3p

Lapunk kérdéseire válaszolt a miniszter, arra is, hogy mikor kell újabb korlátozásokat bevezetni a járvány miatt.

Mint előzménycikkünkben jeleztük, a mai Kormányinfón tartott bevezetőjében Gulyás Gergely nem tért ki a Pegasus-ügyre. Ezért amint lehetőségünk nyílt rá, feltettük az ezzel kapcsolatos kérdéseinket a miniszternek.

Mint kiderült, a kormányülésen nem került napirendre a téma. Gulyás szerint nem is volt dolga azzal a kormánynak, hogy információk szerint magyar állampolgárokat figyelhettek meg, mert - mint kijelentette - nem történt jogsértés, nem került sor jogellenes lehallgatásokra. Gulyás ezek után hisztériakeltésnek nevezte a Direkt36 által kirobbantott ügyet.

Más témában, az Orbán Viktor által tegnap bejelentett népszavazás ügyében pedig azt válaszolta munkatársunk kérdésére, hogy időben nem tud egybeesni a kormány, illetve a Karácsony Gergely főpolgármester által bejelentett, a Fudan Egyetemre is kiterjedő népszavazási kezdeményezés. Így nincs arra esély, hogy egy szavazólapra kerüljenek a két kezdeményezés kérdései. (Mivel Gulyás szerint a kormányzati népszavazást idén év végén, legkésőbb jövő év elején lehet megtartani, az ellenzéki kérdések népszavazásra bocsátása - az eltérő processzus miatt - pedig csak később kerülhet sor, utóbbi esetében vagy közvetlenül a 2022-es választás előtt, vagy csak utána lehetne kiírni azt a népszavazást.)

Figyelembe véve az elmúlt időszak eseményeit, a Brüsszel és a magyar kormány között nyílt újabb frontokat, megkérdeztük a minisztert, hogy a kormány szemszögéből mi haszna van még az európai uniós tagságunknak? Válaszában a közös piac és a határok szabad átjárásának fontosságát emelte ki, hangsúlyozva, hogy nincs más alternatíva, mint az EU.

Felvetésünkre, hogy az értékközösséget ezek szerint nem tekinti "haszonnak", kifejtette, hogy a demokrácia is fontos érték, de Brüsszel rá akarja erőszakolni az akaratát a másként gondolkodó tagállamokra.

Más témában, a járványhelyzetről is érdeklődtünk, jelesül arról, hogy mekkora esetszám mellett lehet kijelenteni, hogy megérkezett hozzánk a negyedik hullám, és kormányzati intézkedésekre van szükség. Gulyás Gergely szerint tekintettel az átoltottságra, valószínüleg a tavalyi második - akkor nyár végén betörő - hullámnál alacsonyabb esetszámok mellett lehet majd szükség kormányzati intézkedésekre (mert a plató is alacsonyabb lesz), amelyek azonban nem vezetnek olyan szigorú korlátozásokhoz, mint a járvány első hullámainál.

Ami a negyedik hullám lefolyását illeti, a miniszter szerint nem lehet kizárni, hogy hozzánk később fog elérni a delta variáns dominálta újabb hullám. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!