2p

Az építőipar teljesítménye az idén elérheti a 4500 milliárd forintot, ami a járványhelyzet előtti, 2019. évi szintnek felel meg - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke hétfőn az MTI-nek.

A szakszövetség által az MTI-nek eljutatott közlemény szerint a kormány januárban indított otthonteremtési programjának elemei közül a kedvezményes, 5 százalékos újlakás-áfa és a családi otthonteremtési kedvezmény hatására az építőiparon belül növekedési pályára kerül a lakásépítés és -felújítás.

A magyar építőiparnak jó éve lehet (Fotó: MTI - Rosta Tibor)
A magyar építőiparnak jó éve lehet (Fotó: MTI - Rosta Tibor)

Hozzátették, hogy a jelenlegi tendenciákból kiindulva 2022 végére a használatba adható új lakások száma elérheti a 25 ezret, a felújítások száma pedig tartósan 220-250 ezer között lehet. Ez utóbbi a szakmailag indokolt mennyiség, ugyanis a 4,3 milliós magyarországi lakásállomány folyamatos karbantartásához évente több mint 200 ezer lakást kell felújítani.

Ugyanakkor jelezték, hogy a lakásépítés dinamikus növekedéséhez az engedélyezési és megvalósítási folyamat további egyszerűsítésére és gyorsítására van szükség. Különösen fontos ez az elhúzódó nagy lakásszámú fejlesztéseknél, ahol sokszereplős ez a folyamat.

A szakszövetség finanszírozási javaslatokat is megfogalmazott, ugyanis szerintük a lakásvagyon megújulását visszafogja az utóbbi évek jelentős piaci árnövekedése. Ezért azt javasolják, hogy a települési önkormányzatok (főként a kistelepülések) pályázhassanak állami támogatásra lakáscélú ingatlanok területelőkészítésére, ahol az építési telkeket tartós használatú bérbeadással hasznosítják. Az ÉVOSZ példaként államilag felügyelt egyszeri bérleti díjat említett, amely 20 évre szólna. Ezáltal - a szakszövetség szerint - az ingatlan tulajdoni vételi ára nem terheli a lakásépítés költségeit. A 20 év alatt pedig bármikor elővásárlási joga van piaci áron a lakás tulajdonosának.

Ezen felül továbbá azt kérték a kormánytól, hogy a munkaadó adhasson a munkavállalója számára adó- és járulékmentesen lakáscélú munkáltatói támogatást legfeljebb 6 millió forintig, új családi ház építésénél pedig maximum 15 millió forintig.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!