4p

Ha csak tíz százalékkal nő a kontaktusok száma, akkor két hét helyett négy hét kell az esetszám feleződéséhez – mondta Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapat tagja, akivel a Népszava készített interjút.

Túl vagyunk a csúcson, de csak óvatos optimizmussal tekinthetünk az adatokra. Nagyságrendileg a második járványhullám csúcsának megfelelő értéknél járunk. Fontos, hogy a csökkenés üteme továbbra is ilyen gyors maradjon, hogy hamar elhagyhassuk a veszélyes zónát - mutatott rá a szakértő, aki a nepszava.hu-n megjelent interjúban aggasztónak nevezte, hogy a teszteknél még mindig húsz százalék körüli a pozitívak aránya.

Az új esetek számát tekintve mindenképpen túl vagyunk a harmadik járványhullám csúcsán. Ezt támasztja alá az is, hogy a kórházban kezeltek, valamint a lélegeztetett betegek száma is mintegy hatodával csökkent a csúcshoz képest. Ettől függetlenül nem dőlhetünk hátra, mert ezek az értékek még mindig magasabbak, mint amiket a második járványhullám csúcsán láttunk. Akkor ugyanis körülbelül 8 ezer COVID-19 beteget ápoltak kórházban, jelenleg mintegy 34 százalékkal többet. Lélegeztetésre pedig még mindig majdnem kétszer annyian szorulnak, mint a második hullám csúcsán - emlékeztetett.

Ha minden fontos körülmény változatlan marad, akkor a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy lecsengés következik. Mik ezek a körülmények? Például, ha az intézkedések szigorúsága nem változik rövid időn belül lényegesen, ha az emberek betartják a maszkhasználatra, a távolságtartásra, kézhigiénére vonatkozó kéréseket, ha nem jön egy újabb vírusvariáns. Nem veszíthetjük el azonban az éberségünket, mert egy olyan új variáns terjedése, amely képes az eddig megszerzett immunitást valamennyire „kijátszani”, hetek alatt átírhatja ezt a képet. Ezért fontos, hogy a lehető legalacsonyabb szintre szorítsuk a fertőzöttek számát és állandóan monitorozzuk a helyzetet - érvelt a szakértő.

A sok oltás önmagában nem elég, óvatosan kell lazítani a korlátozásokon (fotó: MTI)
A sok oltás önmagában nem elég, óvatosan kell lazítani a korlátozásokon (fotó: MTI)

Elmondta még: folyamatosan készülnek a negyedik hullámra, miközben azt remélik, hogy nem lesz. A járvány leszálló ágán még nagyon sok ember betegszik meg, kerülhet kórházba, ezért az egyéni védekezést, a távolságtartást, maszkhasználatot, a kézhigiénét még mindig nagyon komolyan kell venni. Hosszabb távon az lehet a cél, hogy ne legyen több olyan járványhullám, ami országos kiterjedésű és lezárásokat követel.

Szerinte nagy bizonytalansági tényező maga a nyitás és az ezzel járó kontaktusnövekedés. Például, ha a kontaktusok száma olyan maradna, mint amilyen húsvét előtt volt, akkor körülbelül kéthetente megfeleződhetne a napi esetszám, gyakorlatilag hetek alatt eljuthatnánk oda, hogy csak napi néhány száz új megbetegedést regisztrálunk. Ezt a folyamatot lassítani fogja a korlátozó intézkedések feloldása, és innentől kezdve az a nagy kérdés, hogy hány héttel lesz hosszabb a lejövetel. Ha csak tíz százalékkal emelkedik a kontaktusok száma, akkor két hét helyett máris négy hét kell az esetszám feleződéséhez - fűzte hozzá a szakértő.

Ha fokozatosan és lassan nyitunk, akkor nagy valószínűséggel ez már nem fog egy negyedik járványhullámot elindítani, mert időközben az átoltottság is folyamatosan növekszik. Ha változnak a paraméterek, például az emberek egyszerre feladják az egyéni védekezést, akkor az felülírhatja mindazt, amit én most mondtam. Az lenne a jó gyakorlat, ha az eddigi szigorú intézkedésekből lépésenként mindig csak egyet-egyet vennénk vissza, az összes többit fönntartanánk. És közben folyamatosan nőne az átoltottság. 

Arra kérdésre, hogy ha mégsem visszakozik április 19-ig a kormány, és ki kell nyitni az iskolákat, mit tehetnek azok, akiknek muszáj odamenni, azt felelte: "Amíg valamennyi pedagógus meg nem kapja a második oltását és azt követően nem telik el még további két hét, a tanároknak, illetve az iskolába járó diákoknak maszkot kellene viselni és távolságot kellene tartani. Még akkor is, ha maszkban tanítani nem feltétlenül könnyű, de nem is lehetetlen."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!