2p

A klímaváltozás Németország egyik legnagyobb folyóját is fenyegeti, a Rajna vízszintje nyáron egyszer már kritikusan lecsökkent, ami már csak azért is óriási probléma, mert ez egy nagyon fontos vízi útvonal autóalkatrészek, élelmiszerek és egyéb termékek szállításához az egyes gyárak és termelési egységek között.
 

A 2018-as nyár kifejezetten forró volt Németországban, ami elhúzódó szárazsághoz vezetett, különösen tavaly augusztusban. Ennek következtében a Rajna vízi forgalma a csökkenő vízszint miatt jelentősen lassult. Ez meglátszott a harmadik és negyedik negyedéves német GDP-növekedésen is, ami intő jel lehet minden fejlett ország számára is – a klímaváltozás következményeit senki sem fogja megúszni.

A Rajna a svájci Alpokból ered, és közel 1300 kilométeren keresztül kanyarog a svájci, német és holland ipari zónákon keresztül, mielőtt Rotterdamnál belefolyna a tengerbe. Így olyan vállalatóriások termelési részlegének fontos útvonala, mint a Daimler, a Bosch, vagy a Bayer. A nyári aszálykor a fémiparral foglalkozó Thyssenkrupp nem tudta elszállítani a nyersanyagait Duisburgba, így például a Volkswagennek készített alkatrészek sem készültek el időben.

A rajnai fennakadások a vegyipari BASF-nak több mint 250 millió eurónyi kárt okoztak, mivel kénytelen volt más szállítási módszereket használni. A vállalat vezérigazgatója ezután arra szólította fel a folyó mentén érintett gyárakat, hogy építsenek ki olyan infrastruktúrát  (gátak és zsilipek), amelynek segítségével minden helyzetben biztosítani lehet a zavartalan haladást a Rajnán.

Oliver Rakau, az Oxford Economics német gazdasággal foglalkozó vezető közgazdásza szerint a jelenség egyértelműen a globális felmelegedéshez köthető. Ezt az is alátámasztja, hogy a Rajna vízmennyiségét nagyrészt a gleccserek és az esők pótolják, és az Alpokban a legmerészebb becslések szerint 35 százalékkal csökkent a gleccserek mennyisége az elmúlt 40 évben. A szakértők szerint így nem is kérdés, hogy a jövőben egyre többször fog előfordulni hasonló alacsony vízállás, ez pedig további fennakadásokat jelenthet majd.

(Bloomberg)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!