5p

5 százalék alá esett az éves áremelkedés mértéke, de nem igazán lélegezhetünk fel: havi alapon továbbra is jelentős emelkedést látni, a bázishatás miatt javulhatott érdemben az éves adat. Novemberre újabb csúcsot várnak a szakértők.

Ahogyan azt az elemzői közösség várta, a magyar infláció enyhült júliusban, méghozzá 0,7 százalékponttal bő 4,6 százalékra. Az átmeneti enyhülés mértéke némileg erősebb volt a piaci várakozáshoz képest. Ugyanakkor aligha dőlhetünk hátra, hiszen a júliusi inflációs lassulás elsősorban bázishatások következménye, és havi alapon továbbra is jelentős, 0,5 százalékos általános áremelkedést mért a KSH - hívta fel a figyelmet gyorselemzésében az ING.

Virovácz Péter szenior elemző azt írja: amennyiben a volatilis tételektől megtisztított maginflációt nézzük, úgy ott is enyhe mérséklődés tapasztalható. Ugyanakkor a havi alapon magas, 0,5 százalékos maginfláció hatására csupán szűk 3,6 százalékra mérséklődött az éves maginflációs árindex.

Az enyhülés ellenére tehát továbbra is érdemi inflációs nyomás érzékelhető a magyar gazdaságban.

Amiért csalóka az adat: a bázishatás

A részletes adatokat nézve az élelmiszerek inflációja nagyjából stagnált, 3,1 százalékos éves drágulást jelez. Ezen belül ugyanakkor a házon kívüli étkezés tovább drágult és már 7 százalékos éves bázisú áremelkedés mutatható ki. Az éttermi étkezés mellett a szolgáltatásokat szokták az újranyitás miatt megugró keresleti infláció színtereként jellemezni, itt mégis jelentősen enyhült az éves bázisú infláció. A júniusi 3,8 százalék után júliusban 2,9 százalékra mérséklődött az áremelkedési ütem. Ennek elsődleges oka a bázishatásban keresendő. A tavalyi újranyitás inflációs sokkja ugyanis júliusban jelentkezett, míg idén ez már júniusban látható volt az áralakulásban. Ez tehát az egyik fontos tétel, ami hozzájárult, hogy a fő inflációs mutató mérséklődni tudjon.

A másik ilyen tétel az üzemanyagok áralakulása volt. Habár havi alapon több mint 4 százalékkal drágultak az üzemanyagok, a tavaly júliusi áremelkedés még ennél is drasztikusabb volt, így ismét a bázishatásnak köszönhető, hogy az éves bázisú árindex ebben a termékkörben is enyhült: „csupán” 19,8 százalékkal volt magasabb az üzemanyagok ára, mint egy évvel korábban. A szolgáltatások és üzemanyagok inflációjának együttes enyhülése 0,5 százalékpontot magyaráz az infláció lassulásából.

Alig néhány termékkör volt, ahol az infláció érdemi erősödését lehetett látni. Ezek közül kiemelendő a tartós fogyasztási cikkek árváltozása, ahol 3,8 százalékra emelkedett az év/év infláció.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője arra is felhívja a figyelmet: az inflációban ugyanakkor hangsúlyosan jelen vannak egyszeri tényezők is, mint a dohánytermékek jövedéki adóemelése, ami önmagában 1,2 százalékponttal növeli az inflációt, az idei év végétől jövő áprilisig pedig két lépésben ugyanennyivel vissza fogja húzni az inflációt, ezért a jövő év közepére már visszatérhet az infláció a 3 százalékos cél közelébe.

Tovább kell szigorítania az MNB-nek

Annak ellenére, hogy a július enyhülést hozott az inflációs mutatóban, az továbbra is jelentősen felülmúlja az MNB júniusban publikált előrejelzési sávjának tetejét is (4,6 százalék vs 4,3 százalék) - írja az ING elemzője. Ennek következtében

aligha lehet kétséges, hogy a mai inflációs adat nem hoz érdemi változást a monetáris politika irányultságában.

Ennek fényében az augusztusi kamatdöntő ülésen újabb 30 bázispontos kamatemelésre van kilátás, amivel mind az alapkamat, mind pedig az egyhetes betéti kamat mértéke 1,5 százalékra emelkedne.

Az ING továbbra is fenntartja az idei év egészére vonatkozó 4,5 százalékos prognózisát. Ez azt jelenti, hogy a következő hónapokban enyhülhet az infláció, ám a bázishatások következtében az év vége felé ismét érdemben 5 százalék felett alakulhat az áremelkedés éves üteme.

Sőt, akár „csúcstámadás” is lehetséges, vagyis a júniusban mért 5,3 százaléknál is magasabban alakulhat az inflációs mutató.

Erre novemberben látják a legnagyobb esélyt.

Mire érdemes figyelni?

A Takarékbank elemzője is arra figyelmeztet: a számos felfelé mutató kockázat miatt nem zárható ki, hogy az év hátralevő részében is magasabb marad az infláció, így kiemelten szükséges figyelni a szolgáltatói árak, valamint a maginfláció alakulását. Az év elején mérsékelte az inflációt a sertéspestis következtében elszálló sertéshúsárak kiesése a bázisból, valamint a sertéshúsárak csökkenése. Ezzel szemben a tavalyi év elejéhez képest lényegesen gyengébb forint erősítheti az inflációt, ami látszik a tartós fogyasztási cikkek esetében, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolja, azonban a faárak elszállása már érezteti hatását a bútorárakban is.

 Az üdülési szolgáltatások árait jelentősen mérsékelték a járvány második hulláma miatt meghozott újabb utazási korlátozások és az idegenforgalom ismételt zuhanása, míg a korlátozások feloldása miatt érdemi árnövekedésre lehet számítani, ami már megjelent a júniusi-júliusi adatokban. Ellentétesen alakulnak az élelmiszerárak is, a sertés, és általában a húsárak az utóbbi néhány hónapban csökkentek, ugyanakkor a takarmányárak elszállása miatt már elkezdett emelkedni a sertés felvásárlási ára, ami előbb-utóbb megjelenik a fogyasztói árakban is.  A katasztrofális tavalyi gyümölcstermés miatt elszálltak a gyümölcsárak, ez azonban idén kiesett a bázisból, a búzaárak emelkedése miatt pedig emelkedhetnek a liszt és pékáruk árai. A kínálati oldal gyengülése, kapacitások kiesése párosulva a felfutó kereslettel magasabb inflációhoz vezethet, ugyanakkor idén a feltehetően javuló kockázatvállalási hajlandóság miatt a forint erősödhet, ami viszont mérsékelheti az inflációt.

A Takarékbank összességében 4,6 százalékos inflációra számít 2021-re.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!