4p

A 2020. március 19-étől eredetileg 2020. december 31-éig érvényes fizetési könnyítést egyszer már, 2021. június 30-áig kitolták, s most újabb hosszabbítás jöhet, méghozzá két lépcsőben. 

Portfolio értesülései szerint a kormány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Magyar Bankszövetség megállapodott arról, hogy a jelenlegihez hasonló formájában a moratórium nem 2021. június 30-áig, hanem 2021. augusztus 31-áig marad fenn. 

Ugyanakkor később is lesz lehetőség a moratórium igénybevételére, csak már nem automatikusan, vagyis csak azok vehetik majd igénybe, akik jelentkeznek a bankjuknál, és belépnek vagy visszalépnek. Utóbbi lehetőségre idén augusztus 31-éig lehet jelentkezni, és aki így tesz, annak 2022. június 30-áig nem kell fizetnie a havi törlesztőrészleteket. Ez a szakasz annyiban térne el a mostanitól - amelyet tehát 2021. augusztus 31-éig prolongálnának -, hogy megszűnne a ki-belépkedés lehetősége, vagyis, aki igénybe veszi augusztus 31-éig a hosszabbítást, az már csak kiléphet a moratóriumból, ez végérvenyessé válik, azaz abba már nem tud majd visszalépni.

Több mint két évig tarthat a moratórium. Fotó: depositphotos
Több mint két évig tarthat a moratórium. Fotó: depositphotos

Az ominózus értesülés kapcsán a Világgazdaságnak Tállai András elmondta: a Magyar Bankszövetséggel és a Magyar Nemzeti Bankkal folytatott egyeztetéseket követően dönt a kormány a hitelmoratórium sorsáról. A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint üdvözlendő, hogy a Magyar Bankszövetség a napokban jelezte, támogatja, hogy a moratórium meghosszabbításában a rászorulók, a koronavírus-járványban jelentős károkat elszenvedő családok és vállalkozások kaphassanak további, célzott segítséget.

Tállai kifejtette: most azt kell vizsgálni, hogy a fizetéskönnyítő eljárás célzott továbbvitele mellett miként biztosítható, hogy a pénzintézetek a hitelezés folyamatos fenntartásával tudják segíteni a gazdaság koronavírus-válságot követő újraindulását. Hangsúlyozta: a cél az, hogy azoknak az ügyfeleknek biztosítsák a továbbiakban is a védőernyőt, akiknek gazdasági helyzetük ezt szükségessé teszi, ugyanakkor a gazdaság jövője szempontjából fontos, hogy visszatérjenek a rendes törlesztéshez azok az ügyfelek, akik képesek rá.

Mfor-vélemény:

Magyarország nemcsak az oltások számában áll dobogós helyen Európában, hanem a hiteltörlesztési moratórium tekintetében is. Bár a koronavírus-járvány negatív hatásainak enyhítése érdekében számos ország is bevezette a fizetési könnyítést, döntő többségük jóval rövidebb időre, mint az Orbán-kormány. Jelenleg már csak Ciprusnál tart a moratórium, az Magyarországhoz hasonlóan június 30-áig. Egyelőre nincs hír ennek meghosszabbításáról, ami azt jelenti, ha igaznak bizonyul a fenti értesülés, akkor az év második felétől már csak nálunk lesz elérhető ez a fizetési könnyítés. 

Az, hogy a rászorultakon, vagyis azokon, akik önhibájukon kívül nem tudják segíteni kell ilyen helyzetben, nem lehet kérdés. Azon már lehet vitatkozni, hogy mennyire kell ezt központilag intézni, miért nem lehet ezt június 30-a után már a bankokra bízni, állapodjanak meg ők egyedileg az ügyfelekkel, hiszen az esetek nagyon eltérőek, így azokat személyre szabva lehet rendezni. Ez tűnik indokoltnak az MNB legutóbbi becslése alapján is, miszerint az összes lakossági hitelállomány 10, míg a vállalati 12 százaléka lehet úgymond sérülékeny a moratórium lejártát követően. 

Summa summarum a hosszabbításnak, különösen annak b-változatának, a 2022. június 30-áig tartónak csak egy magyarázata lehet: a jövő tavasszal esedékes parlamenti választások. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!