EU-s gazdaságokat fogja keményebben sújtani? Oroszország más országoknak is ad el olajat, és úgy is szert tesz bevételre”
- mondta név nélkül egy tapasztalt közép-európai diplomata a Politicónak.
Az mindenesetre biztos, hogy ha valóban lesz is valamilyen kész javaslattervezet a közeljövőben, a részletek kidolgozása nem lesz gyors folyamat.
„Ez nem fog egyik napról a másikra elkészülni. Ezért is fontos, hogy mielőbb üljünk vissza a tárgyalóasztalhoz, és kezdjük el a részletek átbeszélését, különösen az ukrajnai fronton gyorsan zajló események fényében”
- figyelmeztetett egy magas rangú EU-s diplomata.
A függőség fokozatai
Ahogy a földgáz esetében, úgy az olaj esetében is nagy különbségek vannak az EU-s országok között az orosz importtól való függőség mértékében. Az európai államok rangsorát 2021-ben Litvánia vezette, az ország olajimportjának 83 százaléka érkezett Oroszországból, mögötte Finnország (80 százalék), Szlovákia (74 százalék), Lengyelország (58 százalék), majd Magyarország következett, a maga 43 százalékával. Németország egyébként 30 százalékban vásárol olajat Oroszországból, de még az egyetlen jelentős európai olajkitermelő állam, Norvégia is 25 százalékban importál orosz olajat.
Persze a relatív mellett az abszolút mennyiségek, valamint a szállítási lehetőségek is fontosak abban a tekintetben, hogy mennyire, és milyen többletköltségekkel váltható ki az orosz olaj egy ország gazdaságában. A szakértők szerint a földgázzal ellentétben az olaj mennyisége nem kéne hogy problémát jelentsen – mind a közel-keleti államok, mind az Egyesült Államok képes lenne növelni annyira az olajtermelését, hogy az orosz import kiesésével is kielégítse az európai keresletet.
Az már más kérdés, hogy a messziről, tankereken szállított olaj mindenképpen drágábban és nehezebben jutna el az európai finomítókba, miközben az orosz uráli olaj hordója már eleve jelentősen olcsóbb, mint a Brent olaj, az árkülönbség a múlt héten nagyjából 30 dollár volt hordónként.
Felmerülnek technológiai problémák is. Sok európai finomító a nehezebb uráli olajra van beállítva, és még ha meg is oldható az átállás más, könnyebb keverékekre, ezekből más százalékban állíthatók elő a különféle késztermékek. A fő gondot az jelentheti, hogy a könnyebb olajkeverékekből kevesebb dízelolaj jön létre, márpedig Európában a világ többi részéhez képest pont erre az üzemanyagra nagyobb a kereslet (ráadásul, ahogy fentebb írtuk, a dízel 10 százaléka már eleve kiesne, mivel azt már készen importálja Oroszországból Európa). Egy gyors átállás esetén ez is vezethetne bizonyos termékek hiányához, még akkor is, ha önmagában nyersolajból sikerül megoldani az importált mennyiség fenntartását.
A Mol és az átállás
A Mol hazai finomítója, a százhalombattai Dunai Finomító alapvetően az orosz uráli keverék feldolgozására van beállítva. A társaság közlése szerint más típusú kőolajat csak 35 százalékos arányig lenne képes felhasználni, az átállás pedig az egyéb szükséges fejlesztésekkel, például a tárolókapacitások növelésével együtt több éves, és több százmillió dolláros költséggel járó folyamat lenne.
Más véleményen van Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázpiaci elemzője. Szerinte a Molnak valóban ideális az uráli olaj felhasználása, azonban különösebb bonyodalmak nélkül lenne képes más olajfajtákkal is dolgozni, csak éppen ezeket drágábban tudná beszerezni, ráadásul a megfelelő mennyiségű dízel előállításához többet is kéne belőle felhasználnia, így gazdaságilag mindenképpen megérezné a cég – vagy a költségnövekedés áthárítása esetén a fogyasztó – a váltást.
Szaktudás hiányában nehéz lenne igazságot tenni a két álláspont között, az mindenesetre tény, hogy jelenleg naponta nagyjából 3-3,5 milliárd forinton nyer az uráli és Brent olaj közti különbözeten a Mol, ez már elég jelentős összeg ahhoz, hogy a cég – és a magyar állam – igencsak vonakodjon az átállástól.
Kérdés, hogy mennyire fogunk rálátni az alkufolyamatra, ahogy az is, a különböző kormányok mennyire fogják a nyilvánosság elé tárni valós megfontolásaikat a kérdésben. Érdemes lesz azért figyelni, mert ha döntés születik az orosz olaj importjának olyan tiltásáról, ami valóban húsba vágó lesz Oroszországnak, azt biztosan a legtöbb EU-s ország állampolgárai is meg fogják érezni.
