6p

Amennyiben a megszűnő kedvezményes áfa, illetve egyéb kivezetett támogatások helyett nem fogad el az Országgyűlés ezekkel egyenértékű új ösztönzőket, akkor a lakásépítési számok ismét drasztikusan esni fognak - állítja a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE). 

Újépítésű lakás Miskolcon

Az egyesület szerint a lakásépítések mennyisége nemcsak fontos konjunktúramutató, hanem az otthonteremtési lehetőségek fontos előrejelzője. A 2017-ben felépült 14 389 lakás országos viszonylatban több mint 300 éves lakásmegújulási ütemet jelent. Az ezer főre jutó lakásépítések száma is rendkívül alacsony Magyarországon, a környező országokban népességarányosan jóval több lakás épül.

Az elmúlt 100 év lakásépítési „hullámvasútja” kiszámíthatatlanságot, kialakuló, majd megszűnő termelési, tervezői, kivitelezői kapacitásokat és sok esetben rossz építési minőséget hozott Magyarországnak - mondja az egyesület.

 

 

Évi 43 ezer lakást kellene, hogy épüljön

magyar lakásállomány közel 80 százaléka a rendszerváltás előtt épült.  A TLE kiemeli: a lakásállomány (ez hozzávetőleg 4,4 millió lakást jelent) a nemzeti vagyon része, minőségi megújítása közérdek. Egy felépülő új lakás legalább 100 évig szolgálja a benne élő tulajdonosokat, bérlőket. A lakás és a lakáskörülmények a családok életminőségét alapvetően meghatározó tényezők. A 100 éves, indokolt megújulási ütemhez évi 43 ezer lakást kellene építeni. Emellett szükséges lenne évente hozzávetőleg 120 ezer lakás átfogó felújítása.

 

 

A TLE elemzése szerint a lakásépítések évszázados mélypontja 2013-ban volt, majd lassú emelkedés kezdődött. A valós fordulatot a 2015 végén bejelentett lakáspolitikai intézkedések, az 5 százalékos újlakásáfa és a kibővített, megemelt CSOK hozták.

Bérlakásépítési programra lenne szükség

2018 júliusában jelentette be a pénzügyminiszter, hogy a kormány nem szándékozik meghosszabbítani a lakásáfa-kedvezményt. Emellett a lakáscafeteria, valamint a lakástakarékpénztári megtakarítások támogatásának is vége. A TLE úgy látja, ezekkel az intézkedésekkel biztosra vehető, hogy a kedvező folyamatoknak vége szakad, amennyiben nem születik kompenzáló intézkedés (pl. jelentős volumenű állami bérlakásépítési program; a megszüntetett ösztönzők legalább részleges visszaállítása).

A megfizethető költségek mellett működő, alacsony rezsijű, a fenntarthatósági szempontokat megvalósító, a legális munkával, adófizetéssel és a családalapítással, gyermekvállalással összekötött bérlakásrendszer kialakítása megkérdőjelezhetetlenül a demográfiát támogató eszköz lehetne Magyarországon.

A 2017-es hazai lakásépítési szám a régiós országok adataihoz képest is kirívóan alacsony. 2017-ben pl. a jobb minőségű lakásállománnyal rendelkező Ausztriában több mint négyszer annyi lakás épült, mint Magyarországon.

 

A TLE úgy látja: a hazai és a nemzetközi adatok is azt támasztják alá, hogy a 2015-ben elindult pozitív trend visszakorrigálása idő előtti, a jelenlegi növekedés az évszázados mélyponthoz (2013) képest jó hír, de a hazai lakásépítési számok még messze a indokolt évi 43 ezres szint alatt vannak.

Az építésiengedély-adatok már most előrevetítik, hogy kedvező fordulat nélkül rövidesen ismét az évi 16 ezres szint környékére süllyed a lakásépítések száma.

Elmaradunk a régiótól

Magyarország nem csak a népességarányos lakásépítések számában, hanem a lakásállományhoz képesti lakásépítések számában is elmaradásban van a környező országoktól. A lakásépítések száma a lakásállományhoz képest Ausztriában és Lengyelországban négyszerese a hazainak.

 

A lakásállomány minőségi megújítása közérdek, ennek egyik lényeges eleme a lakásépítés. Ezért a lakásépítések, lakásfelújítások és bérlakásépítések száma, valamint a lakhatási szegénység visszaszorítása a mindenkori kormány teljesítményének egyik alapvető fokmérője, mutatva a jövő iránti elköteleződését is.

A lakások 100 évre meghatározzák az életkörülményeket

A felépülő lakások nemcsak az építkezők, az új lakást vásárlók, az első bérlők érdekét szolgálják, hanem meghatározzák a következő 100 évben bennük lakók életkörülményeit is - hívja fel a figyelmet az egyesület. A létesülő új lakások hozzájárulnak, hogy a különböző társadalmi rétegekben élők egy lépcsővel feljebb lépjenek a minőségi lakhatás irányába. A lakásépítés legalább annyira közérdek, mint az állami forrásokból megvalósuló egyéb infrastruktúrafejlesztések.

Semmi kormányzati vízió

A TLE szerint a lakáspolitikában nem elégségesek a rövidtávú intézkedések, hosszú távú, kiszámítható lakásprogramra, lakásépítési és lakásfelújítási célszámokra van szükség. Ez a lakosság és a hazai építőipar érdeke is. A célszámok megvalósulására is tekintettel lenne szükséges meghatározni a támogatási eszközöket, volumeneket. Jelenleg nem látszik kormányzati vízió arról, mennyi lakás épüljön, illetve újuljon meg a jövőben.

A BKIK kompenzációs csomagot javasol

Az 5 százalékos lakásáfa 2020-as kivezetése utáni időre szóló kompenzációs csomagot javasolt a Kamarai Napok alkalmával októberben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). A javaslatot Koji László, a kamara általános alelnöke ismertette az Ipar és Kereskedelem Napján az előző hónapban. Álláspontjuk szerint mindenképpen szükség van egy kompenzációs csomagra annak érdekében, hogy a lakásépítés üteme a fővárosban se törtjön meg. A csomag részleteit még idén nyilvánosságra kell hozni - mondta az alelnök, aki az építőipar legfontosabb megválaszolandó kérdésének nevezte, hogy sikerül-e megoldani az iparág piaci alapokon történő finanszírozását. Koji László szerint legalább olyan fontos, hogy a felújítást serkentő eszközök is helyet kapjanak a csomagban, mint az építkezést segítő intézkedések.

A csomag fontosabb elemei:

  • Forgalmi adó visszatérítésének lehetősége a felújításoknál és az építkezéseknél.
  • Hosszú távú, 3-5 százalékos banki hitelfelvételi lehetőség építkezésre, felújításra, az MNB-vel együttműködve.
  • A Családi Otthonteremtési Kedvezménynél a gyermeket nevelők korhatár-korlátjának feloldása.
  • Fecskeház-program elindítása a fiatalok életkezdésének megkönnyítésére.

A kormány még nem tárgyalta a javaslatokat, de minden jó szándékú és a gazdasági növekedést segítő kezdeményezésre nyitott - ezt Gulyás Gergely közölte az október 25-i Kormányinfón, a kamarai csomaggal kapcsolatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!