3p

Dübörög a magyar haderő fejlesztési stratégiája.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a védelmiipar-fejlesztés egyik újabb lépésének nevezte a Satys PSP Hungary Zrt. francia-magyar vegyesvállalat megalakítását Gyulán. A cég az Airbus Helicopters Hungary felületkezeléssel foglalkozó partnere, a Békés megyei városban új gyáregységet is létrehoztak az Airbus-gyár mellett.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, a magyar kormány 2016-2017-ben célként fogalmazta meg, hogy kifejezetten európai beszállítókra támaszkodva tervezi a magyar haderő újrafelfegyverezését. De nem pusztán hadfelszerelési eszközök vásárlásával, hanem ahol lehet, gyártási kapacitást szeretne az országba hozni - tette hozzá.

Ennek egyik legtökéletesebb megvalósulása az Airbus Gyulára települése, amely elkezdte Magyarországra vonzani a beszállítói körét is, így érkezett meg a Satys - fogalmazott.

Ebből is látszik, hogy a magyar haderő fejlesztése egy stratégia szerint halad - jegyezte meg, hozzátéve, hogy az is a stratégia része, hogy Gyula-Békéscsaba térségéből kiindulva fejlesztik a haderőt, a légierőt. Ehhez csatlakozik a szakképzés, az egyetemi képzés, a K+F és az infrastruktúra fejlesztése is - közölte a tárcavezető.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy korábbi sajtótájékoztatón a Honvédelmi Minisztériumban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy korábbi sajtótájékoztatón a Honvédelmi Minisztériumban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Három pillér

Palkovics László, a vegyesvállalatot magyar részről létrehozó N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. vezérigazgatója kifejtette, a védelmi képességek fejlesztési stratégiájának három fontos pillére van. Saját tulajdonú cégek létrehozása; a hadiipari eszközök javítását, karbantartását végző cégek fejlesztése; és továbbá külföldi cégekkel technológiai partnerségek létrehozása.

Utóbbi terén kiemelkedő a gyulai Airbus gyár létrejötte, amely nagyon rövid idő alatt hozta magával az egyik beszállító cég Magyarországra települését is. Az autógyártásban ez lassabb szokott lenni - jegyezte meg.

Palkovics László emlékeztetett, a technológiai partnerségeknél Magyarország biztosítja a gyárak külső infrastruktúráját, a közműveket, a logisztikát; a partnerektől a tudást, a technológiát, a piacismeretet, a piaci hozzáférést és a vállalati kultúrát várják. A magyar kormány ezekhez egy innovációs ökoszisztémát is teremet, ami finanszírozási módokat, a szak- és egyetemi képzést és a beszállítófejlesztést is magában foglalja - ismertette.

Ennek eredményeként jött létre Zalaegerszegen a Rheinmetall harcjárműgyára, és tették le egy új lőszergyár alapkövét decemberben Várpalotán. A gyulai beruházás mégis kiemelkedik ezek közül - mondta.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!