5p

Sokkal olcsóbb a földgáz piaci ára, mint tavaly ilyenkor, így jó esély van arra, hogy sem az önkormányzatok, sem a szállodák, éttermek nem döntenek úgy, hogy olcsóbb, ha nem nyitnak ki télen.

Egy éve ilyenkor az önkormányzatok és a szállodai szektor már javában kongotta a vészharangot az elszálló energiaárak miatt. A jelenlegi árak mellett viszont úgy látszik, hogy idén már enyhébb lesz a rezsiválság, akkora bezárási hullámra, mint ami tavaly ősszel és télen volt, most nem kell számítani.

Nem látszik gázhiány. A tavalyi ár ötödéért lehet most szerződéseket kötni, így pedig sokkal könnyebb finanszírozni a költségeket. Nem lesz szűkülő a piac, a kereskedők stabilabb árakon tudnak dolgozni

- mondta lapunknak Holoda Atiila.

Az energetikai szakértő szerint ez csökkenti az inflációt, de ez csak azt jelenti, hogy a rezsiárak miatt nem lesz további áremelés, az már beépült a költségekbe. Úgy tudja, hogy az önkormányzatok is sokkal jobb ajánlatokat kapnak az energiaszolgáltatóktól, így nekik sem kell majd bezárni télire az intézményeiket.

Tán nem lesz olyan rezsiválság, mint tavaly. Fotó: Depositphotos
Tán nem lesz olyan rezsiválság, mint tavaly. Fotó: Depositphotos

A hazai gáztározók valóban tele vannak. Már augusztus végén azt jelentette az Energiaügyi Minisztérium, hogy meghaladja a 90 százalékot a magyarországi gáztárolók töltöttsége. Mintegy 5,7 milliárd köbméter földgáz áll rendelkezésre. Ez a betárolt mennyiség pedig másfélszerese az előző év azonos időszakában elérhető készletnek. Az orosz-ukrán háború okozta pánik már a múlté, ami látszik a holland gáztőzsde árain is. Tavaly augusztus végén 308 eurós magasságban mozgott a megawattóránkénti ár. A 2021-es 25 eurós árakhoz képest ez már 12-szeres emelkedést jelentett. Most 40 eurós szint környékén folyik a kereskedés, ami valóban ötöde-hetede a tavalyi horror áraknak.

 

Az önkormányzati világból tavaly először talán Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere kezdte el kongatni a vészharangot. Néhány példát is hozott akkori az áremelkedésre.

  • 2021-ben 300 millió forintba került a közvilágítás működtetése, tavaly közelítette a 700 milliót,
  • a 2021-es uszodai áramköltség 30 millió forint volt, ami 2022-ben a 330 millió forintot is elérhette.

Ellenzéki és kormánypárti települések is sorra jelentették be, hogy a téli hónapokra bezárják a művelődési házakat, sportcsarnokokat, múzeumokat. Idén egyelőre viszont sehonnan nem érkeztek ilyen jellegű hírek. A földgázra kiírt önkormányzati közbeszerzéseket átnézve valóban jobb a helyzet. Mondjuk nem nehéz, mert tavaly több önkormányzati és állami intézmény került annak határára, hogy földgáz nélkül maradjon a fűtési szezonra. Volt olyan hét, amikor 7 eljárásból 6 zárult eredménytelenül, miután egyetlen ajánlat sem érkezett, az MVM ára pedig megfizethetetlen volt. A mostani közbeszerzések viszont eredményesek, és többnyire az MVM-et hozzák ki nyertesnek. 

Több önkormányzati vezetővel történő beszélgetésből leszűrhető, hogy több oka van a mostani békésebb helyzetnek:

  • eleve az árak nincsenek annyira elszállva,
  • spóroltak az önkormányzatok,
  • felkészültebbek, mint tavaly, amikor hirtelen szakadt rájuk a probléma,
  • több energiahatékonyságot javító beruházás elkészült.

Ennek ellenére azért várhatóan lesznek olyan települések, ahol télire bezárnak pár intézményt, de egészen biztosan nem olyan mennyiségben, mint egy évvel ezelőtt. Az állami szerveknek is olcsóbb lesz a rezsije. Például az Alkotmánybíróság tavaly októberben 170 millió forintért vett földgázt az MVM-től egy évre, idén októbertől viszont már csak 35,5 millió forintot fizetnek. Az áram nem lett sokkal olcsóbb, de a gázért ötödannyit fizetnek. Az energetikai céget sem kell sajnálni, tavaly az árbevétele a magas energiaárak következtében 4797 milliárd forinttal 7648 milliárd forintra nőtt. A beszerzés költsége is nőtt természetesen, de összességében 73 milliárd forintos adózott eredményt értek el.

A szálloda szektorból tavaly ilyenkor már hangzatos hírek érkeztek. Nagyot szólt Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tiszteletbeli elnökének jóslata, miszerint a magyarországi wellness-szállodák több mint 25 százaléka bezárhat, mert ennek a hoteltípusnak a legmagasabb a rezsije. Piaci szereplőkkel folytatott beszélgetésekből leszűrhető, hogy most ez már szóba sem jön, nyáron az infláció miatt a bevételek kedvezően alakultak, a költségek pedig szelídültek, így nem kell attól félni, hogy télen nem lesz hova elmenni pihenni. Ugyanakkor annak ellenére, hogy a szállodák is olcsóbban szerzik be az energiát, az áraikat nem fogják lejjebb vinni.

A felmérések szerint viszont a lakosság így is spórolni készül. A Cofidis Hitel Monitor hozta ki, hogy tudatos rezsicsökkentésre készül a következő egy évben a 18-69 évesek 62 százaléka. Ezen belül közel harmaduk úgy spórol majd, hogy alacsonyabb hőmérsékletre fűti fel a lakást, ötödük pedig energia- és víztakarékosabb háztartási gépeket, berendezéseket vásárol. Persze az időjárástól is sok függ, ilyen meleg szeptember például elég régen lehetett.

A 24.hu írta meg, hogy miközben a hazai lakossági gáztarifák egy éve változatlanok, kilencedik hónapja folyamatosan esik az orosz importgáz ára, a Magyarországra érkező orosz földgáz köbmétere júliusban kerekítve 125 forintba került. Ez csökkenés a megelőző hónaphoz képest, hiszen júniusban a köbméterár még 166 forint felett volt, és jelentősen eltér az Orbán-kormány által kreált rezsiáraktól is. A 125 forintos júliusi köbméterár:

  • már csak 1,2-szerese a rezsicsökkentett, 102 forintos köbméterárnak,
  • viszont ennek több mint az ötszöröse a lakosságnak az átlagfogyasztás felett felszámított 676 forintos tarifa.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!