3p

Már szeptemberre szeretné visszafoglalni Herszon régiót az ukrán vezetés. Jelenleg a gabonaexport beindításán dolgoznak - dacára annak, hogy Oroszország az ezt lehetővé megállapodás megkötését követően ali 12 órával rakétatámadást indított. Összefoglaló az 5 hónapja tartó háború vasárnapjáról. 

  • Ukrajna arra számít, hogy szeptemberre visszafoglalja a déli Herszon régiót. Szerhij Hlan, a terület vezetőjének egyik tanácsadója az ukrán televíziónak adott interjúban elmondta: "Kijelenthetjük, hogy szeptemberre biztosan felszabadul Herszon régió, és a megszállók minden terve kudarcot vall" - írja az AFP. Az ukrán mezőgazdaság számára kiemelten fontos Herszon régiót a háború elején foglalták el az orosz csapatok - de az ukrán hadsereg, megerősítve a nyugati nagy hatótávolságú tüzérségi fegyverekkel az elmúlt hetekben egyre nagyobb előnyre tett szert a térségben.
  • Az AFP friss riportja a térségből egyelőre kevésbé támasztja alá az ukrán optimizmust - egy Herszon városától 25 mérföldre fekvő faluban az ott állomásozó katonák azt mondták a hírügynökségnek, hogy egyelőre csak a frontvonalat sikerül tartani.

Herszon Ukrajna feliratú transzparenst tart két tiltakozó az orosz csapatok támadása elleni tüntetésen. Fotó: MTI/AP/Olexandr Chornyi
Herszon Ukrajna feliratú transzparenst tart két tiltakozó az orosz csapatok támadása elleni tüntetésen. Fotó: MTI/AP/Olexandr Chornyi

  • Oroszország azt közölte, hogy csapást mértek egy ukrán hadihajóra és az Egyesült Államok által szállított Harpoon hajóelhárító rakétákra Odessza kikötőjében. A kikötőt alig 12 órával azután támadták meg, hogy aláírták a gabona kivitelét lehetővé tévő megállapodást. A támadást korábban barbárságnak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, és elítélték a nyugati országok is, Oroszország pedig azt állította, semmi köze a rakétatámadáshoz. Ukrajna közölte, hogy a támadások ellenére folytatja a gabonaexportot. Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős miniszter azt mondta, hogy "folytatjuk a technikai előkészületeket a mezőgazdasági termékek exportjának megkezdésére a kikötőinkből", a Suspilne közszolgálati műsorszolgáltató pedig az ukrán hadsereget idézte, amely szerint a rakéták nem okoztak jelentős károkat a kikötőben. 
  • Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a diplomáciai tárgyalásokat követően közös sajtótájékoztatót tartott Kairóban egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival. Lavrov elmondta, hogy megvitatta Oroszország ukrajnai "katonai műveletét" egyiptomi tisztviselőkkel, akik a konfliktus "politikai és diplomáciai" rendezését sürgették - írja az Associated Press. Az afrikai nemzeteket különösen érzékenyen érintik a háború következményeként megugró gabona- és üzemanyagárak. Egyiptom a világ legnagyobb búzaimportőrei közé tartozik, főként Oroszországból és Ukrajnából. Az ország eddig nem volt hajlandó állást foglalni a konfliktusban. A kairói találkozó az első az Afrikában zajló diplomáciai tárgyalások sorában: az egyre inkább elszigetelődő Oroszország igyekszik támogatókat szerezni a kontinensen. Lavrov azt is bejelentette, hogy a moszkvai diplomáciai erőfeszítések részeként 2023 közepén egy második orosz-afrikai csúcstalálkozót tartanak.
  • Ferenc pápa ma újságíróknak arról beszélt, hogy szeretne ellátogatni Ukrajnába. Amikor egy esetleges jövőbeni útjáról kérdezték, azt mondta: "Nagy vágyam, hogy eljussak Kijevbe" - írja a Reuters.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!