2p

Az egészségügyi intézmények adóssága a Magyar Államkincstár honlapján megjelent friss tájékoztatás szerint 2019 végén 67,7 milliárdot tett ki, ez több mint háromszor magasabb a 2018 végi 20,8 milliárdnál. Figyelmeztető jel, hogy a 2019 végi tartozásnak immár csaknem kétharmada 60 napon túli lejáratú.

Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett lejárt tartozásállomány összege 2019. december 31-én 71,5 milliárd forint volt. Ez csaknem teljes egészében az egészségügyi intézményeknél halmozódott fel (beleértve a járó- és fekvőbeteg szakellátás intézményeit, az egészségügyi ágazati háttérintézményeket, valamint a klinikai központtal rendelkező felsőoktatási intézményeket), azok ugyanis 67,7 milliárddal tartoznak. Míg ebből az államnak csak 200 millióval adósak, addig a szállítóiknak és a szolgáltatóknak 67,5 milliárddal, amelyből 1,6 milliárd irányul az államháztartáson belülre.

Összehasonlításképpen, az egészségügyi intézményeknél felhalmozódott adósság 2018 végén még 20,8 milliárd forint volt. Ebből 100 millió állt fenn az állammal szemben, közel 20,7 milliárd a szállítókkal, szolgáltatókkal szemben, amelyből 400 millió irányult az államháztartáson belülre.

Sok korház halmozott fel komoly adósságot (Fotó: MTI)
Sok korház halmozott fel komoly adósságot (Fotó: MTI)

Az egészségügyi intézmények adósságának nagy aránya miatt lehet irányadó, hogy az összes – tehát nemcsak a náluk felhalmozódott –, 71,5 milliárdnyi tartozásból 30 nap alatti 17,4 milliárd, 30-60 nap közötti 11,4 milliárd, 60 napon túli lejáratú 42,7 milliárd. Ez utóbbi növekedése is figyelemre méltó: 2018 végén még csak 7,9 milliárdot tett ki, míg a 30-60 közöttiek 6,6 milliárdot, a 30 nap alattiak 17,9 milliárdot.

A legnagyobb, közel 4,44 milliárd forintos adóssággal a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet rendelkezett, a Békés Megyei Központi Kórház tartozásai meghaladták a 3 milliárdot, míg a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet 2,5 milliárdot görgetett maga előtt 2019 végén a Kincstár adatai szerint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!