1p

A K&H Bank, a lízingcégek és újabb fapados légitársaságok is követik a Ryanair példáját.

Áthárítja az ügyfelekre a nagyobb tranzakciós illetéket a K&H Bank – ez a pénzintézet friss hirdetményéből derült ki, tudósított az rtl.hu. A csatorna arról is beszámol, hogy a lízingcégek többsége is ügyfeleivel fizetteti meg a kétszeresére emelt cégautó adót. A miniszterelnök múlt pénteken még azt mondta, „néhány kis stiklitől" eltekintve nem kell áthárításoktól tartani, "a választópolgárok ki fogják ezt bírni". A Ryanair ellen vizsgálatot is indítottak, mert a légitársaság utasaira terhelte az úgynevezett extraprofitadót. 

Vizsgálat indult ellenük. Fotó: Depositphotos
Vizsgálat indult ellenük. Fotó: Depositphotos

Időközben az Easyjet is úgy nyilatkozott a hvg.hu-nak, hogy drágulni fognak a jegyárak az extraprofitadó miatt: 

Az easyJet csalódott az új adó magyarországi bevezetése miatt, amely egy olyan időszakban történik, amikor a légiközlekedési ágazat még csak elkezdett kilábalni a járványból - mondták a lapnak. 

Az EasyJet szerint az új, utasonként számolt adó miatti költségnövekedés nemcsak hogy magasabb viteldíjakat fog eredményezni, hanem ezen felül Magyarország nemzetközi összeköttetése is romolhat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!