3p

Hajrázott tavaly év végén az építőipar, de csak kis szépítésre futotta. Idén tovább faraghat a lemaradásból, a korábbi lendület viszont csak jövőre térhet vissza.

Nem hozott meglepetést a KSH tavalyi utolsó havi adatsora, kiderült, hogy az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: az épületeké 15,1 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké viszont 16,5 százalékkal visszaesett. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a novemberihez mérten 3,1 százalékkal csökkent, decemberben 22,2 százalékkal meghaladta a májusi mélypontot.

Tavaly nagyon lelassult az üzletmenet (Fotó: MTI)
Tavaly nagyon lelassult az üzletmenet (Fotó: MTI)

Ám a teljes év már gyászosra sikerült: az építőipar termelése 9,1 százalékkal elmaradt a 2019. évitől. Az épületek építése 5,7, az egyéb építményeké pedig 13,1 százalékkal csökkent. Ráadásul folytatódott a drágulás, az év egészében az építőipar termelői árai átlagosan 7,4 százalékkal magasabbak voltak az előző évinél. Ebből pedig az is következik, hogy a fogyasztói árak ennél is magasabbak voltak, bár erről nem közölt kimutatást a hivatal. Szinte minden alapanyag jelentősen drágult, volt, ami éves viszonylatban 10 százalékot meghaladó mértékben.

Nézzük most részletesen is a tavalyi decembert!

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 0,8 százalékkal, nőtt, az egyéb építmények építésében 19,1 százalékkal csökkent, míg a speciális szaképítésben 13,1 százalékkal bővült a termelés.

Érdemleges fejlemény, hogy a megkötött új szerződések volumene 6,1 százalékkal nőtt, tehát a várható idei tavaszi további emelkedésnek megágyaztak már 2020 végén. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 3,5, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 8,8 százalékkal, előbbinél lehet a következő hónapokban jóval nagyobb ugrás a várakozások szerint. A szerződések volumene 7,8 százalékkal volt magasabb a 2019. december véginél. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene pedig kiemelkedő, minegy 60 százalékos növekedést mutatott

A IV. negyedévben az építőipar termelői árai 6,3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ágazati bontás szerint az épületek építésében 5,8, az egyéb építmények építése vonatkozásában 6,5, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 6,6 százalékkal nőttek az árak a 2019. IV. negyedévihez mérten. Az építőipar IV. negyedévi árai 1,1 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.

Gyakorlatilag minden szereplő optimista az idei évet tekintve. Ezt alátámasztja az Otthonteremtési Program nyomán kiugró finanszírozási kereslet. Több százezren szeretnének valamekkora forrást igénybe venni felújításokhoz vagy vásárláshoz. A szakmai szervezetek után erre utalt az Építési Piaci Prognózis 2021-2024 nevű előrejelzésében Varga Dénes közgazdász is.

Szerinte a hazai építőipar idén 5, jövőre pedig 9 százalékkal bővülhet. Az ÉVOSZ szerint 4500 milliárd forintra is hízhat a termelési érték idén. Felhívták a figyelmet ugyanakkor, hogy a jól képzett szakemberek hiánya fennakadásokat, csúszásokat okozhat a kivitelezésben, megnövelheti a várható költségeket. Az idő és pénzveszteség csökkentésére az építési folyamatok digitalizációja kínál hatékony megoldást. Ehhez egyébként 10 milliárd forintos pályázati keretet írt ki a kormány.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!