3p

Több száz gyógyászati segédeszköz tűnhet el a kínálatból. Mert a beszerzés drágább, mint amennyit azért a tb és a páciens fizet.

Idén tavasztól több száz gyógyászati segédeszköz – például mankó, járókeret, moped, gyerekek súlyos gerincferdülését korrigáló, egyedi gyártású fűző, cipő - tűnik el a hazai betegellátásból, jelezték a gyógyászati segédeszköz forgalmazók. Van olyan bolt, ahol már ki is fogytak ezekből az eszközökből, és nem lehet beváltani a sztóma-zsákra, felnőtt pelenkára szóló vényeket sem. Legalább 20 milliárdra lenne szükségük az egyedi gyógyászati segédeszközöket gyártóknak és a forgalmazóknak, hogy ne kelljen becsukniuk a vállalkozásaikat - írta a nepszava.hu.

Sokak életét megbéníthatja ez az eszközhiány (fotó: MTI)
Sokak életét megbéníthatja ez az eszközhiány (fotó: MTI)

A portál szerint a közösségi oldalakon a daganatos betegek egymásnak adnak ötletek, hogyan lehet egy-egy bélsár felfogó zsákot újra használhatóvá tenni. De például a koronavírus-elleni védőoltásokhoz használatos, úgynevezett holttér nélküli fecskendő is hiánycikké vált. A gondot az okozza, hogy sok terméknek az előállítása vagy a beszerzése többe kerül a forgalmazónak mint amennyit azért a tb és a beteg fizet.

A lap emlékeztet: az elmúlt héten az egészségügyi kormányzat 3 milliárdos gyorssegélyt ígért az ágazatnak a legkritikusabb termékek árkiegészítésére, de a szakmai szövetségek szerint, ez az összeg nem elegendő a piac megmentésére. Legalább 20 milliárdra lenne szükségük, hogy az egyedi gyógyászati segédeszközöket gyártóknak és a forgalmazóknak – a Forgalmazók az Egészségért Szövetség (FESZ), az Ortopéd Cipőkészítők Szövetsége, az Ortopedikusok Magyarországi Ipartestülete, az OPRA - Ortetika, Protetika, Rehabilitáció Szövetség és az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) tagvállalatainak – ne kelljen becsukniuk a vállalkozásaikat.

Az érintettek szerint 18 éve változatlan támogatási összegért kell ellátniuk a hazai betegeket segédeszközökkel. Ám ezalatt az infláció, a kötelező minimálbéremelések, a járvány miatt elszabaduló szállítási díjak mostanra ellehetetlenítették az ilyen eszközöket gyártó vállalkozásokat – állítják.

A tb-listán szereplő eszközök közül jelenleg közel 400 termékkel van súlyos probléma, amelyeket így nem, vagy csak korlátozott számban forgalmaznak. A kritikus árrésű termékek száma tavaly tavasszal 70 volt, mára 387-re emelkedett, 41 eszköz pedig negatív árrésbe csúszott. Azaz tíz-ötven százalékkal is többe kerül az előállítása vagy a beszerzése a forgalmazójának mint amennyit azért a tb és a beteg fizet -  fűzte hozzá a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!