2p

A magyar gazdaság kiváló utolsó negyedéves teljesítményével Európa élvonalába került az Eurostat adatai alapján.

A KSH csütörtöki közlése szerint a magyar gazdaság 2018 utolsó negyedévében előző év azonos időszakához képest 4,8 százalékkal növekedett, ami minimális lassulásnak tekinthető a harmadik negyedévhez viszonyítva, amikor is 5,1 százalékos volt a bővülés mértéke.

Ezzel a teljesítménnyel Magyarország az európai tagállamok élvonalába került. Ennél nagyobb növekedést ugyanis csak Lettország tudott felmutatni, 5,5 százalékosat. Magyarország mögött a dobogó harmadik fokán Lengyelország áll 4,6 százalékkal. A régiónk kiemelkedő teljesítménye a friss adatoknál is megmutatkozik, hiszen a lengyelek után sorban a román és a szlovák gazdaság következik 4-4 százalékos bővüléssel. A cseh gazdaságról egyelőre még nem áll rendelkezésre adat.

A rangsor legvégén jelen állás szerint az olasz gazdaság kullog, 0,1 százalékos éves bázisú növekedéssel, előtte pedig Németország 0,6 százalékkal.

Ha az utolsó három hónap teljesítményét vizsgáljuk a harmadik negyedévhez viszonyítva, akkor is előkelő helyen szerzett meg magának a magyar gazdaság. A három hónap alatt összehozott 1,1 százalékos növekedés megosztva bár, de szintén a második helyre predesztinálja Magyarországot. Az élen egy másik balti állam, Litvánia áll, ahol 1,6 százalékkal nőtt a gazdaság. A magyarral megegyező teljesítményt nyújtott ciprusi és a lett gazdaság. A régiónkból a román GDP 0,7, a szlovák pedig 0,8 százalékkal emelkedett.

A rangsor legvégén ebben az esetben is Olaszország áll, melynek súlyosbodó problémákkal kell megküzdenie, hiszen a negyedik negyedéves 0,2 százalékos zsugorodás immár recessziót jelez. A harmadik negyedévben is csökkent ugyanis a gazdaság teljesítménye, 0,1 százalékkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!