2p

Teljes lefagyásban a hazai építőipari termelés. Hiába volt javulás a tavaszi mélyponthoz képest, az egy évvel ezelőtti értékekhez viszonyítva továbbra is siralmas az idei összteljesítmény. 

Még hetekig-hónapokig csak a negatív csúcsokról fogunk beszámolni, ha az építőiparról lesz szó. Az ágazat nagyon befékezett, tavaszig biztosan nem lesz jelentős változás, akkor azonban várhatóan megugranak a mutatók, akkortól a kormány által közvetített közpénzmilliók nyomán megkezdődnek a lakásépítési és felújítási munkák.

Talán tavasszal nagyobb lesz a lendület (fotó: MTI)
Talán tavasszal nagyobb lesz a lendület (fotó: MTI)

De addig maradjunk a legfrissebb, idei októberi számoknál, amik megint többségében gyászosak. A KSH kedden közölt adatai szerint az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 16,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 5,3, az egyéb építményeké brutális mértékben, 26,5 százalékkal.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a szeptemberihez mérten hajszállal, vagyis 1,3 százalékkal nőtt, június óta minden hónapban magasabb volt az előző havinál, októberben már 11,8 százalékkal meghaladta a májusi mélypontot. A növekedés az épületeken végzett munkák bővülésének köszönhető a hivatal szerint.

forrás: KSH
forrás: KSH

Kicsit részletesebben: szomorú képes festett az építőipari ágazatok közül az épületek építése, ott 11 százalékos volt a visszaesés. Az egyéb építmények építése ennek több mint háromszorásával zuhant, 36,4 százalékos mínuszt mutattak ki, míg a speciális szaképítésben ehhez képest sokkal jobb az eredmény, ott csupán 3,2 százalékkal csökkent a termelés.

Akár jó hír is lehet, hogy a megkötött új szerződések volumene 17,3 százalékkal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 16,1, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 18,5 százalékkal.

Ám még mielőtt hamar örülnénk, kiderült, hogy az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene nem kevesebb, mint 10 százalékkal elmaradt a 2019. október végitől. Ugyanakkor az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 25 százalékkal nagyobb, az egyéb építményeké 23 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel korábban. Idén az első tíz hónapban az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest 11,7 százalékkal mérséklődött.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!