3p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A köztársasági elnök a jövő év második felében esedékes magyar uniós elnökségről egyeztetett magyar európai parlamenti képviselőkkel (EP) szerdán.    

A magyar állandó képviselet mind a 21 magyar EP-képviselőt meghívta, de az ellenzékiek közül csak Ujhelyi István fogadta el a meghívást. “Meggyőződésem, hogy ha bárhol képviselhetem Magyarország másik hangját, akkor az a dolgom, hogy megtegyem” – indokolta döntését az Esély Közösség alapítója.

Hozzászólásában elmondta: “nem gesztust gyakorolni jöttem, hanem a Fidesz világán kívüli határozott álláspontot képviselni.”

Felhívta az államfő figyelmét arra, hogy az EU-ellenes kormányzati retorika és a jogállamiság hazai megtiprása súlyosan árt a nemzet érdekeinek; neki pedig a nemzet egységét megjelenítő közjogi méltóságként “ki kell énekelnie a fideszes kánonból a kormány felelősségét elismerve a források befagyása miatt”.

Novák Katalin egyeztet magyar EP-képviselőkkel Brüsszelben 2023. november 8-án. Fotó: Facebook/Novák Katalin
Novák Katalin egyeztet magyar EP-képviselőkkel Brüsszelben 2023. november 8-án. Fotó: Facebook/Novák Katalin

Ujhelyi István beszélt arról is, hogy a jövő évi EP- és önkormányzati választások után “közös felelősségünk lesz, hogy az EU soros elnökeként közös hazánk a szebbik arcát mutassa az európai közösség felé.”

Az EP-képviselő szerint “meglehetősen sajátos légköre volt” annak, amikor “a fideszes oroszlánbarlangban” elsorolta az érveimet.

“Nem is értettünk egyet. Nem is volt várható. De boldog lennék, ha idővel a nemzetünk sorsát érintő politika ilyen tárgyalóasztaloknál, érvelő és higgadt viták mellett (is) zajlana. Mert Magyarország - a NER zárványosító rendszerénél - tényleg többet érdemel” – írta Ujhelyi István lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

Novák Katalin Facebook oldalán a találkozóról azt közölte: szeretett volna minden magyar európai parlamenti képviselőt összefogásra kérni a magyar érdekek képviseletében. "Köszönöm azoknak, akik eljöttek, sajnos nem volt teljes a létszám."

Hozzátette: "Nem adom fel azt a törekvésemet, hogy alapvető nemzeti érdekeket egységesen tudjunk képviselni. Ilyen a Magyarországnak jogosan járó európai uniós források ügye."

A megbeszélésen arra kérte a képviselőket, hogy ebben együtt támogassák "Magyarország és a magyar emberek jogos érdekeit".

A jövő évi magyar uniós elnökséggel kapcsolatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben azt mondta: az egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor. A tárcavezető a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével, Kelemen Hunorral tartott megbeszélést a román fővárosban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!