2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A pártja nevét nem árulta el, de azt közölte a multimilliárdos nagyvállalkozó, hogy már megalapította. Szerinte nem a győzelemre van esélye, hanem a kétharmadra.

A Forbesnak adott interjúban Gattyán György a politikával kapcsolatos ambíciói kapcsán továbbra is többször ködösen fogalmazott. Ugyanakkor volt az anyagban több érdekes megállapítás, illetve egyes, általa fontosnak tartott tételeket a korábbi nyilatkozataihoz hasonlóan megismételt.

„Ahol huszárvágásokkal lehetne haladni, az a digitalizáció. Ez egy olyan kezdőlépés, motor, ami későbbiekben indikátora lehet a gazdasági fejlődésnek. Ezt nemcsak hiszem, hanem pontosan tudom a saját példámon. Mintha ezzel a területtel mégsem foglalkoznánk. Úgy voltam vele, hogyha más nem, akkor én felkavarom ezt az állóvizet” – mondta el ismét Gattyán György a most publikált interjúban.

Miközben az üzletember sérelmezte, hogy egy egészpályás letámadás indult ellene úgy, hogy meg sem keresték, volt egy erős kijelentése a politikai esélyek kapcsán. Azt mondta: „Kétharmadot az ellenzéki összefogás véleményem szerint sosem fog összeszedni. Nekem erre most nagyobb az esélyem.” Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy „Ha a számokat nézzük, nekik lehetetlen összeszedni a kétharmadot azzal a múlttal, amit cipelnek. Nem azt mondom, hogy nekem lehet, hanem hogy sokkal több esélyem van rá, mint nekik.”

Ugyanakkor újra szót ejtett arról, hogy mind a kormányt, mind az ellenzéket „problémásnak” tartja. Mint ismételte, „teljesen mindegy, melyik múlt kormányoz. Az ellenzéki összefogás egy félreértés, kinek van ott valójában ereje? A DK-nak és a Jobbiknak. A többi párt 2 százalék körül van. Ennyit én három hónap alatt simán összeszedek, ők meg 4-8-12 év alatt érték el. Elnézést, hogy megmertem jelenni.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!