5p

Kemény tárgyalások lehetnek a magyar állam és Mészáros Lőrinc szállodás cége között, valamint Andy Vajna örökösei és Mészáros Lőrinc bankja között a koronavírus miatt a hiteltörlesztés átütemezéséről.

A szállodaipar és a szerencsejáték-ipar is nagyon örülhet az Orbán Viktor miniszterelnök által a koronavírus-járvány miatt bejelentett gazdaságvédelmi intézkedéseknek. Ezek közül a legjelentősebb természetesen az, hogy év végéig felfüggesztik a hiteltörlesztést. Ez inkább a turizmusban jelent nagyobb segítséget, de a szerencsejáték-iparban is többen fellélegezhetnek. A kormány döntése egészen pikáns tárgyalásokat is eredményezhet.

A Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó tulajdonában lévő Hunguest Hotels szállodalánc például a 2018-as beszámolója szerint 10,1 milliárd forint hosszú lejáratú hitelállománnyal rendelkezett. Ezt a hitelt az Erste Bank és az Eximbank adta a szállodás cégnek: az Erste Bankban 15 százalékos magyar állami tulajdon van, míg az Eximbank a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt áll. Tehát ha a Hunguest élni akar a fizetési moratóriummal, akkor Mészáros Lőrincnek a magyar kormánnyal kellene tárgyalnia.

A hazai turizmus azonban tényleg nagy bajban van, a segítség egy kis panziónak is nagyon jól jöhet ahhoz, hogy életben maradjon. Az elmúlt években ugyanis főleg a Kisfaludy-pályázatból érkező vissza nem térítendő állami támogatást kiegészítve sokan vágtak bele kisebb-nagyobb felújításokba, amihez banki hiteleket is felvettek. "Van idő a tárgyalásra" - emelte ki a lényeget lapunknak a turisztikai ágazatra rálátó forrásunk. Szintén az állammal kell tárgyalnia Tiborcz Istvánnak, a kormányfő vejének, aki 881 millió forintos hitelt kapott az állami tulajdonban lévő MFB-től ahhoz, hogy megvásárolja a tarcali Andrássy Rezidencia Wine & Spát, ami idén februárig még Mészáros Lőrinc tulajdona volt.

Izgalmas tárgyalások várhatók a szerencsejáték-iparban is. Az Andy Vajna ismeretlen örökösei (bár múlt év végi sajtóhírek szerint Vajna Tímeát illeti a jog) tulajdonában lévő LVC Diamond Kft., amely az öt budapesti kaszinót üzemelteti az államtól kapott koncesszió alapján, a Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó tulajdonában is lévő MKB banktól vett fel hosszú lejáratú beruházási hitelt. Ez 2018 végén 712 millió forint volt. Tehát Vajna örököseinek a volt felcsúti polgármester érdekeltségében lévő pénzintézettel kellene tárgyalnia, ha bajba kerülne a koronavírus miatt. A kaszinók még nyitva vannak, de március 20-tól már csak délután 15 óráig várják a játékosokat. Ez nagy érvágás, hiszen többnyire este van nagyobb forgalom egy kaszinóban. Ráadásul most a külföldi vendégekre sem lehet számítani, miközben a koncessziós díjat is be kell fizetniük.

A legnagyobb hiteltartozása a szerencsejáték iparban a Kincsem Parknak van. Az állami tulajdonban lévő Kincsem Nemzeti Lóverseny Kft.-nek 2018 végén a hosszú lejáratú kötelezettsége 9,4 milliárd forint volt, a hitelt az állami MFB és a Gránit Bank adta. Utóbbi sokáig szintén állami volt, de 2017-ben eladta a részesedését, így most már Hegedűs Éva a többségi tulajdonos. A kormányzati jó kapcsolat azonban megmaradt, hiszen a Gránit Bank karácsonyi ünnepségén Varga Mihály pénzügyminiszter mondott beszédet.

A magyar lovak viszont egy időre az istállóban maradnak. "A saját üzemeltetésű fogadóhelyeken, 2020. március 18. napjától kezdődően, felfüggesztjük az értékesítési tevékenységet. A hazai lóversenyeket szervező Kincsem Nemzeti Kft. a mai nappal felfüggesztette a lóversenyek rendezését, így a magyar versenyek hiányában a nemzetközi együttműködés keretében történő lóversenyfogadást biztosítjuk a fogadók számára" - közölte a lovis cég, viszont külföldön sincs sok futam, így nincs mire fogadni, így bevétel sem lesz.

Megbeszélik egymás között

Nagy segítség a turizmusnak és a szerencsejáték iparnak, hogy a bérleti szerződéseket sem lehet felbontani június 30-ig. A felmondási tilalom a kormány egy újabb rendeletével pedig szintén meghosszabbítható. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bérleti díjakat ne kellene megfizetni. Csak le lehet ülni tárgyalni az adott ingatlan tulajdonosával, hogy a hotel vagy a kaszinó bevétel nélkül mikor és hogyan fizesse ki az összeget. Itt is érdekes tárgyalásokra lehet számítani.

A Vörösmarty térnél a Dorottya utca 2-ben üzemel éjjel-nappal Andy Vajna örököseinek egyik kaszinója. A Dorottya utca 2. szám alatti épület Tiborcz István, a miniszterelnök vejének érdekeltségébe tartozik. Az ingatlan tulajdonosa a Dorottya Investment Zrt., amely Tiborcz István tulajdona. Tehát Vajna örököseinek a miniszterelnök vejével kell leülnie tárgyalnia, ha a koronavírus miatt átütemeznék a kaszinó bérleti díját. Ami pedig még érdekesebb, hogy a Dorottya Investment Zrt. 2019. december 2-án írt alá hitelszerződést az állami MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel 8,4 milliárd forint összegben. Számos hotel is állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő házban üzemel, így tulajdonképpen a kormány magának tiltotta meg, hogy felbontsa a szerződéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!