TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
mfor.hu

Az ingatlanpiac a közelmúltban, 2008 és 2013 között már átvészelt egy elhúzódó válságot, sikeresen felépült és tanult belőle, miközben megerősödött az immunrendszere. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője ezért a jelenlegi helyzet ismeretében nem tart a korábbihoz hasonló mélységű, elhúzódó krízis megismétlődésétől a koronavírus miatt.

Joggal aggódhatnak a járvány-helyzet rövidtávú hatásai miatt azok a beruházók, akik sok külföldi munkást foglalkoztatnak az építkezéseiken. A kormány lezárta a határokat a személyforgalom előtt, csak a magyar állampolgárok léphetnek az ország területére, így több beruházás megtorpanhat, ha a külföldi alkalmazottak hazatérnek. A külföldről most hazatérő magyar építőipari munkások, illetve a tavalyi évhez képest amúgy is kevesebb lakásépítésből felszabaduló munkaerő azonban mérsékelheti, sőt, akár ki is olthatja ezt a hatást.

Alkupozícióba kerülhetnek a vevők

A beruházóknak és ingatlanértékesítőknek további nehézség, hogy a járvány idején kerülni kell a személyes találkozókat, így a kiszemelt lakások megtekintését is. Emiatt várhatóan elmaradnak a vásárlók, tehát általában véve nehezebb lesz értékesíteni a lakóingatlanokat, viszont a sürgős eladásoknál nagyobb tér nyílik az alkura, a vevők komolyabb engedményt is elérhetnek.

„Fontos megjegyezni, hogy a lakáspiacon amúgy is konszolidáció indult el, ami nagyrészt a természetes ciklusból adódik. Az áremelkedés már hetedik éve tart, idén már csak egy számjegyű drágulást vártunk, Budapesten és a nagyvárosokban csökkenő forgalommal. A váratlanul érkező koronavírus járvány ebben a lassuló, konszolidálódó periódusban találja a lakáspiacot, így ésszerű rövidtávon akár árcsökkenésre is felkészülni. Ez azonban az eddigi nemzetközi és historikus tapasztalatok alapján valószínűleg csak átmeneti lesz, hiszen ha ciklusokon átívelő, hosszabb időtávban vizsgáljuk az adatokat, összességében növekvő az árszínvonal” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

(Fotó: depositphotos.com) (Fotó: depositphotos.com)

A hitelből megvalósuló beruházásoknál előforduló csúszások, valamint az értékesítési folyamat elhúzódása finanszírozási problémákat okozhat sok cégnél. A kormány tegnapi döntése értelmében azonban év végéig felfüggesztik mind a vállalkozások, mind a magánszemélyek hiteleinek törlesztését. Több egyéb intézkedése mellett a kabinet várhatóan a költségvetést is átalakítja.

Piaci átrendeződések

A turizmus visszaesése a szállodaépítések, és az egyéb iparági fejlesztések mellett a befektetési céllal vásárolt lakóingatlanok piacán is lecsapódik. A koronavírus csapást mért a rövid távú szálláskiadókra, akik a jövőben várhatóan hosszabb távon adhatják ki lakásaikat, esetleg a sürgős eladást is fontolóra veszik, ami szintén csökkentheti az árakat. A kínálat megugrása a bérlőknek kedvez, az OTP Ingatlanpont szakértői ezért a bérleti díjak stagnálására, akár csökkenésére számítanak a jövőben.

A kereskedelmi ingatlanok piacán sok múlik azon, hogy milyen gyorsan és milyen következményekkel sikerül legyűrni a koronavírus járványt. A home office terjedése visszafoghatja a keresletet az irodai szegmensben, a termelés csökkenése pedig az üzemként, gyártóbázisként, raktárként szolgáló épületeknél hozhat átrendeződést, akár globális léptékben.

Mit tehetnek a befektetők?

Azt még nem tudjuk, hogy a járvány mikor ér véget, de azt már igen, hogy a legutóbbi válság után kik indulhattak a legjobb pozícióból, amikor újra nekilódult a piac.

„A felívelő ciklus elérésekor versenyelőnybe került az a néhány nagy lakásépítő, aki a nehéz helyzetben is ment előre. Nőtt az ismertsége, az elismertsége, így a kapacitását hamar fel tudta pörgetni, ennek köszönhetően gyorsan és látványosan bővült a piaci részesedése. Ez a megoldás kisbefektetőknek is érvényes lehet” – húzta alá Valkó Dávid. A vezető elemző hozzátette: jó üzleteket az ilyen „baljós hangulatú” időkben lehet kifogni, és a majdan újra meginduló fellendüléskor lehet igazán jó piaci, befektetési pozíciót elérni.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.